„Közjegyző” változatai közötti eltérés

A közjegyzők országonként más és más feladatokat látnak el. Az angol-szászangolszász jogrend országaiban a közjegyzők nem feltétlenül jogászok, míg a kontinentális jogrend országaiban kötelező a jogi végzettség. A világ országainak többségében a kontinentális jogrend szerinti közjegyzőség működik.

Az eltérés oka a bizonyítási rendszerek közötti különbségben gyökeredzik. A kontinentális jogrendben széles körben elterjedt a közokirat. A, közokiratamely bizonyítási előnyhöz juttatja az azt felhasználó személyt. Közokiratot csak állami hatóság, bíróság vagy a közjegyző, mint hatóság állíthat ki.

A közjegyzők [[Ausztria|Ausztriában]] képviseletet is vállalhatnak, Franciaországban[[Franciaország]]ban az ingatlanközvetítésben van monopóliumuk.

Közép-Európában a közjegyzőség német eredetű, és a volt Osztrák–Magyar Monarchia utódállamaiban többnyire azonos (okiratszerkesztő, tanúsító, egyes nem peresnemperes eljárásokban eljáró) hatáskörökben jár el.

Az [[Európai Unió|EU-s]] polgárok határon átnyúló hagyatéki ügyeiben a saját országaországuk közjegyzője csak a kinti ingóságokról rendelkezhet, az ingatlan tulajdonjogának megállapítása marad az annak fekvési helye szerint illetékes bíróságnál, az szignálja ki a helyi közjegyzőnek.

Az angol-amerikaiangol–amerikai jog közjegyzője csak aláírásokat hitelesít. Jelentősége – minthogy a közokirat sem általánosan elismert –, meg sem közelíti a kontinentális közjegyző szerepét.

Már az ókorban megjelent az igény arra, hogy mások szerződéseit harmadik, pártatlan személy is megerősítse, illetve a felek között pártatlanul eljárva tényeket vagy ezek hiányát hitelesen megállapítsa.

A közjegyzői foglalkozás kialakulása, a történelem tanúsága szerint, a több ezer éves írnoki mesterségből, az írástudó, feljegyző foglalkozásból származtatható. Ilyen írnokszobor-ábrázolások már [[Mezopotámia|Mezopotámiában]] is készültek.

Érdekes, hogy a jogilag képzett (''civil law'' alapján működő) és a „laikus” (''common law'' alapján működő) közjegyző is ugyanazt a római „őst” vallja magáénak, a ''notarius''t. De a jogi végzettségű közjegyző ma alig hasonlít római elődjére. Azok ugyanis egyszerű gyorsírók voltak, akik nagyurakat szolgáltak, és kinevezésüket a helyi kormányzat bíróságának és hivatalainak a jegyzőjétől kapták. A rómaiaknál volt ugyanis egy magántisztviselői foglalkozás is, a ''tabellio''. A tabellionesnek a fórumokon vagy a piactereken volt „irodája” és a polgárok tőle kértek tanácsot és jogi segítséget. Ő készített jogi okiratokat. Később a magánjogászok kapták meg a tabellio (v. ö. magyar tábla-) címet, és ők alkalmazták a notariusokat, mint írnokokat/jegyzőket.

A középkorban a nótárius hivatala kibővült, ő lett a bírósági hivatalvezető, és ő hitelesítette a bírósági iratokat. A reneszánszra[[reneszánsz]] korra bíróságtól független határozatokat saját maguk is hitelesíthettek.

Az [[Amerikai Egyesült ÁllamokbanÁllamok]]ban az [[alkotmány]] az államokra bízza a közjegyzői rendszert. A legtöbb helyen a közjegyzők az ingatlanok adásvételével és nyilvántartásával voltak és vannak elfoglalva. Feladatuk azonosítani a szerződő feleket, tanúsítani az aláírás aktusát, a felektől megtudni, hogy a szerződés valóban az ő szándékaik szerint készült-e. Ők vették át az ingatlanra vonatkozó egyéb okmányokat, megterhelésről, jelzálogról stb., és végül ők bélyegezték le, hitelesítették az iratokat.