„Balaton-felvidéki Nemzeti Park” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Visszavontam az utolsó változtatást (86.59.181.10), visszaállítva Regasterios szerkesztésére |
|||
40. sor:
A nemzeti park területei közül legrégebben védett a [[Tihanyi-félsziget]] 16 km²-nyi területe. Itt jelölték ki [[1952]]-ben hazánk első [[tájvédelmi körzet]]ét, a [[Tihanyi-félsziget Tájvédelmi Körzet]]et. A félszigeten egykor működő vulkánok és hévforrások nyomaira bukkanhatunk, amilyenek például a bazalttufából a szél erejével formált különös alakú sziklák és az úgynevezett gejzírkúpok, melyek valójában nem igazi gejzírek, hanem hévforrások működése nyomán keletkeztek. A legismertebb forráskúp az Aranyház, mely a rajta élő sárga zuzmóról kapta nevét. A félsziget belsejében található két magas fekvésű katlan közül a déli közepén a Balaton vízszintjénél 25 méterrel magasabban terül el a Belső-tó, amelynek medre, csakúgy, mint a Külső-tóé, vulkáni működés nyomán alakult ki. A tihanyi beltavak vize kizárólag a helyben lehulló csapadékból származik.
Az enyhe klímának köszönhetően ritka növény- és állatvilág alakult ki. Az erdők jellemző madara a füles [[kuvik]]. A száraz [[lejtőssztyepp|lejtősztyepp]]ek ritka növényei a [[vetővirág]], az [[őszi csillagvirág]], a [[borzas szulák]] és a [[hártyás galambbegy]]. A területen ritka lepkefajok is élnek, mint a szürke medvelepke és a lápi araszoló lepke. A Tihanyi Külső-tó a vízi madarak kedvelt élőhelye. A balatoni kecskekörmök tulajdonképpen megkövesedett tengeri kagylók maradványai, amelyet a hullámverés koptatott gömbölyűre.
A félsziget nyugati oldalán fekvő mintegy 650 hektáros terület 2003. július 1-én Európa Diplomát kapott.
| |||