„Reformáció” változatai közötti eltérés

{{col-end}}

 

[[Fájl:Lucas Cranach per la Bibbia di Martin Lutero.jpg|bélyegkép|230px|Illusztráció Luther Bibliájából (1534): Luther és (feltehetőleg) Zwingli „tüzet prédikálnak” a pápai koronát viselő sárkányra (Luther tanítása szerint a pápa maga volt az [[Antikrisztus]])]]

A reformátorok pozíciójának kiindulópontja az egyházzal szembeni ellentét volt; ellentétben álltak nem csupán azzal a számos hibával és fogyatékossággal, amely az egyházra, mint intézményre jellemző volt, hanem az egyház azon igényével is, hogy Isten és ember között ő legyen a hivatott közvetítő. Az új irány képviselői ezzel ellentétben azt tanították, hogy az egyén lelke közvetlenül áll szemben Istennel, és nincs kötve semmiféle „látható” egyházhoz mint Krisztus által létrehozott üdvintézményhez és annak szerveihez. A [[bűn]]től az egyént nem egy pap feloldozása vagy külsőleges cselekmények ([[Búcsúcédula|búcsú]] stb.) szabadíthatják meg, hanem egyedül maga Isten, akihez önkéntes bűnbánással és felelősségvállalással fordul. A reformáció ebben a tekintetben a lelkiismereti szabadság alapelvét valósította meg, és olyan individualizmust képviselt, amelynek eszményképe az Istennek tudatosan felelős személyiség. A reformátorok ragaszkodtak a [[Biblia|Szentírás]] feltétlen tekintélyéhez; a reformáció számára ez volt az egyedüli, egyetemes érvényű segédeszköz a [[Kinyilatkoztatás|kinyilatkoztatott]] igazság megismeréséhez. A reformáció azzal, hogy indokolatlan újításként elutasított minden olyan elképzelést és intézményt, amelyről a Biblia nem tesz említést, az [[Őskeresztények|legkorábbi kereszténység]] hitét és kultuszát akarta annak eredeti tisztaságában visszaállítani.<ref>Helmuth von Glaesnapp. Az öt világvallás</ref>