„Cseh Tamás” változatai közötti eltérés

Tamás kiskora óta érdeklődött az indiánkultúra iránt; gimnazistaként a [[Gellért-hegy]]en alkották meg az első csapatot osztálytársaival. Ezt az ötletet érettségire készülve ismét elővette három barátjával, akikkel a [[Vértes (hegység)|Vértes]] hegyeiben kezdtek játszani. A terep hamar megváltozott, ugyanis [[Bakonybél]] környékén egy sokkal átláthatóbb területet fedeztek fel maguknak. A játék ekkoriban egyszerűen zajlott: a négy diák magára öltött néhány jellegzetesnek vélt indán jelmezt, két csapatra oszlott, és küldetésüknek azt tűzték ki, hogy a másik csapat tagjait nyíllal lelőjék. A csapat folyamatosan bővült, eleinte csak barátok, majd ismeretlenek is csatlakoztak. Az új tagok új ismereteket és komplexebb, a valódi indiánokra jobban emlékeztető játékot eredményeztek. [[1961]]-ben a [[Néprajzi Múzeum (Budapest)|Néprajzi múzeum]]ban kezdtek kutakodni, hogy minél jobban megismerjék az amerikai őslakosok viselkedését. Később megismerkedtek a "dunai indiánokkal" is, akiktől szintén sok tapasztalatot szereztek. A "játék" titokban zajlott, az új tagok csak szóbeszéd útján hallottak róla, így csak lassan gyarapodott a létszám. Ez annak is a következménye volt, hogy igazán embert próbáló volt az indiánok élete; szerszámaikat és jelmezüket maguknak kellett készíteni, meg volt szabva az ehető ételek típusa, mely tradíciókon mai napig nem változtattak. A játék két hétig tart. Az emberek különböző törzsekbe vannak osztva, mindegyiknek megvan a maga identitása és szokásai. A résztvevők feladata innentől a másik törzs tulajdonának és saját törzsük dicsőségének megszerzése. A vakmerőségnek természetesen ékes tanúbizonysága, hogy a többi törzset szabotálták. A táborozók saját nevet is kaptak valamilyen rájuk jellemző tulajdonság alapján. Cseh Tamás a ''"Füst a szemében"''- nevet kapta.<ref>https://index.hu/kultur/2013/08/30/indian/</ref>

[[1970]]-ben találkozott [[Bereményi Géza|Bereményi Gézával]], akivel már egy napi ismeretség után elkezdtek dalokat szerezni. Az első két dal megszületése után Géza Tamáshoz költözött, ahol aztán százával írtak a közös dalokat. Ezek sokáig nem jutottak el a nagyközönséghez, féltek ugyanis a [[Cenzúra|cenzúrá]]tól, de még inkább az "öncenzúrától", melyet a nyilvánosság okoz. Egy daluk azonban eljutott [[Jancsó Miklós (filmrendező)|Jancsó Miklós]] filmrendezőhöz, Tamás pedig előadta azt a [[Még kér a nép]]- című filmjében. Ezek után ajánlatot kaptak [[Gyurkó László (író)|Gyurkó Lászlótól]], a [[Huszonötödik színház]] igazgatójától, melyet először visszautasítottak, és csak 1972. nyarán fogadtak el. Ez volt Cseh Tamás első nyilvános fellépése.

1975. telén ismerkedett meg [[Másik János]]sal, akivel először egy [[Opera (színmű)|operá]]t akartak írni. Az ötletet végül Bereményi javaslatára megváltoztatták, egyfajta zenei levelet szándékoztak készíteni. Ebből először önálló est, majd nagylemez született [[Levél nővéremnek]] címmel. A lemezen a dalok között a korabeli viszonyokra reflektáló, prózai levélrészletek hangzanak el. Az album igencsak sikeres lett; ezt követően a szerzőpáros 1978-ban elkészítette az [[Antoine és Desiré]]- című albumot, harmadikként pedig a [[Fehér babák takarodója]] következett. Az 1981-es [[Műcsarnok (album)|Műcsarnok]]-album ismert művészekre, írókra, költőkre reflektál, majd a [[Frontátvonulás (album)|Frontátvonulás]] egy összefüggő történetet "zenél el" sok prózai részlettel, ez azonban csak némi késéssel, 1983-ban jelenhetett meg.