„Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2019-36-1” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló |
csökk., túl hosszú volt |
||
1. sor:
{{Kezdőlapkép|Officers on the bridge.jpg|méret=x145px|szöveg=<center>Tengeralattjárót kutató szövetséges tengerészek egy romboló fedélzetén</center>}}
{{Kezdőlapkép|Uboatsafterthewar.jpg|méret=
Az '''[[Atlanti csata (második világháború)|atlanti csata]]''' a [[második világháború]] nyolcvan esztendővel ezelőtt, [[1939]]. [[szeptember 3.|szeptember 3-án]] az [[Atlanti-óceán]]on kitört katonai konfliktusa volt, amely a világháború végéig, [[1945]]. [[május 8.|május 8-áig]] tartott. Habár a harcokban részt vettek repülőgépek és a német felszíni hajók is, az atlanti csatát döntően a [[Kriegsmarine]] [[tengeralattjáró]]i, illetve a nyugati szövetségesek hadi és kereskedelmi flottája vívta meg. A csata elnevezése [[Winston Churchill (miniszterelnök)|Winston Churchill]] brit kormányfőtől származik.
A német hadvezetés elsődleges célja az volt, hogy a tengeralattjárók elvágják a [[Nagy-Britannia|Nagy-Britanniát]] a világgal összekötő tengeri útvonalakat, és a kereskedelmi hajók folyamatos pusztításával megfojtsák a súlyosan importfüggő brit gazdaságot, és kiéheztessék a társadalmat. A szövetségesek válasza a [[Harmadik Birodalom|Németország]] elleni tengeri blokád volt. A tengeri háború során a hadviselők két különböző [[stratégia|stratégiát]] alkalmaztak: a [[Szövetséges hatalmak a második világháborúban|szövetségesek]] a kereskedelmi hajókat hajókaravánként (angol nevén [[konvoj]]) indították el és védelmük érdekében rombolókat és korvetteket rendeltek melléjük, a németek pedig [[Farkasfalka|farkasfalkákat]] állítottak össze a tengeralattjárókból, amelyek együttműködve támadták a lassú felszíni hajókat. A szövetségesek nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a hajók optimális számát és a hajókonvojok védőkíséretét úgy határozzák meg, hogy minimalizálni lehessen a veszteséget. Ez az [[operációkutatás]] jelentős fejlődését hozta, amit aztán később – jelentős részben [[Neumann János]] munkásságának köszönhetően – a gazdasági életben is alkalmazhattak.
Az összecsapás első szakasza 1939. szeptember és 1940. június között zajlott. Ebben az időben az angol–francia koalíció kiszorította a német felszíni kereskedelmi teherhajókat a tengerekről, felállította a blokádot, és ezzel gyakorlatilag ellehetetlenítette [[Németország]] vízi utánpótlását. Eközben a német tengeralattjárók rendszeres támadásokat indítottak a [[Egyesült Királyság|Brit-szigetek]] ellátását biztosító kereskedelmi hajók ellen, amibe elenyésző mértékben a Kriegsmarine felszíni hadihajói is bekapcsolódtak. Az atlanti csata második felvonása 1940 nyarán kezdődött, amikor a németek – [[Dánia]], [[Norvégia]] és a [[Benelux államok]] után – [[Franciaország]]ot is megszállták. Mivel a németek az északi kikötők után megszerezték a francia atlanti bázisokat is, kiterjesztették és minden korábbinál gyilkosabbá tették a [[tengeralattjáró-háború]]t. 1942 első felében, az [[Amerikai Egyesült Államok]] hadba lépését követően, [[Karl Dönitz]] tengeralattjárói megjelentek az amerikai keleti part előtt is, ahol az amerikaiak felkészületlenségét kihasználva hatalmas pusztítást végeztek. Az angolszász szövetségesek folyamatosan fejlesztették eszközeiket és taktikájukat, és az amerikai gyárak ontani kezdték a teher- és hadihajókat. A németek hiába gyorsították fel a búvárhajó-kibocsátást, ezzel nem tudtak lépést tartani, így egyre nagyobb árat kellett fizetniük. 1943 májusában több mint negyven tengeralattjárójuk pusztult el, Karl Dönitz admirális pedig belátta, hogy az atlanti háborút elvesztették.
--><noinclude>[[Kategória:A kezdőlap kiemelt cikke sablonjai 2019|2019-36-1]]</noinclude>
| |||