„Versailles-i békeszerződés” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Visszaállítottam a lap korábbi változatát 188.6.40.29 (vita) szerkesztéséről InternetArchiveBot szerkesztésére Címke: Visszaállítás |
Bővítés DeWiki alapján Címke: HTML-sortörés |
||
1. sor:
{{Szerződés infobox
| név =
| kép
| képaláírás
| típus = nemzetközi szerződés
| megszövegezés dátuma = [[1919]]. [[május 7.]]
10 ⟶ 8 sor:
| aláírás helye = [[versailles-i kastély]]
| aláírók = [[antant]] <br/>{{Német Birodalom}}
| ratifikációs okmányok leadása =
| életbelépés = [[1920]]. [[január 10.]]
| nyelvek = <!-- Wikidata: p407 -->
16 ⟶ 14 sor:
}}
[[Fájl:William Orpen - The Signing of Peace in the Hall of Mirrors, Versailles.jpg|bélyegkép|300px|''A békeszerződés aláírása a tükörteremben'' (William Orpen festménye)]]
[[Fájl:Deutsches Reichsgesetzblatt 1919 140 0687.jpg|bélyegkép|A békeszerződés teljes tartalmát ismertető a német birodalmi közlöny (1919. augusztus 21.)]]
[[Fájl:The signing of the peace treaty of Versailles.webm|bélyegkép|thumbtime=5|A versailles-i békeszerződés aláírása egy korabeli filmhíradóban]]
A '''versailles-i békeszerződés''' (avagy '''versailles-i békediktátum''') volt az első világháborút Németország és az antanthatalmak valamint a szövetségeseik között lezáró egyezmény, mely az 1919 májusi párizsi tárgyalások eredményeképpen született meg. A szerződés aláírásával fejeződött be a háború nemzetközi jogi értelemben, miután a tényleges harccselekményeket korábban már lezárta a [[Compiègne-i fegyverszünet (1918)|compiègne-i fegyverszüneti egyezmény]] 1918. november 11-én. Ez az egyezmény volt egyben a [[Nemzetek Szövetsége|Népszövetség]] alapító okirata.
A német küldöttség a tárgyalásokon nem vehetett részt, hanem csak azok végén adhatott be írásos beadványokat, melyekkel a szerződésben apróbb módosításokat tudott elérni. A szerződés a Német Császárságot és szövetségeseit a háború egyedüli okozóiként jelölte meg és a német államot területek átadására, a fegyveres erőinek leszerelésére és a győztes hatalmak felé jóvátétel megfizetésére kötelezte. Miután a győztes hatalmak ultimátumot küldtek Németországnak, az tiltakozás mellett 1919. június 28-án aláírta a szerződést a versailles-i palota tükörteremben. A szerződés a ratifikációja és az okiratok kölcsönös átadása után 1920. január 10-ével lépett érvénybe. A keménynek tűnő feltételei és keletkezésének körülményei miatt a szerződést a németek többsége illegitimnek és megalázó diktátumnak tekintette.
A szerződés aláírói Németország mellett az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország, az Olasz Királyság, a Japán Császárság, továbbá Belgium, Bolívia, Brazília, Kuba, Ecuador, a Görög Királyság, Guatemala, Haiti, Hedzsász, Honduras, Libéria, Nicaragua, Panama, Peru, Lengyelország, Portugália, a Román Királyság, az SHS-Királyság, Sziám, Csehszlovákia és Uruguay voltak. A Németországnak 1917-ben hadat üzenő Kína nem írta alá a szerződést. Az Egyesült Államok kongresszusa 1920-ban megtagadta a szerződés ratifikálását.<ref>{{Internetquelle |url=https://www.mtholyoke.edu/acad/intrel/doc41.htm |titel=The Senate and the League of Nations |zugriff=2018-11-13 |werk=[[Mount Holyoke College|mtholyoke.edu]] |sprache=en |zitat=Reservations with Regard to the Treaty }}</ref>
Az Egyesült Államok nem csatlakozott a Népszövetséghez és 1921-ben különbékét kötött Németországgal a [[Berlini szerződés (1921)|berlini szerződés]] révén.
A háborúban a vesztes oldalon álló országokkal kötött [[Párizs környéki békeszerződések]] sorában 1919. szeptember 10-én Német-Ausztriával a [[Saint-germaini békeszerződés (1919)|St Germain-i]], 1919. november 27-én Bulgáriával a [[Neuillyi béke|neuilly-sur-seine-i]], 1920. június 4-én Magyarországgal a [[Trianoni békeszerződés|trianoni szerződés]], majd 1920. augusztus 10-én az Oszmán Birodalommal a [[sèvres-i békeszerződés]] köttetett meg.
== Keletkezése és ratifikációja ==
[[Fájl:There remains, then, only the fifteenth point.jpg|bélyegkép|Amerikai karikatúra a Németországgal szembeni katonai fenyegetésről: Mivel állítólag a wilsoni 14 pontot nem tartották be, Foch marsall a szablyája hegyét 15. pontként toldja hozzá]]
A szerződés az 1919-es párizsi békekonferencia eredménye volt, mely 1919. január 18. és 1920. január 21. között a versailles-i kastélyban ülésezett. A helyszín és az időpont a Német Császárság kikiáltására utalt: 1871. január 18-án ugyancsak a versailles-i palota tükörtermében kiáltották ki a Német Császárságot Párizs ostromának idején. Ezek a körülmények, mint ahogy az akkori háború után Németországnak fizetendő magas jóvátételi összeg is, hozzájárult a német-francia ellenségeskedés feléledéséhez és a francia [[revansizmus]]hoz.
Német részről [[Woodrow Wilson]] amerikai elnök 1918. január 8-án közzétett 14 pontból álló programját tekintették az 1918. november 11-én hatályba lépő és 36 napra szóló compiégne-i fegyverszünet megkötésekor a konfliktus további rendezésének alapjául.
A tárgyalások során a kongresszus egy szűkebb köre tartott üléseket, az ún. [[négyek tanácsa]], melybe [[Woodrow Wilson]] amerikai elnök, [[Georges Clemenceau]] francia elnök, [[David Lloyd George]] brit miniszterelnök és [[Vittorio Emanuele Orlando]] olasz miniszterelnök tartoztak. Ez a tanács határozta meg a szerződés főbb pontjait. A szóbeli megbeszéléseken csak a győztes hatalmak vettek részt, míg a német delegációval csak memorandumokat váltottak. A tárgyalások eredményeképpen a német delegációnak 1919. május 7-én adták át a szerződéstervezetet, melynek időpontját tudatosan a ''[[RMS Lusitania|Lusitania]]'' óceánjáró elsüllyesztésének évfordulójára időzítették.<ref>Martin Schramm: ''Das Deutschlandbild in der britischen Presse 1912–1919.'' Berlin 2007, 509. o.</ref>
A német küldöttség, melyhez Max Weber, Albrecht Mendelssohn Bartholdy, Walther Schücking<ref>Vgl. Ulf Morgenstern: ''„Ach das ist schön hier!“ Privatbriefe Walter Schückings aus der Versailler Friedensdelegation 1919.'' In: [[Jahrbuch zur Liberalismus-Forschung]] 30 (2018), S. 299–335.</ref> és Hans Delbrück professzorok valamint gróf Max Montgelas tábornok tartozott, vonakodott aláírni a szerződést és annak pontjainak mérséklését kérte. Habár a szóbeli tárgyalásokon a német küldöttség nem vett részt, a jegyzékeket végül kölcsönösen átadták a felek egymásnak. Az anatant hatalmaknak június. 16-án átadott kísérőlevél ''(Mantelnote)'' kérései közül néhány kisebb módosítást sikerült elérni. Ennek eredményeként az eredetileg Lengelyországnak odaítélt [[Felső-Szilézia]] hovatartozásáról népszavazással lehetett dönteni. A győztesek további módosításokhoz már nem járultak hozzá és ultimátumban követelték a szerződés aláírását. Ennek hiányában az antant csapatai benyomultak volna Németország területére. Erre az esetre az antant szárazföldi csapatainak főparancsnoka, Ferdinand Foch marsall kidolgozott egy tervet, mely szerint a már megszállt Rajna-vidékről kiindulva a Majna mentén haladva kellett volna az antant-csapatoknak keleti irányba nyomulnia, hogy a legrövidebb időn belül elérjék a cseh határt és ezáltal Észak- és Dél-Németországot elszakítsák egymástól.<ref>Henning Köhler: ''Novemberrevolution und Frankreich. Die französische Deutschland-Politik 1918–1919.'' Droste Verlag, Düsseldorf 1980, S. 310 f.</ref>
Adolf von Batocki kelet-porosz tartományi elnök, August Winning szociáldemokrata politikus és Otto von Below tábornok köré szerveződő körök azt tervezték, hogy a békeszerződést teljes egészében visszautasítva harc nélkül átengedik Nyugat-Németországot a benyomuló ellenséges csapatoknak, míg a keleti porosz tartományok területén, ahol a Reichswehr még viszonylag erős volt, Keleti Állam (Oststaat) néven egy új, antantellenes államot alapítanak, mely ellenállási gócként szolgált volna.<ref>[[Hagen Schulze]]: ''Der Oststaat-Plan 1919.'' In: ''Vierteljahrshefte für Zeitgeschichte.'' 18 (1970), S. 123–163 ([http://www.ifz-muenchen.de/heftarchiv/1970_2_1_schulze.pdf PDF]).</ref> 1919. június 20-án [[Philipp Scheidemann]] miniszterelnök lemondott. Ő már május 12-én a weimari nemzetgyűlés előtt a következő – német nyelvterületen szállóigévé vált – kérdést tette fel:
: ''„Mely kéz ne sorvadna el, mely a magát és minket ilyen béklyóba vert? A szerződés elfogadhatatlan.”''<ref>''Welche Hand müsste nicht verdorren, die sich und uns in solche Fesseln legte?'' – Christian Gellinek: ''Philipp Scheidemann. Gedächtnis und Erinnerung.'' Waxmann, Münster 2006, ISBN 3-8309-1695-7, 44. o.</ref>
A fenyegető bevonulás valamint a fegyverszünet ellenére is fenntartott és az élelmiszerellátás dramatikus kiéleződésével fenyegető brit tengeri blokád miatt a nemzetgyűlés 1919. június 22-én 237 „igen” és 138 „nem” szavazattal a békeszerződés elfogadása mellett döntött.<ref>[[Michael Kotulla]]: ''Deutsche Verfassungsgeschichte. Vom Alten Reich bis Weimar (1495–1934).'' Springer, Berlin 2008, S. 584.</ref>
Scheidemann párttársa és utódja, [[Gustav Bauer]] az ülés során a beszédében a következőket mondta:
:'' „A kötelesség érzete miatt vagyunk itt, abban a tudatban, hogy a mi átkozott kötelességünk menteni, ami menthető […] Ha a kormányzat […] fenntartások mellett aláír, akkor azzal azt hangsúlyozza, hogy az erőszaknak enged azzal a szándékkal, hogy megkímélje a kimondhatatlan módon szenvedő német népet egy újabb háborútól, a nemzeti egység újabb német területek megszállása jelentette szétszakításától, az asszonyokat és gyermekeket a szörnyű éhínségtől és a hadifoglyok kíméletlenül hosszú ideig való visszatartásától.” ''<ref>Wir stehen hier aus Pflichtgefühl, in dem Bewußtsein, daß es unsere verdammte Schuldigkeit ist, zu retten zu suchen, was zu retten ist […]. Wenn die Regierung […] unter Vorbehalt unterzeichnet, so betont sie, daß sie der Gewalt weicht, in dem Entschluß, dem unsagbar leidenden deutschen Volke einen neuen Krieg, die Zerreißung seiner nationalen Einheit durch weitere Besetzung deutschen Gebietes, entsetzliche Hungersnot für Frauen und Kinder und unbarmherzige längere Zurückhaltung der Kriegsgefangenen zu ersparen. – Justus H. Ulbricht (kiad..): ''Weimar 1919. Chancen einer Republik.'' Böhlau, Köln/ Weimar 2009, ISBN 978-3-412-20359-7, 86. o.</ref>
Hermann Müller szociáldemokrata külügyminiszter és a centrumpárti Johannes Bell közlekedési miniszter emiatt – tiltakozás mellett – 1919. június 28-án aláírták az egyezményt.
[[Fájl:Rollin Kirby - The Accuser.jpg|bélyegkép|Az emberiség megvádolja az Egyesült Államok szenátusát, amiért az „meggyilkolta” a versailles-i egyezményt (Rollin Kirby karikatúrája – The Accuser, 1920)]]
A Nagy-Britannia és Franciaország melletti legjelentősebb aláíró állam, az Egyesült Államok képviselői bár a két német küldött után elsőkként írták alá a szerződést, az amerikai kongresszus nem ratifikálta azt. Az Egyesült Államok 1919. november 19-én majd 1920. március 19-én is elutasította a szerződés aláírását valamint a Népszövetséghez való csatlakozást.<ref>Stephan G. Bierling: ''Geschichte der amerikanischen Außenpolitik. Von 1917 bis zur Gegenwart.'' Beck, München 2003, ISBN 3-406-49428-5, 75 o.</ref> Az USA emiatt 1921. augusztus 25-én különbékét kötött Németországgal a berlini szerződésben.
== Eredeti feltételek ==
[[Fájl:Bundesarchiv Bild 183-R11112, Versailles, Gruppenbild deutscher Friedensverhändler.jpg|bélyegkép||300px|
Német béketárgyalók a Hotel Trianonba való indulásuk előtt. Balról: Robert Leinert, Carl Melchior, Johannes Giesberts, Ulrich von Brockdorff-Rantzau, Otto Landsberg, Walther Schucking]]
A háború kitörésekor legfontosabb nagyhatalmak közül kettő már nem létezett:
* A '''Cári Oroszország''' helyét az októberi forradalom következtében – amit [[Lenin]] németek általi becsempészése tett lehetővé – Szovjet-Oroszország vette át. A kapitalista államok ezután attól tartottak, hogy a világforradalom mellett elkötelezett szovjet állam léte minden más állam belpolitikai stabilitására fenyegetést jelent
* Az '''Osztrák-Magyar Monarchia''' a fegyverszüneti egyezmény megkötésekor széthullott.
Mindkét hadviselő fel tudta használni az ellenséges országok nemzetiségi problémáit. A központi hatalmak a cári Oroszország területén felállították a régensi Lengyelországot és Litvánia megalapítását is jóindulattal megtűrték. Az antant és a Monarchia szláv kisebbségei kölcsönösen támogatták egymást és elkötelezték magukat egymás irányába.
Ez megakadályozta a háború előtti határokhoz való visszatérés lehetőségét és az új rendet olyan problémákkal terhelte, mint amilyenekkel a nemzetállamok közti határok megvonása elkerülhetetlenül magával von. A polgári infrastruktúrát tekintve legnagyobb veszteségeket Franciaország és Belgium szenvedte el.
== A győztes hatalmak célkitűzései ==
Franciaország, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok háborús célkitűzzései jelentősen eltértek egymástól. A franciák céljai sokszor ellentétben álltak a két angolszász hataloméival.
=== Franciaország ===
[[Fájl:Georges Clemenceau 1.jpg|bélyegkép|jobbra|200px|Georges Clemenceau]]
Clemenceau munkatársa, [[André Tardieu]] Franciaország céljait a békekonferencián a következőképpen foglalta össze:
:'' „Az elsődleges szempont a biztonság volt. A helyreállítás volt a második.”''<ref>André Tardieu: ''La Paix.'' Paris 1921, S. 308. o.</ref>
A francia-német háború és az első világháború során Franciaország nagy területei váltak hadszíntérré. Clemenceau legfőbb célja ezért Elzász-Lotaringia elcsatolása mellett egy újabb német invázió lehetőségének kiiktatása volt. Ennek eléréséhez további német lakta területek annektálásával a Rajnát akarta megtenni határfolyónak és igyekezett Németországot minél inkább meggyengíteni.<ref group="m">A szócikk itt a hivatalos francia indoklást hozza. Valójában a francia külpolitikának már a 17. század óta célja volt a Rajna teljes bal partjának annektálása és ez irányú igényüket okirathamisítással is igyekeztek alátámasztani. Megfelelő forrás alapján kiegészítendő (a szerk.)</ref> Ez egybevágott a másodlagos céljával: a háborúban elszenvedett károkért és annak során – főként az Egyesült Államokkal szemben – felhalmozott adósságok fedezésének érdekében kivetett jóvátétel megfizettetésével. Franciaország a háború miatti összes kiadását meg akarta fizettetni Németországgal és az erre való hivatkozás alkalmasnak tűnt a veszélyes szomszéd tartós meggyengítésére.<ref>Henning Köhler: ''Novemberrevolution und Frankreich. Die französische Deutschland-Politik 1918–1919.'' Droste Verlag, Düsseldorf 1980, 26–31. o.</ref>
=== Egyesült Királyság ===
[[Fájl:David Lloyd George.jpg|bélyegkép|jobbra|200px|David Lloyd George]]
Az Egyesült Királyságot jóval kevésbé viselte meg a háború, mint Franciaországot, de a háborús költségei fedezésére jelentősen eladósodott az amerikai kormányzattal szemben. Nem utolsósorban az oroszországi fejlemények miatt kívánta a brit kormányzat a Közép-Európában létrejövő hatalmi vákuumot elkerülni és emiatt a klasszikus erőhatalmi egyensúly ''(Balance of Power)'' stratégiájának szellemében igyekezett Németországot nem túlságosan meggyengíteni. Ugyanakkor a brit kormányzat a németek tengerentúli pozícióinak tartós gyengítésére törekedett, miután a Német Császárság az évszázados brit tengeri uralmat kétségbe vonta. A brit álláspontot jól szemlélteti Lloyd George egyik 1919 márciusában kelt memoranduma:
:''„Németországtól meg lehet fosztani a gyarmataitól, a hadseregét puszta rendőri erővé és a flottáját egy ötödrendű hatalom szintjére lehet zsugorítani. Azonban Németország végül, ha úgy érzi, jogtalanul bántak vele az 1919-es béke során, meg fogja találni az eszközt ahhoz, hogy a legyőzőinek megfizessen. […] A jóvátétel eléréséhez a feltételeinknek szigorúaknak, keményeknek, sőt kíméletlennek kell lenniük, ugyanakkor az országnak, melyre ezt rákényszerítjük, belül úgy kell éreznie, hogy nincs joga panaszkodni. Azonban a győzelem órájában tanúsított igazságtalanságot és arroganciát soha nem felejtik el és nem bocsátják meg. […] Nem tudnék elképzelni erősebb okot egy jövőbeni háború okaként, minthogy a német népet, mely bizonyára a világ egyik legerőteljesebb és leghatalmasabb törzsének bizonyult, egy sor kisebb állam venné körbe, melyek közül több korábban soha nem volt képes szilárd kormányzatot felállítani és melyekben nagyszámú német lakosság él, melynek tagjai a hazájukkal való egyesülést óhajtják.”''<ref>Klaus Schwabe (kiad.): ''Quellen zum Friedensschluß von Versailles''. Wissenschaftliche Buchgesellschaft, Darmstadt 1997, ISBN 3-534-04822-9, 156 f.</ref>
Lloyd George pénzügyi követelése először még csak a brit háborús költségek fedezésére terjedt ki. A háború alatt a brit népességet erősen Németország ellen hangolták és ez megmutatkozott az 1918. december 14-ei választások (ún. khaki-választások) során is. Az erős belpolitikai nyomás hatására Lloyd George hajlandónak bizonyult a Németország számára kirótt háborús jóvátételbe számos hadirokkant és hadiárva járadékát is bevonni, ami annak összegét rendkívüli mértékben megnövelte.<ref>Bruce Kent: ''The Spoils of War. The Politics, Economics, and Diplomacy of Reparations 1918–1932.'' Clarendon, Oxford 1989, 36–40. o.</ref>
=== Olaszország ===
Az Olasz Királyság a [[Londoni egyezmény (1915)|londoni titkos egyezmény]] megkötése után lépett hadba az antant oldalán korábbi szövetségesei ellen a számára felkínált területi nyereségek reményében<ref>[[Georg Grote]], [[Hannes Obermair]]: A Land on the Threshold. South Tyrolean Transformations, 1915–2015; Peter-Lang-Verlagsgruppe, Oxford-Bern-New York et al. 2017, 978-3-0343-2240-9 XVII–XX. o.</ref> A győzelem révén az irredenta utolsó célkitűzéseit, [[Trentino]] és [[Trieszt]] megszerzését is elérte és ezáltal a [[Brenner-hágó]]ig való terjeszkedéssel könnyen védhető északi határra tett szert. Emellett a törököktől elvett, görögök lakta [[Dodekanészosz]]-szigetcsoportot is megkapta. Az olasz követeléseket így jórészt a saint-germaini és sévres-i békeegyezmények szövegei tartalmazták.
=== Egyesült Államok ===
[[Fájl:Thomas Woodrow Wilson, Harris & Ewing bw photo portrait, 1919 cropped.jpg|bélyegkép|jobbra|200px|Woodrow Wilson]]
Az Egyesült Államok háborús célja a kereskedelmi hajózás szabadságának védelme volt, amit a Németország által meghírdetett [[korlátlan tengeralattjáró-háború]] által vélt fenyegetettnek.<ref group="m">A szócikk itt a propaganda indoklását hozza. Az amerikai hadbalépés valódi oka az volt, hogy a tőle jelentős kölcsönöket felvevő Nagy-Britannia és Franciaország vereségét megakadályozza és ezáltal biztosítsa azok fizetőképességét. Ennek megfelelően kivárták az utolsó hónapot, mikor Nagy-Britannia még törleszteni tudta az esedékes összeget. Megfelelő forrás alapján javítandó. (a szerk.); A háború elején az antant által meghírdetett sokszorosan törvénysértő tengeri blokádok ellen az Egyesült Államok tiltakozott ugyan, de azok ellen nem lépett fel.</ref> Wilson elnök beszédeiben egy olyan igazságos békeszerződést sürgetett, mely elejét veszi egy újabb világháborúnak. 1918 januárjában egy 14 pontos programot hozott nyilvánosságra, melyben egy ennek megfelelő békerendszert vázolt fel. Ebben a titkos diplomácia mindenféle formájának betiltását, a népek önrendelkezési jogát, általános leszerelést, a népszövetség felállítását, a központi hatalmak csapatainak minden megszállt területről való visszavonását és egy tengeri kijárattal rendelkező, független Lengyelország létrehozását sürgette. Ezeket a követeléseket részben nem lehetett megvalósítani, mivel a Balti-tenger partjának körzetében akkoriban nem volt lengyel többségű város vagy vidék. A versailles-i szerződésben a Balti-tengerhez kijelölt [[lengyel korridor]] így a népek önrendelkezési joga ellen vétett. Ezen követelések alapján Wilson egy megegyezéses békére törekedett, melyben nincsenek győztesek és vesztesek, de a [[breszt-litovszki béke]] után kihátrált ezen felvetése mögül. Wilson a népek önrendelkezésének elérését elengedhetetlennek tartotta.<ref>Stefan Reinecke:|Essay Folgen des Ersten Weltkriegs: Hundert Jahre nach Versailles; Die Tageszeitung: taz, 2019-05-06, ISSN=0931-9085, https://www.taz.de/!5589414/ hozzáférés: 2019-05-07</ref>
== Tartalma ==
=== A háborús felelősség megállapítása (231. cikkely) ===
A 231. cikkely a következőket tartalmazza:
:''”A szövetséges és társult országok kormányai kinyilvánítják, Németország pedig elismeri, miszerint Németország és szövetségesei okozóiként felelősek minden olyan veszteségért és kárért, melyet a szövetséges és társult tagállamok és állampolgáraik a háború során, amire Németország és szövetségeseinek támadása által rá lettek kényszerítve, elszenvedtek.”''<ref>''Die alliierten und assoziierten Regierungen erklären, und Deutschland erkennt an, daß Deutschland und seine Verbündeten als Urheber für alle Verluste und Schäden verantwortlich sind, die die alliierten und assoziierten Regierungen und ihre Staatsangehörigen infolge des Krieges, der ihnen durch den Angriff Deutschlands und seiner Verbündeten aufgezwungen wurde, erlitten haben.”''</ref>
[[Fájl:Treaty of Versailles in the Hall of Mirrors.jpg|bélyegkép|jobbra|300px|Az aláírási ceremónia Versailles-ban és a szerződés első két oldala az aláírásokkal és pecsétekkel]]
A szerződés ezáltal egyedül Németországot és szövetségeseit jelölte meg agresszorként a háborúban. Németországban úgy érezték, hogy a többi európai állam háború előtti hibás lépései miatt kiáltották ki bűnbaknak és emiatt külpolitikáját eleinte az elzárkózás jellemezte. Az ország háború okozójaként való egyoldalú megjelölése éles vitákat ''(Kriegsschulddebatten)'' váltott ki német földön. A szerződést a weimari nemzetgyűlés által delegált [[Hermann Müller (politikus)|Hermann Müller]] és [[Johannes Bell]] írta alá és ez táptalajt adott a [[Paul von Hindenburg]] és [[Eich von Ludendorff]] tábornagyok, majd később [[Adolf Hitler]] által propagált „tőrdőfés-legendának”. A mai történészek összetettebbnek értékelik az első világháború okait annál, mint ahogy az a békeszerződésben szerepel. A 231. cikkely ezalapján nem a történelmi eseményeket volt hivatotott értékelni, hanem a Német Birodalom számára hátrányos békefeltételeket igyekezett jogilag és morálisan legitimizálni. Erre alapozva a Német Birodalomnak a javakban és emberéletben okozott károkat anyagilag kellett megtérítenie, melyeket főként Franciaország területén okoztak.<ref group="m">Az Oroszország által elszenvedett károk jelentősen nagyobbak lehetnek a Franciaország által elszenvedetteknél. Habár Oroszországgal a szerződés nem foglalkozott, ez a szócikkben szereplő tényszerű közlés téves lehet. Megfelelő forrás alapján javítandó. (a szerk.)</ref> A versailles-i szerződés így a Német Birodalomra hárította a háborús károk jóvátételét, mely összeget ekkor még nem állapítottak meg. A Német Birodalom képviselői emiatt nem csupán az önigazolás miatt tiltakoztak a 231. cikkely ellen, hanem azért is, hogy az ellenséges követelések morális alapját aláaknázzák. A jóvátétel az új köztársaságot terhelte és az 1923-ig tartó hiperinfláció egyik okozója volt.<ref>[[Hans-Ulrich Wehler]]: ''Deutsche Gesellschaftsgeschichte.'' Band 4: ''Vom Beginn des Ersten Weltkrieges bis zur Gründung der beiden deutschen Staaten 1914–1949.'' 2., durchges. Auflage. C.H. Beck, München 2003, 245. o.</ref>
=== Területi rendelkezések ===
Németországnak számos területéről le kellett mondania, így Észak-Schleswigről – a hadba nem lépő – Dánia javára, Nyugat-Poroszország és Posen tartományokról valamint a felső-sziléziai szénbányászati körzetről és [[Szilézia]] kisebb határmenti részeiről Lengyelország javára. Ezenkívül a [[Hultschiner Ländchen]] az újonnan létrehozott Csehszlovákiához került. Nyugaton [[Elzász-Lotaringia]] birodalmi tartományt csatolták el Franciaországhoz, Belgium pedig a szintén túlnyomórészt németajkú [[Eupen]]-[[Malmedy]] körzetet kapta meg. A Német Birodalom területének összesen 13%-át, lakosságának 10%-át veszítette el. Emellett összes gyarmati területét a Népszövetség alá rendelték, amely azt mandátumterületekre osztva a győztes hatalmaknak adta át. A Német Birodalomnak el kellett ismernie Ausztria szuverenitását. A [[Német-Ausztria]] által szorgalmazott egyesülést a Birodalommal a versailles-i egyezmény 80. pontja tiltotta meg. Az egyesülés tilalmát a német-osztrákokkal kötött saint-germaini békeszerződés 88. cikkelye is tartalmazta.<ref group="m">A szócikk nem tér ki arra, miért kívánták megakadályozni – a népek önrendelkezési jogát itt is megsértve – az antanthatalmak a két németajkú ország egyesülését. Megfelelő forrás alapján kifejtendő. (a szerk.)</ref>
==== A versailles-i béke általi német területveszteségek ====
[[Fájl:Versailler Vertrag.png|bélyegkép|300px|Német területveszteségek Európában a versailles-i szerződés következtében]]
===== Azonnali hatállyal elkobzott területek (népszavazás nélkül) =====
* [[Elzász-Lotaringia]] (Franciaország annektálja)
* Nyugat-Poroszország csaknem teljes területét Lengyelország kapja meg. A terület korábban a 10. századtól 1308-ig, majd 1466-tól 1772-ig a Lengyel Királysághoz tartozott. Az elkobzott terület nem foglalta magába [[Danzig Szabad Város]] területét, Merienwerdert, Elbing járás [[Nogat]]tól keletre eső részét, a Deutsch Krone, Flatow és Schlochau járásokat.
* Posen tartomány Lengyelországhoz került. Ez a terület a 9. századtól 1793-ig, majd a Varsói Hercegség idején (1807-1815) volt Lengyelország része Nagylengyelország történelmi néven. A tartomány két németajkú nyugati peremrésze Németországnál maradt.
* Neidenburg kelet-porosz járás déli fele Lengyelországhoz,
* [[Reichthaler Ländchen]] Lengyelországhoz,
* Alsó-Szilézia kisebb határmenti sávjai szintén Legyelországhoz kerültek
* A [[Hultschiner Ländchen]] Csehszlovákiához került.
* [[Új-Kamerun]], melyet 1911-ben területcsere révén szereztek meg Franciaországtól és Kamerun része lett, visszakerült a franciákhoz
* [[Kiaoucsu]] Kínától bérelt területe japán mandátum lett (Ez a döntés, mely figyelmen kívül hagyta azt a kínai követelést, hogy a terület kerüljön vissza Kínához, vezetett el a [[május 4-ike mozgalom]]hoz és azt eredményezte, hogy Kína 1921. május 20-án különbékét kötött Németországgal.)
* Az 1899-ben Spanyolországtól megvásárolt, 1556 óta spanyol kézben lévő [[Mariana-szigetek]] és a [[Karolina-szigetek]] japán mandátumterületek lettek.
===== A versailles-i szerződés alapján népszavazás útján elcsatolt területek =====
[[Fájl:Oberschlesien 1921.png|bélyegkép|jobbra|300px|Népszavazás Felső-Sziléziában 1921-ben<br />
Összefüggő vonal = 1918-as államhatár és a felső-sziléziai járások,<br />pontozott vonal = alsó-sziléziai járások,<br />
lila = Csehszlovákia a Németországtól szerzett területtel,<br />
zöld = Lengyelország a Németországtól népszavazás nélkül megszerzett területekkel,<br />
sárgászöld = a népszavazás révén Lengyelországhoz csatolt területek,<br />
narancs = a népszavazás után Németországnál maradt területek]]
* Észak-[[Schleswig]] háromnegyedes többséggel a Dániához való csatlakozás mellett döntött; Schleswig déli részén a szavazók 80%-a ugyanakkor a Németország mellett való maradást részesítette előnyben.<ref group="m">Észak-Schleswigben több olyan várost is elcsatoltak Németországtól, ahol többségében a maradás mellett voksoltak a lakosok. Arra hivatkozva, hogy a járásokat és körzeteket nem kívánják megosztani, a németlakta településeket is elcsatolták. Hasonló helyzet alakult ki Alsó-Sziléziában, itt viszont megosztották a közigazgatási egységeket, csakhogy minél nagyobb területeket lehessen elcsatolni Lengyelországhoz. (lásd a szócikk következő pontját)</ref>
* Az 1920. március 20-án a Felső-Sziléziában megtartott népszavazás során a területet antant-csapatok tartották megszállás alatt, hogy a német hatóságok ne fejthessenek ki nyomást a lengyel opcióval szemben. A szavazók 60%-a a Német Birodalomban való maradás mellett döntött. Miután Felső-Sziléziában erőszakos felkelés tört ki, mely a német [[Freikorps]] ellenállásán megtört, a szövetségesek legfőbb tanácsa 1921 októberében úgy döntött, hogy megosztja a szavazókörzetet.<ref name="wc645">Werner Conze: ''Die Weimarer Republik.'' In: Peter Rassow (kiad.): ''Deutsche Geschichte im Überblick.'' Stuttgart 1973, ISBN 3-476-00258-6, 645. o.</ref> Ennek lehetőséget a versailles-i egyezmény is kifejezetten magában foglalta. Így Felső-Szilézia területének egyharmada, ahol a Lengyelország melletti voksok voltak többségben, 1922. június 22-én elcsatolásra került. A leválasztott területen termelték ki a német kőszén egynegyed részét. Ez a döntés sok németet elkeserített, mivel a terület kettéosztásáról csak a szavazás után döntöttek és így az iparilag fontosabb területek Lengyelországhoz kerültek.<ref>Peter Krüger: ''Die Außenpolitik der Republik von Weimar.'' Wissenschaftliche Buchgesellschaft, Darmstadt 1985, 134 f.</ref> A szavazati többségek területi heterogenitása miatt számos település a szavazók akarata ellenére is Lengyelországhoz került. Tovább fokozta az elkeseredettséget a határok mesterkélt meghúzása a sűrűn lakott területen azáltal, hogy az részben ipari létesítményeket és bányákat is kettéosztott.
* [[Eupen-Malmedy-St. Vith|Eupen-Malmedy]] valamint az eddigi [[Neutral-Moresnet]] Belgiumhoz került. Eredetileg ezeken a területeken nem tartottak népszavazást, de egy későbbi időpontban megtartott népszavazással megerősítették a Belgiumhoz való tartozást. A két oldal véleménye jelentősen eltért annak megítélésében, hogy ez a népszavazás mennyire volt korrekt vagy sem. Az elcsatolt területhez tartozott franciák<ref group="m"> Esetleg itt a francia nyelvű vallonokat érti a szöveg. (a szerk.)</ref> lakta területek (Malmedy, Weismes), de voltak köztük németlakta területek is, mint Eupen, Sankt Vith. Utóbbiak képezik napjainkban Belgium németlakta vidékét.
===== A versailles-i szerződés alapján kiírt népszavazás útján Németországnál maradt területek =====
* Dél-Schleswig
* Felső-Szilézia nyugati fele, benne a szavazási területhez hozzácsapott része az alsó-sziléziai Namslau járásnak (a szavazási terület kétharmad része)
* Nyugat-Poroszország kilenc járása a lengyel „korridor” keleti és nyugati felén
* Kelet-Poroszország déli része leszámítva a [[Neidenburg]] járáshoz tartozó [[Soldau]]t
===== A Népszövetségnek alárendelt terület =====
[[Fájl:Europe 1914 and 1924.png|bélyegkép|Európa térképe a) az első világháború előtt b) a Párizs környéki békék után]]
* A [[Saar-vidék]], melynek szénkitermelése a Franciaországhoz került, a Népszövetség fennhatósága alá került. 15 év eltelte után kellett volna a népszavazással dönteni a hovatartozásáról. A szavazásra 1935. január 13-án került sor és a nagy többség a Németország mellett való maradásra voksolt.
* Danzigot és környékét szabad várossá nyilvánították és a Népszövetség irányítása alá helyzték. A várost a lengyel vámterülethez osztották be és külpolitikailag Lengyelország képviselte.
* A [[Memel-vidék]]et a Népszövetség irányítása alatti francia prefektusok alkotta saját állami tanács alá helyezték és a területet 1923. január 10-én Litvánia szállta meg. 1924-ben a Népszövetség által meghozott [[Memel-konvenció]] mint autonom vidéket litván állami felségjog alá helyezte.<ref name="wc645" />
* Németország gyarmatai.
===== Meghatározott időre az antant által megszállt területek =====
* Rajna-vidék; a terület kiürítésére legkésőbb 1935-ben kellett sor kerüljön. Ezt a határidőt az angolszász hatalmak csak nehezen tudták elfogadtatni Franciaországgal, melynek eredeti célja a terület annektálása volt. Franciaország biztonságát hogy a népek önrendelkezési jogának ilyen kirívó megszegése nélkül szavatolhassák, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia olyan garanciális egyezményt kötött a francia köztársasággal, amely minden Franciaország ellen indított német támadást [[casus belli]]ként határozott meg. A versailles-i szerződés ratifikálásának amerikai kongresszus általi megtagadásával együtt az Egyesült Államok ezt a garanciális egyezményt is visszautasította, ami után a britek is visszaléptek tőle.
==== A területi veszteségek hatása az állampolgárságra ====
A békeszerződés 91. cikkelye értelmében a Német Birodalom azon lakosai, akik lakhelye az újra létrehozott lengyel államnak adott területen volt, jogilag lengyel állampolgárokká váltak és ezzel elvesztették német állampolgárságukat. A szerződés hatályba lépése utáni két évben az itteni 18 év feletti német állampolgárságú lakosoknak jogukban állt a német állampolgárságot választani. Minden személy, aki élt ezzel a választási lehetőséggel, tizenkét hónapon belül szabadon áthelyezhette lakhelyét abba az országba, melynek az állampolgárságát választotta. Ennek során minden ingóságát vámmentesen magával vihette. Azon ingatlanjaikat megtarthatták, melyeket a választásuk előtt a másik ország területén birtokoltak. <ref>Helmut Lippelt: ''Zur deutschen Politik gegenüber Polen 1925/26.'' In: Hans Rothfeld, Theodor Eschenburg (kiad.): ''Vierteljahrshefte für Zeitgeschichte.'' 19. évfolyam1971 / 4. füzet / október, Institut für Zeitgeschichte, Deutsche Verlags-Anstalt, Stuttgart, 331. o. ([http://www.ifz-muenchen.de/heftarchiv/1971_4.pdf#page=11 PDF; 6 MB]).</ref><ref>Vgl. das Deutsch-polnische Abkommen über Staatsangehörigkeits- und Optionsfragen vom 30. August 1924 – ''Wiener-Abkommen'' – ([[Reichsgesetzblatt|RGBl.]] 1925 II, S. 33 f.) und den Minderheitenschutzvertrag zwischen den alliierten und assoziierten Hauptmächten und Polen vom 28. Juni 1919 ([http://www.europa.clio-online.de/site/lang__de/ItemID__219/mid__12199/40208769/Default.aspx Text] auf ''Clio-online / Themenportal Europäische Geschichte'', abgerufen am 8. September 2012).</ref>
Ezen rendelkezéseknek a belpolitikai jogba való átültetése a következő évek során jelentős vándorlást idézett elő Lengyelország és a Német Birodalom között. Sok német, aki nem akarta elveszíteni az állampolgárságát és a Birodalomhoz tartozó akart maradni, kényszerítve érezte magát szülőföldje elhagyására és telkei eladására, hogy a Német Birodalom területén újra felépíthesse egzisztenciáját. Lengyelország a háború utáni zavaros időszakban átmenetileg elvándorolt személyeket hallgatólagos választóknak vette, még akkor is, ha ezek a németek még nem is döntöttek a német állampolgárság mellett vagy az ellen. Az ekénti kivándorlás a lengyel ingatlanpiacon az árak csökkenését idézte elő, így a területeiket eladó személyeket vagyoni veszteségek érték.<ref>Helmut Lippelt: ''Zur deutschen Politik gegenüber Polen 1925/26.'' In: Hans Rothfeld, [[Theodor Eschenburg]] (kiad.): ''[[Vierteljahrshefte für Zeitgeschichte]].'' 19. Jahrgang 1971 / 4. Heft / Oktober, Institut für Zeitgeschichte, Deutsche Verlags-Anstalt, Stuttgart, 326. o. ([http://www.ifz-muenchen.de/heftarchiv/1971_4.pdf#page=6 PDF; 6 MB]).</ref>
A [[bécsi egyezmény]] következményeként 1924 és 1926 nyara között – részben önként, részben kényszer hatására – 26.000 német hagyta el lengyel állam területét. A Német Birodalom rosszul volt felkészülve ezen emberek fogadására. Többségüket egy [[Schneidemühl]] melletti táborban helyezték el.<ref>Jens Boysen: ''Die polnischen Optanten. Ein Beispiel für den Zusammenhang von Krieg und völkerrechtlicher Neuordnung.'' In: [[Bruno Thoß]], [[Hans-Erich Volkmann]] (kiad.): ''Erster Weltkrieg – Zweiter Weltkrieg. Ein Vergleich. Krieg, Kriegserlebnis, Kriegserfahrung in Deutschland.'' Schöningh, Paderborn/Wien 2002, ISBN 3-506-79161-3; 593–614. o. ill. 593., 604–607. o.</ref>
=== Katonai korlátozások ===
[[Fájl:Bundesarchiv Bild 146-1972-081-03, Zerlegen eines schweren Geschützes.jpg|bélyegkép|300px|Egy nehéz löveg feldarabolása (1919-20)]]
A békeszerződés ötödik részének bevezetője, mely a „Rendelkezések a szárazföldi hadeerő, tengeri hatalom és légi közlekedés” címet kapta (159-213. cikkelyek), kifejtette, hogy Németország „az összes nemzet fegyverkezésének általános mérséklését lehetővé téve” a következő rendelkezések pontos betartása mellett kötelezi el magát:
* hivatásos hadsereget tart fenn, melynek létszáma legfeljebb 100.000 főből áll, beleértve a legfeljebb 4.000 tisztet
* megszünteti az általános hadkötelezettséget
* feloszlatja a fővezérkart ''(Großer Generalstab)''
* a szolgálati időt egyszeri 12 évben maximalizálásáa; évente az emberállomány legfeljebb 5%-a válhat ki a hadsereg kötelékéből (ezáltal igyekezvén megakadályozni a rejtett hadkötelezettség bevezetését)<ref>Friedensvertrag von Versailles, Teil V: Bestimmungen über Landheer, Seemacht und Luftfahrt, Kapitel III: Heeresergänzung und militärische Ausbildung, Artikel 173 und 174</ref>
* a katonai egyesületek betiltására, katonai missziók kiküldésének és mozgósítási intézkedések tilalmára
* a haditengerészet ''([[Reichsmarine]])'' állományának 15.000 főre való maximalizálására, melyhez hat páncélos hajó, hat cirkáló, 12 romboló és 12 torpedónaszád tartozik<ref>Dan van der Vat: ''Schlachtfeld Atlantik.'' ISBN 3-453-04230-1, 82. o.</ref>
* nem tart állományban nehézfegyvereket, mint tengeralattjárókat, harckocsikat és csatahajókat
* a vegyi fegverek tilalmára
* a fegyverállomány 102.000 lőfegyverre és 40.800.000 lőszerre való korlátozására
* a légierő újjászervezésének tilalmára
* a Rajna-vidék és a Rajna keleti partján egy 50 km széles sáv demilitarizálására<ref>[http://www.versailler-vertrag.de/vv3.htm Artikel 42 bis 42]</ref>
* erődítések létrehozásának tilalmára az országhatár mentén
* a Balti- és az Északi-tenger között erődítmények létrehozásának és tüzérségi eszközök telepítésének tilalmára
* továbbiakban minden olyan intézkedés megtiltatott, melyek egy háborúra való felkészülést szolgálhatták. Ez többek között a Német Vöröskereszt tevékenységére is hatással volt, amely ezt követően eredeti feladatát a háttérbe kellett szorítsa.
A szerződés 177. cikkelye számos hadfelszerelés átadását illetőleg a polgári tulajdonban lévők bejelentésének kötelezettségét tartalmazta. A Reichstag emiatt 1920 augusztus 5-én többséggel a fegyvertartás tilalma ''(Entwaffnungsgesetz)'' mellett döntött.<ref>[http://www.dhm.de/lemo/html/1920/index.html Deutsches Historisches Museum: 1920], abgerufen am 4. August 2009.</ref><ref>Reichs-Entwaffnungsgesetz vom 7. August 1920.</ref><ref>[http://www.bundesarchiv.de/aktenreichskanzlei/1919-1933/0100/feh/feh1p/kap1_2/kap2_42/para3_5.html Entwaffnungsgesetz] in: bundesarchiv.de</ref>
A 203. cikkelytől a 210. cikkelyig a szerződés a szövetséges felügyelőbizottságok ''(Interalliierten Überwachungsausschüsse)'' felállítása és annak munkája kerül ismertetésre. Ezek a szerződés pontjainak érvényesítését voltak hivatottak felügyelni.
=== Gazdasági rendelkezések és a jóvátételek ===
Németországot pénzbeli és eszközbeli jóvátételre kötelezték, melynek végső összegét később a jóvátételi bizottság volt hivatott megállapítani. Az első, 20 millliárd aranymárkát kitevő részletét 1921 áprilisáig kellett megfizeni.<ref>Bruce Kent: ''The Spoils of War. The Politics, Economics and Diplomacy of Reparations 1918–1932''. Clarendon, Oxford 1989, ;72. o. f.</ref> Ezenkívül a német kereskedelmi flotta méretének csükkentését is előírták. A nagy német belföldi vizi utakat, névszerint az [[Elba]], [[Odera]], [[Duna]] és a [[Memel]] folyók vizi útjait nemzetközi utvonalakká nyilvánították.<ref>''Friedensvertrag von Versailles.'' 28. Juni 1919. Kapitel III. Artikel 331.</ref> Németországnak öt éven át egyoldalúan a legnagyobb kedvezmény elvét kellett alkalmaznia a győztes hatalmakkal szemben. A 274. ún. pezsgőparagrafusban ''(Champagnenparagraph)'' előírták, hogy a nevükben a győztes országokra utaló termékek nevét csak abban az esetben lehet használni, ha azok ténylegesen is az adott régióból származtak. Ezután a konyakot és a pezsgőt csak akkor forgalmazhatták a bevett francia eredetű megjelölésük (''Cognac'' ill. ''Champagne'') szerint, ha azok ténylegesen Franciaországból származtak. (Amúgy a ''Branntwein'' ill. a ''Schaumwein'' szóval jelölhették azokat.) [[Luxemburg]]nak fel kellett mondania az eddig fennálló vámunióját Németországgal.
=== Népszövetség ===
[[Fájl:Palais des nations.jpg|bélyegkép|A Népszövetség palotája Genfben]]
A szerződés rendelkezett a Népszövetség felállításáról, ami Wilson amerikai elnök egyik kinyilvánított célja volt. Ez a szövetség az Egyesült Nemzetek Szövetségének (ENSZ) volt az elődje, melyet a második világháború után hoztak létre. Németország ebben a szervezetben 1926-ig nem volt tag.
=== A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet felállítása ===
A versailles-i szerződés XIII. fejezete életre hívta a mindmáig meglévő [[Nemzetközi Munkaügyi Szervezet]]et. Ezen szervezetet megemlíti a többi Párizs környéki béke is. Ez volt az első alkalom, hogy a munka világának problémakezelését a nemzetközi jogrendszer szintjére emelték. A versailles-i szerződés ennek révén a klasszikus békeszerződések szabályozásain is túlmegy.
=== Garanciális rendelkezések ===
A benne foglaltak betartatására a szerződés a Rajna bal partjának megszállásáról rendelkezett, továbbá [[Köln]], [[Koblenz]] és [[Mainz]] városoknál a folyó jobb partján is hídfőket létesítettek. Ezeket a szerződés ratifikálása után 5, 10 illetve 15 évvel kellett felszámolni (428-430. cikkelyek).
== Következmények ==
[[Fájl:Mass demonstration in front of the Reichstag against the Treaty of Versailles.jpg|bélyegkép|Tömegdemonstráció a versailles-i szerződés ellen a Reichstag épülete előtt 1919-ben]]
Németország a területi veszteségei révén a gazdasági erejéből is sokat veszített. Különösen a nehéziparát érték nagy veszteségek. A vasérclelőhelyeinek 80%-át, a cinklelőhelyek 63%-át, a szénkitermelésének 28%-át veszítette el valamint a kohóinak 40%-át. Nyugat-Poroszország és Posen elvesztése a mezőgazdaságilag hasznosítható terület 15%-os, a gabonatermés 17%-os és a haszonállatok 12%-os csökkenését jelentette. Ezt a kiesést a német mezőgazdaság nehezen tudta kiheverni. Németország 7 millió lakost veszített, ami a korábbi lakosságszám 11%-át tette ki. Közülük mintegy egymillióan áttelepültek a Birodalomba, főként Elzász-Lotaringiából és a Lengyelországhoz csatolt területekről. A kereskedelmi flotta 90%-ának valamint a teljes külhoni vagyon elvesztése erősen korlátozta a német külkereskedelmet.
Mivel a fegyveres erők állományát a 159. cikkely alapján 115.000 főben maximalizálták (100.000 fő a szárazföldi hadseregnél és 15.000 fő a haditengerészetnél), az ország nem lett volna képes ellenállni az antant inváziójának.
Már az 1921-es [[londoni ultimátum]]ban azzal fenygetőztek az antanthatalmak, hogy megszállják a [[Ruhr-vidék]]et, majd 1923-ban francia és belga csapatok ténylegesen meg is szállták a területet. Több történész is a szerződés alapproblémájának tartotta, hogy egyszerre két célt igyekezett elérni: egyrészt a Wilson által hangoztatott népek önrendelkezéshez való jogát, másrészt a győztes hatalmak – főként Franciaország – azon törekvését, hogy Németországot végképp meggyengítsék.<ref>[[Christian Hillgruber]]: [http://www.bonner-rechtsjournal.de/fileadmin/pdf/Artikel/2015_01/BRJ_006_2015_Hillgruber.pdf ''Woran scheiterte der Friedensvertrag von Versailles?''] [[Bonner Rechtsjournal|BRJ]] 2015, 6–12. o.f</ref>
[[Sebastian Haffner]] brit-német újságró a második világháború után azt írta, hogy a Német Birodalom még mindig legerősebb és a központi fekvése révén a kontinens stabilitása számára nélkülözhetetlen európai hatalma ''„sem a hatalmától nem volt tartósan megfosztva, sem tartósan nem volt integrálva”''.
A „karthagói békeként” is emlegetett versailles-i békeszerződés Németország számára túl kemény volt ahhoz, hogy egy politikai egységként és gazdasági nagyhatalomként megmaradó ország tartósan el tudja fogadni. Ugyanakkor elég nagy ereje volt ahhoz, hogy a német kormányzat 20 évvel később a visszavágás gondolatát a politikájába átültesse és ami által Európát a második világháború katasztrófájába vigye. Foch marsall a szerződés megkötésekor így nyilatkozott: ''„Ez nem béke. Ez egy fegyverszünet húsz évre.”'' – Foch a Német Birodalom szétverését akarta elérni.
[[John Maynard Keynes]], a brit pénzügyi delegáció egyik képviselőjeként még a tárgyalások vége előtt visszalépett a megszabott békefeltételekkel szembeni tiltakozásul, melyekkel Németországot sulytották. Vélemyénye szerint a béke gazdasági következményei destabilizálnák a nemzetközi gazdasági kapcsolatokat és Németországban veszélyes társadalmi feszültségeket generálhat.
A békefeltételeket Németországban meglepőnek és rendkívül keménynek érezték. A német társadalom sokáig úgy vélte, hogy a wilsoni tizennégy pont alapján egy enyhe feltételek mellett köthetnek békét, amely lényegében a háború előtti helyzetet ''([[Status quo]] ante)'' állítja majd helyre. [[Ernst Troeltsch]] kulturfilozófus azt írta, hogy Németország a ''„tűzszüneti periódus állomországában”'' találta magát, melyből a békefeltételek nyilvánosságra hozása ébresztette fel.<ref>idézve [[Henning Köhler (Historiker)|Henning Köhler]]: ''Deutschland auf dem Weg zu sich selbst. Eine Jahrhundertgeschichte''. Hohenheim-Verlag, Stuttgart 2002, 161. o.</ref> Emellé jött a tény, hogy a győztes hatalmak Németországot kizárták a tárgyalásokról és csak annak végén engedélyezték számára rásbeli petíciók benyujtását. Emiatt a szerződést egyre inkább kezdték „versailles-i diktátum” névvel illetni. Ez a két tényező – Hans-Ulrich Wehler megfogalmazása szerint – hozzájárult ahhoz, hogy a kormányzat ellenállása a szerződéssel szemben ''„csaknem teljes egyetértéshez vezetett az egész országban”''.<ref>Hans-Ulrich Wehler: ''Deutsche Gesellschaftsgeschichte.'' Band 4, C.H. Beck, München 2003, S. 408.</ref>
A következő évek során a szerződés revíziója a német külpolitika kinyilvánított célkitűzése volt. Nem fogadták el sem a „béke legitimációját”<ref>[[Oskar Stillich]]: ''Der Friedensvertrag von Versailles im Spiegel deutscher Kriegsziele.'' Verlag O. Wachsen, Berlin 1921 (eine soziologische Betrachtung über: Methoden seiner Bekämpfung, seine Gegner, seinen rechtlichen Charakter, seine materielle Erfüllbarkeit, seinen Einfluss auf die Neugestaltung der Welt).</ref> sem azt a tényt, hogy Németország a háborút katonailag veszítette el. A weimari köztársaság minden kormánya igyekezett valamilyen módon „Versailles béklyóitól szabadulni”, ami miatt szabályos „weimari revíziósszindrómáról” lehet beszélni. A létrejöttének jellege és tartalma – és főként a német lakosságú területek elcsatolása – miatt kialakuló revizionizmus hosszú távon rombolta a demokratikus nyugati hatalmak illetve az új német demokrácia tekintélyét odahaza.<ref>[[Michael Salewski]]: ''Das Weimarer Revisionssyndrom.'' In: ''[[Aus Politik und Zeitgeschichte]].'' 2 (1980), 14–25. o.</ref>
Egyes történészek a szerződésben fontos okát látják a nemzetiszocializmus hatalomra jutásának. [[Theodor Heuss]] akkori liberális parlamenti képviselő 1932-ben megjelent ''Hitlers Weg'' (Hitler útja) című művében a következő tömör megállapítást tette: ''„A nemzetiszocialista mozgalom kiindulópontja nem München, hanem Versailles”''.<ref>''Vater ist schuld'', Der Spiegel 21/1959 [http://www.spiegel.de/spiegel/print/d-42625405.html online], hozzáférés: 2014-06-23}}</ref>
Az ószövetséggel foglalkozó történész, Otto Procksch 1924. január 18-án a greifswaldi egyetemen tartott, ''„König und Prophet in Israel“'' (Király és próféta Izraelben) című előadásában a professzori kar akkori nézetére jellemző szavakkal a következőket mondta:
:''„A Versailles név, mely felett egykor a császári korona lebegett, ma vért csorgat. Ugyanis Versailles-ból csak a bohócsipkát hoztuk mi haza és hadsereg nélkül, védtelenül, becsületünktől megfosztottak vagyunk. Egy évvel ezelőtt Franciaország megszegte a békeszerződést, de mi csak [jóvátételt] teljesítünk, teljesítünk, teljesítünk. Ha a német jelleg és a keresztény hit összefonódik, akkor megmenekülünk, akkor kezeinkkel dolgozni fogunk és várni fogjuk azt a napot, míg el nem jő a német hős, prófétaként vagy királyként.”'' <ref>''„Der Name Versailles, über dem einst eine Kaiserkrone schwebte, lässt heute das Blut gerinnen. Denn aus Versailles haben wir nur die Narrenkappe heimgebracht; und wir sind heerlos, wehrlos, ehrlos. Wohl hat Frankreich vor einem Jahr selbst den Vertrag gebrochen, aber wir erfüllen, erfüllen, erfüllen. Wenn deutsche Art und christlicher Glaube sich verbinden, dann sind wir gerettet, dann wollen wir arbeiten mit unseren Händen und des Tages warten, bis der deutsche Held komme, er komme als Prophet oder König.”'' (''Greifswalder Universitätsreden'', Band 10, 22. o.nbsp;f.)</ref>
[[Fájl:Bundesarchiv Bild 102-13605, Berlin, Kundgebung gegen Versailler Vertrag.jpg|bélyegkép|A versailles-i szerződés elleni tüntetés Berlinben, a Lustgartenben (1932)]]
A magas jóvátételi követelésekre és a ruhr-vidéki ipari létestmények leszerelésére a birodalmi kormányzat megpróbált általános sztrájk meghírdetésével reagálni, amit folyamatos pénznyomtatással igyekezett megtámogatni. Ez az inflációt hiperinflációvá gerjesztette, ami a népesség nagy részét nyomorba taszította. Ez az által jöhetett létre, hogy a hadikölcsönök, amikkel a Császárság a háborús erőfeszítéseket finanszírozta, a katonai vereség miatt nem rendelkeztek mögöttes tartalommal. Az infláció alatt és után Németország egyre inkább külföldi kölcsönöktől kezdett függni, főleg az Egyesült Államoktól felvettektől. Az Egyesült Államokból kiinduló [[világgazdasági válság]] Németországot rendkívül keményen érintette, mivel a gazdasága jobban össze volt fonódva az amerikaival, mint más államoké.
A versailles-i szerződés jelentős gazdasági következményeit és Németország külpolitikai elszigeteltségét [[Walther Rathenau]] kancellár a [[rapallói egyezmény (1922)|rapallói egyezménnyel]] igyekezett enyhíteni. Ebben normalizálták a Szovjetunióval való viszonyt és kölcsönösen lemondtak az egymással szembeni követelésekről.
Hitler a hatalomra jutását követő első években a versailles-i szerződés utolsó pontjainak a hatályon kívül helyezésével, többek között az újrafegyverkezéssel és a Rajna-vidék megszállásával, nagy belpolitikai presztízsre tett szert. Az Egyesült Államok ezt követően távol maradt az európai politikától, ennek hatására Nagy-Britannia és Franciaország a megbékítés politikája ''(appeasement)'' mellett döntött.
== A kis versailles-i szerződés ==
Az itt ismertetett versailles-i szerződésen kívül létezik egy másik, a [[Párizs környéki békeszerződések]]hez tartozó, kevésbé ismert szerződés is ezen a néven (németül: ''der kleine Vertrag von Versailles''). E névvel illetik a szintén ugyanezen a napon (1919. június 28.) köttetett lengyel kisebbségi szerződést ''(polnische Minderheitenvertrag)'', mely az első olyan nemzetközi szerződés, amelyik konkrétan a nemzeti kisebbségek védelmére kidolgozott pontokat tartalmaz.
== Fordítás ==
* {{fordítás|de|Friedensvertrag von Versailles|oldid= 189601928}}
== Irodalom ==
* {{Literatur
|Autor=Manfred F. Boemeke, [[Gerald D. Feldman]], Elisabeth Glaser (Hrsg.)
|Titel=The Treaty of Versailles. A Reassessment after 75 Years
|Verlag=Cambridge University Press
|Ort=New York
|Datum=1998
|ISBN=0-521-62132-1}}
* [[Eckart Conze]]: ''Die große Illusion. Versailles 1919 und die Neuordnung der Welt.'' Siedler Verlag, München 2018, ISBN 978-3827500557.
* Wolfgang Elz: [http://www.bpb.de/publikationen/RZKMCS,0,Versailles_und_Weimar.html ''Versailles und Weimar.''] In: ''[[APuZ]].'' 50–51/2008, S. 31–38.
* {{Literatur
|Autor=[[Sebastian Haffner]], [[Gregory Bateson]]
|Titel=Der Vertrag von Versailles
|Verlag=Ullstein Verlag
|Ort=Berlin
|Datum=1988
|ISBN=3-548-33090-8
|Kommentar=enthält den vollständigen Text des Versailler Vertrages}}
* {{Literatur
|Autor=Bruce Kent
|Titel=The Spoils of War. The Politics, Economics and Diplomacy of Reparations 1918–1932
|Verlag=Clarendon
|Ort=Oxford
|Datum=1989
|ISBN=0-19-822738-8}}
* {{Literatur
|Autor=[[Eberhard Kolb]]
|Titel=Der Frieden von Versailles
|Verlag=Verlag C.H. Beck
|Ort=München
|Datum=2005
|ISBN=3-406-50875-8
|Kommentar=knapper Überblick}}
* {{Literatur
|Autor=[[Hans-Christof Kraus]]
|Titel=Versailles und die Folgen. Außenpolitik zwischen Revisionismus und Verständigung 1919–1933
|Verlag=be.bra Verlag
|Ort=Berlin
|Datum=2013
|ISBN=978-3-89809-404-7}}
* [[Gerd Krumeich]]: ''Die unbewältigte Niederlage. Das Trauma des Ersten Weltkriegs und die Weimarer Republik.'' Verlag Herder, Freiburg im Breisgau 2018, ISBN 978-3451399701.
* {{Literatur
|Autor=Gerd Krumeich (Hrsg.)
|Titel=Versailles 1919. Ziele – Wirkung – Wahrnehmung
|Verlag=Klartext Verlag
|Ort=Essen
|Datum=2001
|ISBN=3-88474-945-5}}
* {{Literatur
|Autor=[[Peter Krüger (Historiker)|Peter Krüger]]
|Titel=Versailles – Deutsche Außenpolitik zwischen Revisionismus und Friedenssicherung
|Verlag=Deutscher Taschenbuch-Verlag
|Ort=München
|Datum=1986
|ISBN=3-423-04513-2}}
* [[Jörn Leonhard]]: ''Der überforderte Frieden. Versailles und die Welt 1918-1923.'' Verlag C.H. Beck, München 2018, ISBN 978-3406725067.
* {{Literatur
|Autor=[[Margaret MacMillan]]
|Titel=Die Friedensmacher. Wie der Versailler Vertrag die Welt veränderte
|Verlag=Propyläen
|Ort=Berlin
|Datum=2015
|ISBN=978-3-549-07459-6
|Übersetzer=Klaus-Dieter Schmidt}}
== Linkek ==
{{Commonscat|Treaty of Versailles|Friedensvertrag von Versailles}}
* [http://www.documentarchiv.de/wr/vv.html A szerződés teljes szövege] (németül)
== Jegyzetek ==
{{
== Megjegyzések ==
<references group="m"/>
{{első világháború}}
{{Nemzetközi katalógusok}}
| |||