Főmenü megnyitása

Módosítások

538 bájt hozzáadva ,  3 hónappal ezelőtt
nincs szerkesztési összefoglaló
Egyiptomban a leghíresebbek az [[ókori Egyiptom|ókori birodalom]] monumentális épületei, ilyenek például a [[gízai piramisok]], a [[nagy szfinx]] és a [[karnaki templom]]. Ismertek még a romvárosok, úgy mint [[Memphisz]], [[Théba]] és [[Ahet-Aton]], illetve a temetők, például a [[Királyok völgye]] és a [[Királynék völgye]], valamint az ezekhez kapcsolódó [[Dejr el-Bahari]]. Mindezek mellett említésre méltók az ország [[középkor]]i emlékei is, hiszen sokáig Egyiptom-központúak voltak az [[iszlám]] világ vezető államai ([[Fátimidák|Fátimida Kalifátus]], [[Ajjúbidák|Ajjúbida]] és [[Mamlúk Birodalom|Mamlúk Szultanátus]]), [[Kairó]] pedig ezekben az időkben a muszlim kultúra és gondolkodás fellegvára volt, a világ egyik legnagyobb és egyik leggazdagabb városa, tudományának egyik központja. A [[mamlúk]]ok uralmát [[I. Szelim oszmán szultán]] döntötte meg 1517-ben, ez a közel 400 éves oszmán uralom kezdetét jelentette, majd a [[Egyesült Királyság|brit]] félgyarmati időszak következett, ami alól névlegesen 1922-ben, ténylegesen csak a [[második világháború]] után szabadult föl az ország. A köztársaságot 1953-ban kiáltották ki, miután lemondatták [[II. Fuád egyiptomi király|II. Fuád]] királyt. 1956-tól, [[Gamal Abden-Nasszer]] elnöksége idején Egyiptom újra nagyhatalommá vált és bár a [[hatnapos háború]]ban vereséget szenvedett [[Izrael]]től, a [[jom kippuri háború]]ban visszaszerezte a hatnapos háborúban elvesztett területeit és csak [[Amerikai Egyesült Államok|amerikai]] nyomásra adta föl harcot. 2011-ben az országban [[forradalom]] tört ki (az ún. [[nílusi forradalom]]), aminek eredményeképpen a már 30 éve hatalmon lévő [[Hoszni Mubárak]] elnököt elűzték, és az ország évekig anarchiában stagnált, sőt, gazdasága, főként a turizmus jelentősen visszaesett.
 
Egyiptom gazdasága az egyik legváltozatosabb a Közel-Keleten, mert az olyan ágazatok, mint a [[mezőgazdaság]], az [[ipar]], a [[turizmus]] és a [[Harmadlagos szektor|szolgáltatás]] nagyjából azonos termelési szinten állnak. Az országot azon államok közé sorolják, mely az elkövetkező évtizedekben a világgazdaság egyik nagyhatalmává válhat, addig azonban olyan akadályokat kell elhárítani, mint a túlnépesedés valamint a vízhiány. Ennek érdekében számos reformot készített elő vagy vezetett már be a kormány a nílusi forradalom óta, többek között megkezdték egy új adminisztratív főváros megépítését, a mezőgazdaság modernizálását, valamint határozott lépéseket tettek a születésszabályozás bevezetésére.
 
== Etimológia ==
24 190

szerkesztés