„Kis jégkorszak” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló |
|||
6. sor:
==Fogalmának kialakulása==
A ''kis jégkorszak'' fogalmát az amerikai François E. Matthes vezette be a kaliforniai [[Sierra Nevada (USA)|Sierra Nevadában]] folytatott kutatásai nyomán a késő holocén, hozzávetőlegesen az utóbbi négyezer év lehűléseinek és gleccser előnyomulásainak meghatározására. Az 1960-as évek gleccserkutatásai során a holocén lehűléseire egy új fogalmat, a ''neoglaciális'' terminusát vezették be, s a ''kis jégkorszak'' kifejezés már kizárólag a holocén utolsó lehűlésének megnevezésére szolgált. A „kis” jelző a pleisztocén „nagy” jégkorszakától való elkülönítésre utalt, illetve jelezte a klímaváltozás geológiai léptékben mérsékelt jellegét, hiszen a pleisztocén jégkorszak 2-3 °C-os lehűlésével szemben a kis jégkorszak idején még a legkritikusabb években sem haladta meg a lehűlés éves hemiszférikus átlagban a 0,6-0,8 °C-ot. Hubert H. Lamb volt az első, aki elmélyülten foglalkozott a ''kis jégkorszak'' kutatásával, és bevezette annak fogalmát a tudományos közgondolkodásba. Ugyanakkor már a kutatás korai szakaszában is elkülönítették a klímatörténészek a ''kis jégkorszak'' fogalmának kétféle értelmezését. Egyfelől a ''kis jégkorszak'' egy glaciológiai korszakként volt értelmezhető, amelynek idején a gleccserek tömege megnövekedett, végmorénáik jobbára előretolt pozícióban voltak. A ''kis jégkorszak'' ugyanakkor értelmezhető egy karakteres klímakorszakként is, amely a gleccser nélküli területeken igen különböző módokon jelent meg.
==Kutatásának forrásai==
A ''kis jégkorszak'' az emberiség történetének legjobban ismert lezárult klímaváltozása, köszönhetően annak, hogy időbeni közelsége miatt a tudományos kutatás széles fegyvertára felhasználható a megismeréséhez. Felhasználhatók egyfelől azok a természettudományos kutatási módszerek és források, amelyek a geológiai korok éghajlati-környezeti viszonyainak és változásainak megismerését lehetővé teszik. Ilyenek az évgyűrű vizsgálatok, a pollen analízis, a fauna és flóra rekonstrukció, a jég, a különféle üledék és a furathőmérséklet vizsgálatok, amelyek segítségével változó időbeni felbontásban, de rekonstruálhatók a geológiai és a történeti múlt éghajlati folyamatai. Az éghajlat és környezet rekonstrukció másik nagy forráscsoportját az ember által készített források alkotják, amelyek lehetnek történeti levéltári források, képek, epigráfiák, és műszeres meteorológiai megfigyelések egyaránt. A rendelkezésre álló információ pedig vonatkozhat közvetlenül (hőmérséklet, csapadék, felhőborítottság…) és közvetve (befagyás, áradás, fagykárok…) az időjárás alakulására. Fontos előnye az ember által készített forrásoknak, hogy szerencsés esetben a természettudományos módszerekkel elért eredményeknél nagyságrendekkel pontosabb datálást tesznek lehetővé.
==Története==
Az átlaghőmérséklet Nyugat-Európában ebben az időszakban 1–2 °C-kal, világszerte pedig 0,5–1 °C-kal maradt el az 1960–1990 közötti időszak átlagától, azaz még mielőtt erősen érezhetővé vált volna a jelenkori globális felmelegedés. Ez utóbbinak az oka a kutatók nagy többsége szerint az emberi tevékenység nyomán erősödő üvegházhatás, míg a kis jégkorszak az éghajlat természetes ingadozásának eredménye volt. Az okokat többek között a naptevékenység csökkenésében, illetve a földi vulkáni aktivitás növekedésében (és a légkörben jelenlévő vulkáni hamunak a [[Nap]] sugárzását visszaverő hatásában) keresik a kutatók.
A kis jégkorszak időszakának pontos meghatározása körül jelentős viták vannak a klimatológusok körében. A szóban forgó korszakot az úgynevezett [[középkori meleg időszak]] előzte meg, amikor például a [[vikingek]] le tudtak telepedni [[Grönland]]on ([[987]]–[[15. század]]). Ottani településeik pusztulásához alapvetően járult hozzá a kis jégkorszak.
A [[Németalföld]]ön [[1315]]-től egészen a következő évtized elejéig szinte folyamatos esőzések voltak, emiatt rendszeresen odaveszett a termés. Sokan ezt tekintik a kis jégkorszak kezdetének. Mások [[1430]]-ra teszik a kezdetét azzal, hogy a 19. század közepéig tartott. Az európai gleccserek például [[1850]]-ben voltak a leghosszabbak a legutolsó jégkorszak óta. [[London]]ban [[1814]]-ig vásárokat lehetett rendezni a befagyott [[Temze]] jegén.
Két évszázadon át, 1550 és 1740 között az éghajlat különösen hidegre fordult.<ref>Élet és Tudomány, 2012. 51-52. szám 1640–1643. oldal.</ref>
A [[16. század]] egész második felében a tél jellemzően [[november]]től [[március]]ig tartott, sok hóval és jéggel. A nyarak hűvösek voltak, ősszel gyakori volt a pusztító [[vihardagály]] [[Hollandia|Hollandiában]]. [[1586]] [[december]]étől egészen [[1587]] [[szeptember]]éig tartott a kis jégkorszak első mélypontja. Még a 17. század első negyede is hideg volt. Tanúskodnak erről olyan korabeli holland és flamand festők művei is, mint [[Hendrick Avercamp]] és [[Pieter Brueghel|ifj. Pieter Brueghel]]. A 17. század második negyedétől az időjárás melegebbé vált, például az [[1636]]-os és [[1637]]-es tél rendkívül enyhe volt.
Észak-Európa klímájára a Nap aktivitásának három minimuma is hatással volt ebben az időszakban: a 70 évig tartó Maunder-minimum 1645–1715 között, a Spörer-minimum körülbelül 1415–1510 között, valamint a Dalton-minimum 1795–1820 között.
== Jegyzetek ==
15 ⟶ 27 sor:
==További információk==
{{commonskat|Little Ice Age}}
* Koninklijk Nederlands Meteorologisch Instituut – KNMI, Holland Királyi Meteorológiai Intézet
* J. Buisman (szerk: A.F.V. van Engelen, KNMI): Weer, wind en water in de Lage Landen, delen III en IV, 1450–1675. Uitgeverij Van Wijnen, Franeker, 1998–2000.
* H. H. Lamb: Climate, History and the Modern World. Routledge, London, 1995.
* Matthes, F. E. (1939): Report of Committee on Glaciers. Trans. Am. Geophys. Union, 20, 518–535.
* Rácz L.: Mi a kis jégkorszak? Történeti Földrajzi Közlemények, 2016/4. 15-46.
{{Nemzetközi katalógusok}}
{{DEFAULTSORT:Kisjegkorszak}}
[[Kategória:Klímaváltozás]]
[[Kategória:Meteorológia]]
[[Kategória:Holocén]]
| |||