„Alternatív elméletek a magyar nyelv rokonságáról” változatai közötti eltérés

A sumer-magyar nyelvelméletek skálája a két véglet (a magyarok a sumerek közvetlen leszármazottai; illetve valamennyi hasonlóság csupán a véletlen műve) között számos reálisabb (és könnyebben alátámasztható) elméletet is magába foglal: a magyar nyelv ősébe kerülhettek sumer eredetű szavak, vagy akár mindkét nyelvben származhatnak egy korábbi közös ősnyelvből ([[nosztratikus nyelvcsalád|nosztratikus]] vagy még korábbi) is.

 

Az elmélet első képviselője és rendszerezője [[Szentkatolnai Bálint Gábor]] nyelvész volt, aki kaukázusi utazásai során arra a következtetésre jutott, hogy a magyar nyelv rokonítható a kabard nyelvvel. A nyelvész ezt a rokonságot nemcsak nyelvtanilag, hanem történetileg és kulturálisan is be akarta bizonyítani ''A honfoglalás revíziója'' című művében. Teóriája szerint a hunok a történelem során nem olvadtak fel teljesen az Európába vándorló nomád népekkel, hanem egy részük a Kaukázus környékén maradt, másik részük pedig később ismét megjelent a Kárpát-medencében. Elmélete szerint a hunoknak két leszármazottjuk volt: a kazárok és az avarok. A Kaukázusban élő kabardok pedig a kazárok közvetlen leszármazottjai, akiket nem tartott kaukázusi őslakónak. Ő mindkét nyelvet az ún. turáni nyelvcsaládba sorolta (ami megegyezik a mai urál-altáji nyelvcsalád-elmélettel), de egy sajátos, a töröktől mégis különböző nyelvnek tartotta. Elméletében az ugor behatást se zárta ki: véleménye szerint Bíborbanszületett Konstantin által említett, a magyarokhoz csatlakozó "szabartoiaszfaloi" nevű nép is ilyen volt. Elméletének nagyobb hibái közül inkább az a legnagyobb, hogy a nyelvfejlődés tényével nem törődve a kabardot teljesen elszigetelt, nagyon keveset változó nyelvként kezelte. Ez azonban megérthető abból, hogy a kabard a nyelvész korában nem volt írott nyelv, és szavainak legnagyobb hányada máig egytagú, ezért az etimológiai levezetések relevánsok is lehetnek. Mivel a háború után munkássága feledésbe került, ezért elmélete nem került megvitatásra. Utoljára Sándor Pál volt, aki az 1903-ban Kolozsvárban megírt ''Magyar és a kabard nyelv viszonya'' című írásában ezzel újra foglalkozott.