„Vita:Magyar hangtan” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
 
16. sor:
 
{{válasz|grin}} A gy írásmódja abból ered, hogy a latin ábécé átvételekor g-vel írták (lásd Halotti beszéd), és később a többi kettősbetűben a palatálist jelölő y-t ragasztották hozzá. Az igazi kérdés a g-s írásmód eredete, mivel annak semmi köze a gy hanghoz. A g-vel írt gy hangra sok elképzelés van, mindenféle módon próbálták már magyarázni, csak jól nem. A saját verziómat fogom elmondani: a középgörögben az epszilont és iotát megelőző g betűket j-nek olvasták. (Γεώργιος → Jeórjosz) A magyarban j→gy hangváltozás volt. (Jeórjosz → György) Mivel a Γεώργιος nevet latin ábécével Georgios alakban írták, lényegében megszokássá vált, hogy az itt lévő g betűk a magyarban gy hangnak felelnek meg, így rögzülhetett a g betű a gy hang írására. A későbbiekben sem volt soha g→gy hangváltozás. Egyes idegen nevekben a g-t gy-nek olvasták, ha nem tudták, hogyan kell kiejteni, jellemző módon itt is csak az e-t és i-t megelőző g-nél fordul elő (Argilus → Árgyélus, angelus → angyal). – LA[[kép:dis LA ék.jpg|25px]]<sup>[[Szerkesztővita:Laszlovszky András|pankuš]]</sup> 2019. augusztus 14., 20:39 (CEST)
 
"Hivatalosan" a gy hang írásmódját az olasz írás hatásának tulajdonítják. A [https://www.nyest.hu/hirek/a-gy-torteneterol nyest.hu]-n még azt is állítják, hogy az akkori magyar hang megfelelője közelített a dzs-hez. Az újlatin nyelvek veláris hangzóinak palatalizált gyengülése e, i előtt nyilvánvaló, az azonban nem biztos, hogy létezett-e egyfajta köztes palatális mássalhangzó (ahogy ezt a [[Latin_nyelv#Mássalhangzók|Latin nyelv]] cikkben állítjuk). A népi újgörögben viszont láthatunk valami ehhez hasonlót: a nge, ngi ejtése [nygyi], [nygye], a ke, ki pedig [tye], [tyi]. Mindazonáltal szerintem a fentebb kifejtett verzió logikusabbnak tűnik. – [[Szerkesztő:Martinus Poeta Juvenis|MPJ]] <sup>[[Szerkesztővita:Martinus Poeta Juvenis|vita]]</sup> 2019. augusztus 16., 19:23 (CEST)
Visszatérés a(z) „Magyar hangtan” laphoz.