A halottkultuszok különösen az [[Ókori Egyiptom|ókori Egyiptomhoz]] kapcsolódnak. A kultusz célja az volt, hogy keresztülsegítse a halottat a végítéleten, s eljuttassa [[Ozirisz]] országába, ahol Ozirisszá válik vagy Ozirisszel egyesül.<ref>[[Szimonidesz Lajos]]ː A világ vallásai</ref> A feltámadás magától értetődő reménység volt, azonban nem a testi feltámadást foglalta magában. A test bebalzsamozása, mumifikálása főként azért történt, hogy ha a [[Egyiptomi lélekfogalom|léleknek]] a testre szüksége volna, az rendelkezésére álljon. Hitük szerint a halott [[Egyiptomi lélekfogalom|Bá-ja]] időnként visszaszállt a sírba,{{refhely|Gecse Gusztávː Vallástörténet, 30. o., 1980.}} és az egyén csak akkor léphette át a túlvilág kapuját, ha testét megőrzi az öröklét számára.<ref>Tobler Gusztav: Nincs többé halál</ref> Ezért gyakori volt, hogy az uralkodókat és előkelő személyeket [[Mumifikálás|mumifikálták]], hogy romlatlanul őrizzék meg a testüket a [[Túlvilág|másvilág]]<nowiki/>ba vezető úton.<ref>(p50, 1910, Encyclopedia Britannica)</ref> A [[múmia|múmiát]] test alakú koporsóba tették, és a halott használati tárgyaival együtt díszes temetési menetben a holtak városába (temetőbe) kísérték. A sír előcsarnokában előadták Ozirisz életre keltésének mítoszát, azután elhelyezték a múmiát a belső kamrában. A gyászolók ezután halotti tort tartottak. Az elhunytról a temetés után is gondoskodtak, nehogy a [[Egyiptomi lélekfogalom|Ká]] éhen vagy szomjan haljon, esetleg [[kísértet]]ként kóboroljon a világban.{{refhely|Gecse Gusztávː Vallástörténet, 30. o., 1980.}}
A [[halotti templom]]ok körzeteiben kialakult az a papi réteg, melynek kizárólagos feladata a halottnak szánt áldozatok bemutatása, s a többi kultikus cselekedet. Vagyis kifejezetten az istenkirályok kultuszai tették nélkülözhetetlenné egy olyan rétegnek a megjelenését, amely már kizárólag csak ezzel foglalkozott főállásban. Talán a [[Halottak Könyve]] első változatai is ekkor készültek.
