„Johann Sebastian Bach” változatai közötti eltérés

A [[17. század]] elejéig visszavezethető [[Bach család|Bach dinasztia]] legjelentősebb alakja volt. Eisenachban született, itt tanult meg zenélni,; kezdetben apjától, majd árvaságra jutva bátyjától, [[Johann Christoph Bach III|Johann Christophtól]]. [[1700]]-ban, a [[lüneburg]]i tanulmányai alatt ismerkedett meg behatóan az [[orgona (hangszer)|orgonával]], amelynek csakhamar virtuóz ismerője lett. Előbb a [[weimar]]i zenekarban játszott, majd az [[arnstadt]]i templom orgonistája lett. [[1707]]-ben [[Mühlhausen/Thüringen|Mühlhausenben]] vállalt orgonistaállást, itt vette el feleségül másod-unokatestvérét, [[Maria Barbara Bach]]ot.

A következő évben ismét a weimari udvarba került, ezúttal orgonista és kamaramuzsikusi minőségben. [[1717]]-ben elhagyta Weimart, és a [[Köthen (Anhalt)|kötheni]] herceg szolgálatába állt. Itt írta kamara- és versenyműveinek jelentős részét. Felesége halála után rövidesen ismét megnősült: [[Anna Magdalena Bach|Anna Magdalena Wilkent]] vette el. [[1723]]-ban, a zenerajongó kötheni herceg halála után Bach megpályázta és elnyerte a [[Lipcse (Németország)|lipcsei]] [[Tamás-templom]] [[Kántor (foglalkozás)|kántori]] állását. Életének utolsó negyed századában az iskolai és templomi tevékenysége mellett rengeteget komponált, és elvállalta a [[Collegium Musicum]] igazgatását is. Mindennapjait azonban az anyagi gondok és az iskola vezetésével való gyakori konfliktusok egyaránt megnehezítették. Rohamosan gyengülő látása miatt halála előtt szemműtétet végeztek el rajta, amely nem sikerült, és megvakult.

Hatása a zenekultúrára felmérhetetlen. Művei mély intellektuális tartalmuk és tanító jellegük miatt zeneszerzők nemzedékeire hatottak. Bach művészetében a [[barokk]] hangszeres [[polifónia]] fejlődésének csúcspontjára érkezett. E stílus legfontosabb műfaja, a [[fúga]] általa nyerte el a legtökéletesebb és legkoncentráltabb kifejezőerejét. Munkássága jó részét a vallásos tárgyú kompozíciók alkotják, amelyek alapja a protestáns korál. Művészete a barokk kor zenei törekvéseinek hatalmas összefoglalása, ugyanakkor XX.-XXIa XX–XXI. századi kultúrára is elemi hatással van. A ''Voyager Golden RecordonRecord''on a legtöbb, 3 műve szerepel,; több ezer felhasználással a hangosfilm és a [[filmművészet]] egyik leggyakrabban felhasznált szerzője a jelenkorig.

A gyermeket hét-nyolcévesnyolc éves korában az 1692-16931692–1693. tanévre beíratták az eisenachi „latin iskolába”. Itt tanult meg olvasni, írni, itt ismerte meg a [[Katekizmus|kátét]], a [[zsoltár]]okat, valamint a [[Biblia|Bibliát]] úgy német, mint latin nyelven. A régi német hagyomány szerint, kiemelkedő szerepet kapott a zene, amelynek vezetése aAndreas Christian Dedekind [[kántor (foglalkozás)|kántor]], Andreas Christian Dedekind kezében összpontosult. A diákok kórusa vasár- és ünnepnapokon a főtemplomban énekelt, ezenkívül különlegesebb alkalmakkor (például [[esküvő]]kön) is fellépett, sőt a környékbeli falvakat is bejárta. A korabeli feljegyzések szerint a gyermek Bachnak átható erejű, csengő [[szoprán]]hangja volt, és szinte bizonyos, hogy buzgón részt vett az akkoriban divatos utcai éneklésekben. A fiú korán, mindössze kilencévesen veszítette el édesanyját [[1694]]. május 3-án.<ref name="Boyd1" />

A sokgyermekes család háztartása nem maradhatott sokáig asszony nélkül, így az özvegy apa még abban az évben, novemberben újranősült: elvette az [[arnstadt]]i polgármester leányát, Barbara Margaretha Bartholomäit (szül. Keul), egy unokatestvérének, [[Johann Günther Bach]]nak fiatal özvegyét. De három hónap múlva, [[1695]]. február 24-én az édesapa, Ambrosius Bach is hirtelen meghalt. Apja után nem maradt számottevő vagyon, hiszen életében is csak nagy áldozatok árán tudta népes családját fenntartani. Mostohanyja valószínűleg visszaköltözött rokonaihoz Arnstadtba Maria Saloméval, Bach nővérével együtt. Az akkor még élő három fiúgyermek közül Sebastian volt a legfiatalabb: három évvel idősebb bátyja, [[Johann Jacob Bach III|Johann Jacob]] (a későbbi [[oboa|oboista]]), még iskolás volt; a legidősebbik, tizennégy évvel idősebb bátyja, [[Johann Christoph Bach III|Johann Christoph]] azonban már öt éve szerényfizetésűszerény fizetésű orgonista volt a közeli [[Ohrdruf]]ban. Az akkori idők szokása szerint az idősebb testvér magához vette elárvult öccseit.<ref name="Boyd1" /><ref name="BarthaGyermekkor">{{cite book|last=Bartha|first=Dénes|title=J. S. Bach|pages=13-31|chapter=Bach gyermekkora}}</ref><ref>{{cite book|last=Huchting|first=Detmar|title=Bach|pages=11-12|chapter=Eisenach-Die ersten 10 Jahren|language=német}}</ref>

[[Ohrdruf]]ban tanulmányait a líceumban folytatta. Itt osztálytársa volt unokaöccse, [[Johann Ernst Bach II|Johann Ernst Bach]], valamint [[Georg Erdmann]], akivel életre szóló barátságot kötött. Az ohrdrufi líceum egyike volt azon iskoláknak, amelyeknek tantervét még Bach ottjárta előtt a híres pedagógus, [[Comenius]] reformja nyomán, modern szellemben megújították, és a tanítás alapelvének a szemléltető oktatást tették meg. Az iskolai munka eredményességét és a diákság szociális összetételének haladó voltát bizonyítja az a kortársi szólásmondás, hogy „Emst herceg<ref group=j>Emst hercege volt Ohrdruf és vidékének hűbérura.</ref> parasztjai jobb nevelésűek, mint másutt a nemesek”. A gyermek Sebastian ebben az iskolában jól megalapozott, humanista szellemű általános műveltséget szerzett.<ref name="BarthaGyermekkor" />

Az ifjú Bach az 1697–98. tanévtanévtől ótakezdve Ohrdrufban működő fiatal kántortanítótól, Elias Herdtól,Herdától – aki diákkorában maga is hat éven keresztül ösztöndíjas énekes volt, – értesült Lüneburgról. Bach tőle tudta meg, hogy a zenekedvelő lüneburgi gimnáziumban nagyra becsülik a kiváló muzikális adottságú, jóhangújó hangú [[türingia]]i diákénekeseket. Herdának tudomása volt néhány ösztöndíjas hely megüresedéséről, és ő ajánlotta a két tehetséges, vállalkozó szellemű fiút a lüneburgi gimnáziumba. Ez magyarázza, hogy érkezésük után a két fiút azonnal felvették a jól javadalmazott ösztöndíjas énekes- diákok csapatába.<ref name="Boyd1" /><ref name="HuchtingOhrdruf" />

A családi hagyomány szerint gyalog tette meg az út javarészét [[Lüneburg]]ba. Odaérve, Bach és barátja, Erdmann egyenesen a Mihály-gimnáziumnak vette útját, amely a templom mellett épült régi [[bencések|bencés]] kolostorban kapott otthont. Herda ajánlása hatékonynak bizonyul: a két fiút mindjárt érkezésük napján, [[1700]]. április 3-án felvették az ösztöndíjas kórusba, mégpedig nem is a 26 tagból álló nagyobb kórusba ''(chorus symphoniacus)'', hanem mindjárt a fele létszámú elit- együttesbe, az úgynevezett ''MettenchorbaMettenchor''ba, ahol fizetésük (havi 18 [[groschen]]) alig maradt el a prefektus vagy az adjunktus fizetése mögött. Az akkori árak mellett ez a szerény jövedelem épp elég volt egy-egy diák létfenntartására. A rendkívüli alkalmak muzsikája (utcai karének, esküvők, temetések stb.) zenéje ezenfelül számottevő külön jövedelmet biztosított a jóhangújó hangú diákoknak.<ref name="BarthaLüneburg">{{cite book|last=Bartha |first=Dénes|title=J. S. Bach|pages=45-62|chapter=A lüneburgi diák}}</ref><ref name="HuchtingLüneburg">{{cite book|last=Huchting|first=Detmar|title=Bach|pages=16-19|chapter=Lüneburg - Aufbruch in die Selbstaendinkeit|language=német}}</ref>

Az ösztöndíjas gimnazistáknak a zeneóráikon és a zenei szolgálaton kívül az iskola általános-tagozatát is látogatniuk kellett. Mivel az iskolai kimutatások nem maradtak fenn, nem ismertek az ifjú Bach eredményei, sőt azt sem tudni, melyik osztályt látogatta, tehetségének tükrében azonban valószínű, hogy Bach mindjárt a felsőbb osztályok valamelyikébe került.<ref name="BarthaLüneburg" /><ref name="HuchtingLüneburg" />

A gimnáziumi kórus teljesítményére serkentő hatással volt a másik rokonintézettelrokon intézettel, a János-gimnáziummal ''(Johanneum)'' folytatott rivalizálás. Bach zenei fejlődése szempontjából nagy jelentőségű az a kérdés, hogy mi volt az együttes zenei műsora. Nem ismertek ugyan a templomi előadások műsorrendjei, de fennmaradt mind a két vetélkedő intézet zeneműtárának a katalógusa. A Mihály-gimnázium kottatárának jegyzéke azt bizonyítja, hogy ez korának egyik leggazdagabb zenei gyűjteménye lehetett. A 16. és 17. század német mestereinek nyomtatott [[zeneművészet|zeneművei]] szinte teljes sorozatban szerepeltek benne. Az ifjú Bach bizonyára itt vetette meg páratlan zeneirodalmi tájékozottságának alapjait. Míg Eisenachban és Ohrdrufban elsősorban a 16. századi ún. „motettikus stílust” ismerte meg, addig Lüneburgban lehetősége nyílt tanulmányozni [[Claudio Monteverdi]], [[Heinrich Schütz]] és [[Andreas Hammerschmidt]] munkásságát is. A könyvtár anyagának egyetlen hiányossága az volt, hogy kevés olasz és francia zeneművet tartalmazott.<ref name="BarthaLüneburg" /><ref name="HuchtingLüneburg" />

A város híresebb muzsikusai közül Bach nyilván elsősorban a főtemplomok orgonistáival kereste a kapcsolatot. A Nikolaikirche híres orgonájánál [[1682]] óta a Schütz egyik tanítványa, [[Johann Löwe]] működött, aki, mint komponista, az akkori modern stílus híve volt. Ennél is fontosabb volt Bachnak a Johanneskirche orgonistájával, [[Georg Böhm]]mel való megismerkedése. Az ifjú Bach bizonyosan valamiféle tanítványi vagy baráti viszonyba került vele, hiszen első orgonaművei világosan mutatják Böhm művészetének hatását.<ref name="BarthaLüneburg" /><ref name="HuchtingLüneburg" />

Alighanem Böhm biztatta fel a fiatal Bachot arra, hogy [[1701]] nyarán, a nyári szünidőben, [[Hamburg]]ba utazzék az idős [[Johann Adam Reincken]] meghallgatására, akinek virtuozitása aztán nagy hatással lett művészetére. Kérdéses azonban, hogy Reincken orgonajátékán kívül voltak-e az ifjú Bachnak számottevő zenei élményei Hamburgban. Valószínűleg megismerkedett a hamburgi operával is, ahol olasz nyelvű műveket is lehetett hallani. Ugyancsak nagy hatással volt rá a kétnapi járásra fekvő [[Celle]] hercegi zenekara is, amelynek tagjai kivétel nélkül franciák voltak, így Bachnak lehetősége nyílt megismerni a francia énekes- és kamarazenét ([[Jean-Baptiste Lully]], [[François Couperin]], [[Louis Marchand]], stb.).<ref name="BarthaLüneburg" /><ref name="HuchtingLüneburg" />

A korabeli szokások szerint úgy lett volna rendjén, ha Bach [[1702]]-ben, tanulmányai befejezése után beiratkozik egyetemre, majd végül kántorként elhelyezkedik valamelyik város templomában. Bach azonban nem ezt az utat választotta, hanem még tanulmányai befejezése előtt váratlanul elhagyta Lüneburgot: [[1703]] áprilisában állást vállalt a weimari herceg öccsének udvari zenekarában mint hegedűs, öt hónapra rá pedig, 1703 augusztusában orgonistának szegődött [[Arnstadt]]ba. E döntésének okai pontosan nem ismertek.<ref name="BarthaLüneburg" /><ref name="HuchtingLüneburg" />

Bach, még Lüneburgban, [[1702]] nyarán elhatározta, hogy szülőföldjén, [[Türingia|Türingiában]] orgonista-állást keres. 1702 júniusában meghalt a [[szászország]]i [[Mühlhausen/Thüringen|mühlhauseni]] Jakobikirche orgonistája, és Bach is pályázott a megüresedett állásra. Sikerült próbajátéka, de végül nem kapta meg az állást.<ref name="HuchtingWeimar1">{{cite book|last=Huchting|first=Detmar|title=Bach|pages=20-21|chapter=Von Weimar nach Arnstadt|language=német}}</ref>

Ugyancsak [[1702]] folyamán rokanaitól hírt kapott arról, hogy szülőföldje egyik városában, [[Arnstadt]]ban, hatalmas, új orgona építésébe fogtak bele. A hangszer építésére J. F. Wender, jónevűjó nevű mühlhauseni orgonaépítő kapott megbízást 1701-ben, de mivel nem sikerült időre elkészülnie a hangszerrel, Bachnak is átmenetileg (1703 április–július) más állást kellett keresnie. Ilyen átmeneti állás kínálkozott most a weimari nagyherceg öccsének zenekarában, ahol Bach (legkésőbb 1703 áprilisában) ''Hofmusikus'' címmel udvari hegedűs lett.<ref name="BarthaWeimarArnstadt">{{cite book|last=Bartha|first=Dénes|title=J. S. Bach|pages=63-69|chapter=Weimar és Arnstadt}}</ref>

Bach mellett az együttesnek tagja volt még a kalandos életű [[Johann Paul Westhoff]], egy, [[II. Gusztáv Adolf svéd király]] seregében szolgált svéd tiszt muzsikus- fia, aki ifjúkorában mint hegedűs, végigutazta [[Itália|Itáliát]], [[Franciaország]]ot, [[Anglia|Angliát]] és [[Németalföld]]et. Westhoff néhány esztendeje, [[1698]] óta kamarai titkár és hegedűművész volt Weimarban. Mint komponista arról volt nevezetes, hogy a [[polifónia|polifón]] hegedűjáték és a hegedű-szólószonáta irodalmának művelője, éss ezen a téren Bach későbbi híres hegedűszonátáinak közvetlen mintaképe volt.<ref name="BarthaWeimarArnstadt" />

Bach [[arnstadt]]i évei alatt mutatkoztak meg zeneszerzői tevékenységének első híres alkotásai, ebben az időben vált érett mesterré, művésszé. Bachnak minden oka megvolt arra, hogy a városban magát jól érezze és kedvére muzsikálhasson. A szolgálati szerződésben kikötött templomi munka hetenként mindössze háromszor vette igénybe idejét egy-kétóraikét órai orgonajátékra, úgyhogy bőségesen maradt ideje zenét komponálni. Ebben az időben írta két érdekes [[csembaló]]művét, az egyiket bátyjának, Johann Jakobnak ajánlotta, amikor az [[XII. Károly svéd király]] gárdájába szerződött oboistának. Ez a mű [[Johann Kuhnau]] [[Lipcse (Németország)|lipcsei]] [[Kántor (foglalkozás)|kántor]] [[1700]]-ban megjelent [[biblia]]i [[szonáta|szonátáinak]] mintájára bájosan naiv [[programzene]]i részletekkel festi le a búcsúzás lefolyását és fájdalmát. A másik híres műve, a ''Capriccio az ohrdrufi Johann Cristoph Bach tiszteletére,'' a legidősebb bátyja tiszteletére íródott, akinek házában gyermekéveit töltötte. Bizonyos, hogy Bach Arnstadtban új [[orgona (hangszer)|orgonáján]] lázas buzgalommal gyakorolta magát a pedál játékbanpedáljátékban, s ezekben az alkalmi darabokban családjának is meg akarta mutatni újonnan szerzett virtuóz ügyességét.<ref name="Bach-Weimar-és-Arnstadt-1" /><ref name="Feuerkopf und Virtuose" />

Bach életének eddig jelentősebb pillanata az [[1705]]-ös [[lübeck]]i utazása volt, hogy meghallgassa az ottani Marienkirche híres orgonistáját, [[Dietrich Buxtehude|Dietrich Buxtehudét]]. Október végén indult el, és erre a célra négyheti szabadságot kért egyházi felettesétől. Tekintélyét és a hatóság jó indulatátjóindulatát bizonyítja, hogy a kért szabadságot megkapta, bár épp a tanév és az egyházzenei évad kellős közepén voltak. Buxtehude 1668 áprilisa óta volt a lübecki székesegyház orgonistája, és az ő szervezése alatt rendezték meg évente, az [[advent]] idején, a magas színvonalú ''Abendmusiken'' (Esti zene) hangversenyeket. Ez a lübecki látogatás volt az utolsó láncszem a fiatal Bach művészi fejlődésében, hiszen ahol eddig járt, ott már megismerte mindazt, amit a közép- és észak-németországi templomi zene orgonaművek, [[motetta|motetták]] és [[kantáta|kantáták formájában]] formájában jelentőset produkált. Bach nem egyszerűen Buxtehudét, a nagy művészt kereste Lübeckben, hanem a templomi keretben való muzsikálásnak újfajta, reprezentatív formáit és lehetőségeit.<ref name="Boyd2" /><ref>{{cite book|last=Bartha|first=Dénes|title=Johann Sebastian Bach|pages=74-79|chapter=Weimar és Arnstadt}}</ref>

Az eredetileg négyhetes utazás három hónapra nyúlott, és bár gondoskodott helyettesítőről, [[1706]]. február 21-i keltezésű levélben „munka elmulasztása” miatt szigorú figyelmeztetésben részesült. A fegyelmi tárgyalás megrendezésének tulajdonképpeni oka az volt, hogy az arnstadti egyházközség és Bach között számos nézeteltérés merült fel a templomi orgonálást illetően, ugyanis a [[konzisztórium]] beleszólt abba, milyen harmóniákkal lássa el a [[korál]]-éneklés kíséretét, de az [[intermezzo|intermezzók]] hosszát is megpróbálta megszabni. A fiatal Bach ebben az időben nem volt hajlandó a maga művészetét a szertartás és a közös ének ügyének alárendelni, és merész harmóniákkal és rögtönzött közjátékokkal zavarta meg a hívek énekét. Nyolc hónap múlva, [[1706]]. november 11-én újabb tárgyalást tartottak, amelyben visszatértek a diákokkal való muzsikálás kérdésére, ugyanis elégedetlenek voltak, hogy Bach nem foglalkozott rendszeresen velük.<ref>{{cite book|last=Bartha|first=Dénes|title=Johann Sebastian Bach|pages=79-83|chapter=Weimar és Arnstadt}}</ref>

Bármennyire kesztyűs kézzel bánt a hatóság a fiatal orgonistával, a helyzet mégis feszült volt. 1706-1707 táján több városból is kapott állásajánlatokat. Bach egy ideig fontolgatta a dolgot, de amikor az ugyancsak Türingiában fekvő Mühlhausen városában egy próbajáték után felajánlották neki az ottani Szent Balázs-templom orgonista-állását, habozás nélkül otthagyta az arnstadti szolgálatot, és 1707 szeptember elején elköltözött.<ref name="Boyd2" /><ref>{{cite book|last=Bartha|first=Dénes|title=Johann Sebastian Bach|pages=83-86|chapter=Weimar és Arnstadt}}</ref>

Bach zenéjébe ekkor kerültek tőle eddig szokatlan, de később stílusát teljesen meghatározó [[hangköz]]ök és [[moduláció]]k (például a BWV 729-es ''In dulci jubilo'' [[korálelőjáték]], vagy a ''Herr Jesu Christ, dich zu uns wend,'' BWV 726).

Első feleségét, [[Maria Barbara Bach]]ot, az [[1694]]-ben elhunyt [[Johann Michael Bach I|Johann Michael Bach]] [[gehren]]i orgonista leányát Arnstadtban ismerte meg, aki anyja halála után ide költözött Gehrenből, és nagynénje nevelte. Bach 22 éves korában nősült meg,; felesége fél évvel volt idősebb nála. A kiterjedt [[Bach család]]ban Johann Sebastian volt az első és az egyetlen, aki a hasonnevű családból, a rokonságból választott magának feleséget. Bachnak ebből a házasságából az évek során hét gyermeke: öt fiú és két leány született (félkövér betűkkel jelölve azok, akik megérték a felnőttkort):<ref>{{cite book|last=Bartha|first=Dénes|title=Johann Sebastian Bach|pages=84-85|chapter=Weimar és Arnstadt}}</ref>

A szolgálati szerződés szerint Bach hivatali kötelessége Mühlhausenben a vasár- és ünnepnapokon esedékes orgonálásra szorítkozott. Arnstadti működésével ellentétben azonban itt magasabb célt tűzött maga elé és, átvette a [[kántor (foglalkozás)|kántori]] feladatkört is, és hatalmas énekkari kompozíciókat írt. Tette mindezt valószínűleg Buxtehude hatására, akinek grandiózus kantátáinak [[barokk]] pompáját megpróbálta átültetni a szerényebb körülmények közé.<ref name="Bach-Mühlhhausen" />

Amikor a templom orgonája javításra szorult, Bach feljegyezte a hibákat, és a munkálatok kivitelezésére Wender orgonaépítőt javasolta. Tekintélyét bizonyítja, hogy a tanács teljesen rábízta a hatalmas munka irányítását és ellenőrzését.<ref name="Bach-Mühlhhausen" />

Mühlhausen Bach ottlétekor már évek óta egyik fellegvára volt a [[pietizmus]] irányzatának, ami egy jellegzetesen polgári szellemű [[barokk]] kori vallásos mozgalom volt, amelyben (a [[Biblia]] szövegéhez, a hagyományos hitelvekhez, és a szertartás ősi formáihoz mereven ragaszkodó ún. ortodox irányzattal szemben) nagyobb súlyt kapott az egyéni vallásos élmény és a bensőséges vallásos érzés szerepe. A kétségtelenül mélyen vallásos érzésű Bachnak ezek szerint nem lett volna oka arra, hogy a pietizmussal szembekerüljön. Nagyobb baj volt az, hogy a pietizmus mozgalma a közösségi élet, a hagyományos szertartások értékének lebecsülésével és háttérbe szorításával úgyszólván lehetetlenné tette a templomi zenét, úgyhogy 1700 körül a pietizmus voltaképpen egyházi zeneellenesegyházizene-ellenes mozgalomként lépett fel. A szigorú pietista felfogás szerint a művészetnek csak akkor van a templomban létjogosultsága, ha szolgai módon teljesen alárendeli magát az ájtatosság céljának: ezért csak kis terjedelmű, igénytelen vallásos dalokat tűr meg az istentiszteletben, és elítéli a templomi zene igényesebb, komplikáltabb művészi formáit. Ez aztán már elevenébe vágvágott Bachnak, akinek szinte egész addigi működése a magasabb művészi igényű templomi zene talaján állt.<ref name="Bach-Mühlhhausen" />

[[1708]]-ban Bach magasabb rangban és jobb fizetéssel foglalta el állását, mint öt évvel ezelőtt: udvari orgonista- és kamaramuzsikus minőségben alkalmazták. A herceg lakhelyéül szolgáló hatalmas régi kastély, az úgynevezett ''Wilhelmsburg'' épületében és kápolnájában látta el feladatait. Munkássága alapját a hercegi együttes repertoárjának összeállítása képezte. Mint komponistát elsősorban orgonaművészi és kantátaszerzői minőségben vették igénybe,; az itt keletkezett jelentősebb kompozíciók legnagyobb része orgonamű és templomi kantáta.<ref name="BarthaWeimar2" /><ref name="BoydWeimar">{{cite web|url=https://books.google.ro/books?id=Lx-hrmLCGHkC&printsec=frontcover&dq=johann+sebastian+bach&lr=&as_drrb_is=q&as_minm_is=0&as_miny_is=&as_maxm_is=0&as_maxy_is=&as_brr=3#v=onepage&q=johann%20sebastian%20bach&f=false|title=Bach: Weimar|last=Boyd|first=Malcolm|pages=35-45|language=angol|accessdate=2009-09-20}}</ref><ref name="HuchtingWeimar2">{{cite book|last=Huchting|first=Detmar|title=Bach|pages=31-39|chapter=Weimar zum Zweiten}}</ref>

Itt ismerte meg behatóbban a kortárs olasz mesterek zenéjét,; különösképpen [[Arcangelo Corelli]], [[Giovanni Legrenzi]] és [[Antonio Vivaldi]] művei érdekelték, amelyekből több jellegzetes témát átvett, sőt teljes műveket is felhasznált.<ref name="BarthaWeimar2" />

Bach Weimarban komponált orgonaművei két nagy csoportra oszthatók: szabad kompozíciókra ([[prelúdium (zene)|prelúdiumok]], [[fantázia (zenemű)|fantáziák]], [[toccata|toccaták]] és [[fúga|fúgák]]) és kötött dallamú [[korál]]feldolgozásokra. Az olasz [[barokk]] orgonazene és a korabeli olasz [[kamarazene]] hatása alatt formái szabályosabbak, témái dallamosabbak, [[polifónia|polifon]] munkája pedig leszűrtebbé és tisztultabbá lett. A [[Protestantizmusprotestantizmus|protestáns]] korálfeldolgozások területén is voltak már régebbi kísérletei és tapasztalatai, különösképpen Arnstadtból. Annak oka, hogy korábban nem alkotott hasonló népszerűségű műveket, abban keresendő, hogy fiatal muzsikusként sokkal szabadabban bánt a hagyományos dallamokkal, és a gazdag gondolatvilágát nem volt képes alárendelni a [[liturgia|liturgikus]] közös ének szolgálatának. Ez a helyzet most Weimarban alapvetően megváltozott: Bach orgonaművészete beért. Udvari orgonista minőségében most már műértő hallgatóság előtt játszott (nem úgy, mint Arnstadtban), és emiatt sokkal nagyobb szüksége volt az önfegyelemre.<ref name="HuchtingWeimar2" />

Itt próbálkozott először azzal, hogy orgonakoráljaiból az egyházi év menete szerint egy nagyobb ciklust állítson össze. Összegyűjtötte és letisztázta az úgynevezett ''[[Orgelbüchlein]]'' klasszikus hírű korálfeldolgozásait, amelyikamely weimari munkájának [[1717]]-ben történt hirtelen megszakítása miatt befejezetlenül maradt.<ref name="HuchtingWeimar2" />

[[1714]]. [[március 2.|március 2-án]] kinevezték [[koncertmester]]nek. Bár a hierarchiában még mindig a ''[[Kapellmeister]]'' és helyettese alatt állt, fizetése jócskán meghaladta az előbb említettekét. Új rangjával új feladatok is jártak: minden hónapban legalább egy kantátát kellett írnia. Az első a ''Himmelskönig, sei willkommen'' (BWV 182) volt. Ezt még körülbelül 20 darab követte, amelyek később a lipcsei „Kantátaévfolyam” tagjai lettek. A komponálást problematikussá tette, hogy a német templomi zene éppen akkortájt stílusválságban szenvedett, ugyanis még javarészt [[Biblia|szentírási]] szövegekre épült, a megzenésítés formája pedig a szöveghez idomuló [[arioso]] volt. Elnevezése sem kantáta volt, hanem ''geistliches Konzert''. Bach korábbi kantátái is ezt a sémát követik, de Weimarban tudatosult benne, hogy a mű formájában változások mentek végbe. Ennek oka az [[opera (színmű)|opera]] divatjának általános elterjedése volt, aminek nyomán a templomi zene is egyre igényesebbé vált, és a hallgatóság a divatos [[Az olasz opera története|olasz opera]] formáit kérte számon a zeneszerzőtől, drámai [[recitativo|recitatívókkalrecitativókkal]], gazdag [[koloratúra|koloratúrákkal]]. Ahhoz, hogy a német kantáta felölthesse ezeket a divatos olasz formákat, alapvetően meg kellett reformálni a templomi zene addigi szövegformáját. Az újfajta olaszos zenéhez új típusú verses szövegekre volt szükség. Az első német költő, aki felismerte ennek szükségességét, [[Erdmann Neumeister]] volt. Az ő divatos szövegeit [[Georg Philipp Telemann]] is előszeretettel zenésítette meg, de maga Bach is elővette kantátaszövegeit. [[1714]] után Bach elsősorban a kantátaírásra összpontosított. Librettistája [[Salomo Franck]] lett, Neumeister irányának követője. Bach- kantátáinak jóval több mint a fele Franck szövegeire készült.<ref name="BoydWeimar" /><ref name="HuchtingWeimar2" />

A weimari időszakban Bachot sűrűn hívták [[orgona (hangszer)|orgonapróbára]] közeli és távolabbi városokba. Egyik leghíresebb szereplésére [[Halle an der Saale|Halléban]] került sor, az ottani Liebfrauenkirchében [[1713]] decemberében. A városi tanács felajánlotta Bachnak az orgonistai állást, de a zeneszerző végül visszautasította, ezzel kiváltva a tanács haragját, amely azzal gyanúsította meg: csak azért hitegette őket, hogy ezzel Weimarban magasabb fizetést csikarjon ki magának az udvartól. Bach valóban épp ekkortájt kapta meg Weimarban a koncertmesteri kinevezést, amivel fizetése a Halléban felajánlottnál jóval magasabb volt. Bach válaszlevele eloszlatta a hallei tanács gyanakvó neheztelését,: ennek jele, hogy amikor két év múlva teljesen elkészült a Liebfrauenkirche új orgonája, megint Bachot kérték fel az orgonapróbára.<ref name="HuchtingWeimar2" />

[[1714]] őszén Bach a [[kassel]]i udvarnál vendégszerepelt, és a feljegyzések szerint a kasseli herceg saját drágaköves gyűrűjét adta ajándékba a zeneszerzőnek elismerésként rendkívüli teljesítményéért. [[1715]]-–[[1716]]-ban [[Meiningen (Németország)|Meiningen]]ben is megfordult, ahol rokona, [[Johann Ludwig Bach]] volt az udvari karmester. A feljegyzések szerint Bach leghíresebb koncertutazása azonban a weimari szolgálat utolsó évére, [[1717]]-re esik. A szász király felkérte, hogy álljon ki versenyezni az éppen [[Drezda|Drezdában]] tartózkodó híres francia [[csembaló|csembaló-]]- és orgonaművésszel, [[Louis Marchand]]-nal. A francia virtuóz végül a verseny napján hirtelen elutazott, így Bachnak lehetősége adódott, hogy a nagyközönség előtt bemutassa képességeit.<ref name="HuchtingWeimar2" />

Weimarban a kapcsolata az uralkodó herceggel fokozatosan megromlott,: ennek biztos jele volt, hogy amikor [[1716]]-ban, amikor a karmester meghalt, állását nem Bach kapta meg (aki pedig már évek óta helyettesítette). Hasonló mellőzés érte Bachot [[1717]]-ben, amikor a [[reformáció]] 200. évfordulója alkalmából nem őrá bízták az ünnepi [[kantáta]] megkomponálását.<ref name="BarthaWeimar2" /><ref name="HuchtingWeimar2" />

[[1716]] januárjában Bach a weimari zenekarral egy hercegi esküvő alkalmából [[Nienburg (Szász-Anhalt)|Nienburg]] kastélyában vendégszerepelt, és ott találkozott [[Lipót anhalt–kötheni herceg]]gel, aki fel is ajánlotta neki a karmesteri állást [[Köthen (Anhalt)|Köthenben]]. Bach sietve el akarta foglalni új állását és mielőbb szabadulni szeretett volna a weimari udvartól, de mivel nem kérte elbocsátását előző munkaadójától, a weimari herceg érvényesítette feudális jogát, és nem akarta Bachot elbocsátani. Amikor Bach továbbra is makacsul kitartott távozási szándéka mellett, büntetésül november elején négyheti szobafogsággal büntették. Bach a szobafogság idején sem maradt tétlen: a hagyomány szerint ezt a négy hetet használta fel az ''Orgelbüchlein'' tisztázati példányának lemásolására.<ref name="BarthaWeimar2" /><ref name="BoydWeimar" /><ref name="HuchtingWeimar2" />

A hagyomány szerint családjával a városka egyik utcájában lakott, a hercegi kastély közelében. Újabb kutatások azonban valószínűvé tették, hogy magában a kastélyban lakott, hiszen fizetése alapján az udvartartás második legjobban kiemelt tagja volt, és az akkori szokás szerint az udvar magasabb rangú hivatalnokai nem a városban, hanem a kastélyban laktak.<ref name="BarthaKöthen">{{cite book|last=Bartha|first=Dénes|title=J. S. Bach|pages=127-156|chapter=A kötheni karmester}}</ref><ref name="HuchtingKöthen">{{cite book|last=Huchting|first=Detmar|title=Bach|pages=41-55|chapter=Köthen|language=német}}</ref><ref name="BoydKöthen">{{cite web|url=https://books.google.ro/books?id=Lx-hrmLCGHkC&printsec=frontcover&dq=johann+sebastian+bach&lr=&as_drrb_is=q&as_minm_is=0&as_miny_is=&as_maxm_is=0&as_maxy_is=&as_brr=3#v=onepage&q=johann%20sebastian%20bach&f=false|title=Bach: |last=Boyd|first=Malcolm|pages=71-111|language=angol|accessdate=2009-09-20}}</ref>

Kötheni évei alatt Bach szinte teljesen abbahagyta az [[orgona (hangszer)|orgonakompozíciót]], és csak egészen kivételes alkalmakkor komponált vokális zenét, mert Köthenben nem volt állandó énekesegyüttes. A Bach vezetése alatt folyt muzsikálás egyik jellemző vonása az volt, hogy nem nyilvánosan történt, hanem zárt körökben, azaz [[kamarazene]]i keretek között. Ez lehetővé tette számára a zenei szerkesztés komplikáltabb, művészibb formáinak az alkalmazását. Bach [[fúga]]művészete ekkor forrt ki.<ref name="BarthaKöthen" />

Lipót herceg tudatában volt annak, hogy Bach keze alatt zenészeinek az együttese milyen kiváló zenekarrá fejlődött, és nagy tiszteletben tartotta zeneszerzőjét. Kettejük szívélyes viszonyának jele, hogy Bach [[1718]] őszén született fiacskájának a herceg, annak testvérei, valamint két magas rangú udvari hivatalnok voltak a keresztszülőkkeresztszülei.<!-- összesen tehát legalább öt keresztszülője volt az újszülöttnek?? --> Ugyancsak a megbecsülés jele volt, hogy amikor a herceg nyaranta [[Karlovy Vary|Karlsbadba]] utazott üdülni, legalább két alkalommal (1718-ban és 1720-ban) magával vitte karmesterét, Bachot és vele a hat legkiválóbb muzsikusát is. Az egyik ilyen karlsbadi utazás alkalmából ismerkedett meg Bach [[Keresztély Lajos brandenburgi őrgróf]]fal, aki aztán zenekari koncerteket rendelt nála. Ez a nyári találkozás lett a híres ''Brandenburgi versenyek'' sorozatának indító alkalma.<ref name="HuchtingKöthen" />

[[1720]]. [[július 7.|július 7]]-én, súlyos csapás érte,: váratlanul elhunyt felesége, Maria Barbara. Mivel a család nem maradhatott hosszú ideig asszony nélkül, másfél évvel a haláleset után, [[1721]]. [[december 3.|december 3]]-án Bach újra megnősült. [[Johann Kaspar Wilcken]], ([[weißenfels]]i udvari trombitás) 21 éves hajadon lányát, [[Anna Magdalena Bach|Anna Magdalena Wilckent]] vette el. Házasságuk 29 esztendeje alatt 13 gyermekük született, hat fiú és hét leány, akik közül azonban a legtöbben már csecsemőkorban meghaltak.<ref name="BarthaKöthen" />

Weimarhoz hasonlóan, Bach Köthenből is számos utazást tett a környékbeli városokba, falvakba. Mindjárt Köthenbe költözése hónapjában, [[1717]] decemberében, [[Lipcse (Németország)|Lipcsébe]] hívták, az ottani egyetemi templom új orgonájának a kipróbálására. Bach elvállalta a megbízást, és tanúsítványának szövege szerint nagyon meg volt elégedve [[Johann Scheibe]] orgonaépítő kiváló munkájával.<ref name="HuchtingKöthen" /><ref name="BoydKöthen" />

[[1719]] őszén [[Halle an der Saale|Halléban]] járt, ahova pontosan [[Georg Friedrich Händel]] távozásának napján érkezett, így a két nagy kortárs zeneszerző találkozója nem valósult meg. Bach tíz évvel később, [[1729]]-ben, újból megkísérelte a találkozást, de Händel ekkor is csak sietős átutaztában járt [[Németország]]ban, és nem ért rá Bachot felkeresni. Úgy tűnik, Bachot jobban érdekelte Händel művészete, mint Händelt Baché,: ez abból is kitűnik, hogy Bach hagyatékából rengeteg Händel -mű másolata előkerült, Händel vázlatfüzeteiben viszont Bach neve egyszer sem szerepelt. Ennek oka talán az volt, hogy Händelt elsősorban az [[opera (színmű)|opera műfaja]] érdekelte (Bach viszont soha nem írt operát), illetve ezidáigez idáig Bachnak alig jelentek meg nyomtatásban művei, így még nem örvendett országos, esetleg nemzetközi szintű ismertségnek.<ref name="HuchtingKöthen" /><ref name="BoydKöthen" />

Egy évvel később, [[1720]] novemberében, Bach ismét [[Hamburg]]ban járt, ahol a Katharinenkirchében szerepelt, és meg akarta pályázni az orgonistai állást a Jakobkirchében. Próbálkozása sikertelen volt, ugyanis a hivatalos próbajáték idejét már nem tudta megvárni, mert vissza kellett térnie Köthenbe.<ref name="HuchtingKöthen" /><ref name="BoydKöthen" />

Bach életéből huszonhét évet töltött [[Lipcse (Németország)|Lipcsében]] a városi tanács szolgálatában, mint a [[Tamás-iskola]] [[kántor (foglalkozás)|kántora]] és, tanítója és a városi templomok zeneigazgatója. A [[Tamás-templom]] és a Tamás-iskola kántori állása is tekintélyes pozíciónak számított, amelyhez hasonlót csak a legnagyobb német polgárvárosokban: [[Hamburg]]ban, [[Nürnberg]]ben vagy [[Frankfurt am Main|Frankfurtban]] lehetett találni. Ennek megfelelően, már a 16. század óta, a legkiválóbb német muzsikusok sorából választották a kántori állás jelöltjeit. Bach ugyan fájó szívvel hagyta ott kötheni állását, hiszen [[karmester]]ből kántorrá kellett válni, de az állással járó anyagi előny rábírta a hivatal elvállalására.<ref name="BarthaLipcse">{{cite book|last=Bartha|first=Dénes|title=J. S. Bach|pages=157-248|chapter=A lipcsei zeneigazgató}}</ref><ref name="HuchtingLeipzig1">{{cite book|last=Huchting|first=Detmar|title=Bach|pages=55-61|chapter=Von Köthen nach Leipzig|language=német}}</ref>

Az első években feltűnő lendülettel vetette magát a munkába, és nagyszerű művek egész sorát alkotta. Bach Weimarban és Köthenben kisszámú, arisztokrata közönség műértő körének muzsikált. Lipcsében most először nyílt alkalma zenéjével polgári tömegek elé lépni. Sem a városi tanács, sem az egyetem vezetősége nem állt világosan és egyértelműen Bach mellé, amikor művészi ideáljai, célkitűzései összeütközésbe kerültek a munkáját megnehezítő – sőt bizonyos időszakokban szinte lehetetlenné tevő – kicsinyes körülményekkel. A Lipcsében komponált nagy művek jó részét a helyi hatóságokkal folytatott elkeseredett küzdelem közepette kellett megalkotnia.<ref name="BarthaLipcse" /><ref name="HuchtingLeipzig1" />

Bach Lipcsében elsősorban ''városi zeneigazgatónak'' tekintette magát, és harcos hangvételű beadványaiban is mindig ezt a minőségét hangsúlyozta. Kántornak csak a templomi hatóság és a városi tanács jegyzőkönyvei és jelentései nevezték. Bach nyilván világosan látta a századában végbemenő történeti fejlődés irányát, amelynek során (a régi stílusú kóruszene hanyatlásával párhuzamosan) meredek vonalban hanyatlott a kántori funkció becsülete, míg ugyanakkor az [[opera (színmű)|opera]] és a zenekari muzsika hatalmas előretörésének következményeképpen, a karmesteri és zeneigazgatói állások tekintélye rohamosan emelkedett. Ezért nevezte magát Lipcsében zeneigazgatónak, és ezért ragaszkodott szinte görcsösen ahhoz, hogy lipcsei időszakában is mindig legyen, – valamelyik tekintélyes udvartartás részéről, – karmesteri vagy más, azzal egyenértékű titulusa. Ez a törekvése teljes sikerrel járt. Lipót herceg haláláig, [[1728]]-ig tovább viselte a kötheni ''udvari karmester'' címet. [[1729]]-től [[1736]]-ig a [[weißenfels]]i udvar karmesteri címéinek birtokosa, [[1736]]-tól haláláig pedig a [[drezda]]i udvartól kapott ''Hofkompositeur'' címet viselte.<ref name="BarthaLipcse" /><ref name="HuchtingLeipzig1" />

[[Lipcse (Németország)|Lipcsébe]] költözésekor a [[Tamás-iskola]] épületében kapott hivatali lakást. Hivatali munkája leginkább abban állt, hogy az iskola ösztöndíjas diákjait (az ún. ''alumnusokatalumnus''okat) zenére tanította, és velük ellátta a városi templomok egyházi zenéjét. Az iskolai munkával kapcsolatban Bach elfoglaltsága nem volt túlságosan terhes. Hetenként hét énekórát kellett tartania, ezekből azonban a délutáni órák megtartását joga volt áthárítani a prefektusra. Az alsóbbfokúalsóbb fokú zeneoktatás, a zene elemeinek tanítása nem tartozott kötelességei közé,; ezt általában az alsóbbfokúalsóbb fokú tanárok végezték. Munkája lényegében a vasárnap, illetve a nagy ünnepeken esedékes [[kantáta|kantáták]] és [[motetta|motetták]] komponálásában és betanításában állt. Az alkalmi zenék, esküvők és temetések alkalmából Bach rendszeresen másra bízta a vezénylést. Terhet jelentett számára a [[latin nyelv|latintanítás]] kötelezettsége, ugyanis az állás elfoglalásakor kötelezte magát heti öt latinóra megtartására. Ez a kikötés annál inkább sérthette Bachot, mert alighanem tudomása volt róla, hogy az első jelölt, [[Georg Philipp Telemann]] esetében a tanács hajlandó lett volna eltekinteni ettől a hagyományos feltételtől, míg neki (néhány hónappal később) már nem engedték el a latintanítást. Azt a könnyebbséget sikerült végül is kiharcolnia, hogy a latinórák megtartását átháríthatta egyik kollégájára.<ref name="BarthaLipcse" /><ref name="HuchtingLeipzig2">{{cite book|last=Huchting|first=Detmar|title=Bach|pages=72-73|chapter=Mit voller Kraft ins neue Amt|language=német}}</ref>

Templomi szolgálata abban állt, hogy diákjaival és a felügyelete alá rendelt városi muzsikusokkal négy [[Lipcse (Németország)|lipcsei]] templom (a Nikolaikirche, a Thomaskirche, a Neuekirche és a Peterskirche) egyházzenei szolgálatát kellett ellátnia. Ezek közül nem a [[Tamás-templom]] volt a legtekintélyesebb, hanem rangja szerint a Nikolaikirche. A diákok együttesének zenei igénybevétele precíz időbeosztást igényelt. A különböző templomokban való szereplésüket pontos rendszer, az ún. ''Kantoreiordnung'' szabályozta, amelynek beosztását Bach elődjétől vette át. Ennek alapján az ösztöndíjas énekesdiákokénekes diákok, az úgynevezett ''alumnusokalumnus''ok (számuk Bach idejében átlagosan 54) vasár- és ünnepnapokon a következőképpen oszlottak meg a négy templom között: az első kórus a 12 legjobb énekest foglalta magában, és vasárnaponként felváltva énekelt a Nikolaikirchében és a Tamás-templomban, rendszerint a kántor alatt. A második kórus ugyancsak 12 jobb képességű énekesből állt, és vasárnaponként az első kórust mindig felváltva énekelt. A harmadik kórus, az úgynevezett ''Motettensänger'' csoportja 12 közepes képességű énekesből állt, akik hetente [[motetta|motettákat]] (zenekari kíséret nélküli kórusműveket) énekeltek a Neuekirchében. A negyedik kórus a leggyengébb énekesek nyolctagú csoportjából állt, és [[korál]]okat énekelt a Peterskirchében. A még fennmaradó tíz énekesdiákbólénekes diákból öt-öt személy volt az ún. ''supernumerarii'' (szám feletti). Ők az első két kórushoz csatlakoztak, hogy a betegség vagy egyéb ok miatt hiányzó diákokat pótolják. Az 54 tagú teljes együttes csak egészen ritka, kivételes alkalmakkor állt Bach rendelkezésére. Ilyen alkalom volt például évente egyszer a [[nagypéntek]]i [[vecsernye]], amikor csak egyetlen templomban muzsikáltak. Ez tette lehetővé Bach számára, hogy a nagypénteki [[passió]]kban a normális [[kantáta]]-együttesnél sokszorta nagyobb apparátust vegyen igénybe.<ref name="BarthaLipcse" /><ref name="HuchtingLeipzig3">{{cite book|last=Huchting|first=Detmar|title=Bach|pages=74-76|chapter=Die Passionen|language=német}}</ref>

Városi zeneigazgatói minőségében Bach egyszemélybenegy személyben a városi zenészek felügyelője is volt, így joga volt igénybe venni a [[Lipcse (Németország)|lipcsei]] tanács szolgálatában álló fúvósokat és vonósokat is. Nagyszabású művek, mint például a ''[[Máté-passió]]'' előadásához azonban Bachnak kisegítő játékosokat is kellett alkalmaznia. Ezeket elsősorban a Tamás-iskola zenész diákjai közül válogatta. Ahhoz azonban, hogy a diákok valamelyikéből használható zenész váljék, Bachnak személyesen kellett foglalkoznia az illető hangszer tanításával, minthogy az iskolának nem volt külön hangszeres tanára. Ezek mellett a lipcsei egyetem zenekedvelő diákjainak köréből is verbuvált zenészeket.<ref name="BarthaLipcse" />

Külön problémát jelent a Bach műveiben a [[szoprán]]- és [[alt]] szólamok előadásának a kérdése, ugyanis az akkori [[Lipcse (Németország)|Lipcsében]] nem volt szabad női énekeseket alkalmazni. Itt is az egyetemi diákok voltak Bach segítségére, ugyanis a német diákság körében akkoriban még nagy hagyománya volt a [[falzett]]ozó, fejhangon való éneklésnek. Szemben az olasz minták nyomán induló német feudális udvarokkal (például [[Drezda]] vagy [[München]]), ahol leginkább [[Kasztrált (énekes)|kasztrált]] férfiénekesekre bízták az ilyen szólamokat (úgy, mint a régi olasz operákban), a német protestáns polgárvárosokban erősen kifejlődött a falzett-éneklés technikája.<ref name="BarthaLipcse" />

A [[kantáta|kantátáinak]] megírásához természetesen szüksége volt jó [[librettó]]kra is, mivel itt már nem volt mellette [[Salomo Franck]]. Kapcsolatba lépett [[Christian Friedrich Henrici]]vel (közismertebb nevén ''Picander''), akinek ismerte költői tehetségét. Noha Picander költészetét középszerűnek találta, tudta azt, hogy a sima technikájú, ügyes verselő [[Lipcse (Németország)|Lipcsében]] nagyon népszerű. Picander nagy érdeme volt, hogy verselését teljesen alárendelte Bach zenei kívánalmainak, így például amikor Bachnak arra volt szüksége, hogy valamely kész zeneműve alá új szöveg kerüljön, Picander mindig rendelkezésére állt és, ügyesen és gyorsan elkészítetteelkészítve a kívánt új szöveget. A lipcsei irodalmi élet vezéralakja, [[Johann Christoph Gottsched|Gottsched]] professzor, mindössze egyetlen alkalommal, az 1727-ben elhunyt [[Christiane Eberhardine von Brandenburg-Bayreuth|Christiane Eberhardine királyné]] halálára előadott [[óda|gyászóda]] kompozíciója során volt Bach szövegíró-munkatársa. A lipcsei időszak vége felé, [[1735]]-től kezdve pedig a lipcsei költőnők egyikének, a Gottsched köréhez tartozó tehetséges [[Marianne von Ziegler]]nek kantáta-költeményeit választotta Bach megzenésítésre.<ref name="BarthaLipcse" />

[[1729]]-ben Bach átvette az [[1701]]-ben [[Georg Philipp Telemann]] által alapított [[Collegium Musicum]] vezetését. Ez az együttes egy diákokból összeállított, de világi zenélésre szakosodott zenekar volt. Bach a zenekarral általában kortárs olasz és német zenét adott elő, de gyakran használta saját világi kantátáinak (például ''Parasztkantáta'', ''Kávékantáta'', ''Vadászkantáta'' stb., amelyek közül nem egynek igen humoros szövege van), illetve frissen szerzett [[csembaló]]versenyeinek bemutatására.<ref name="BarthaLipcse" />

Miután az ösztöndíjas diákok távoztak, a megüresedett helyekre a tanács választott újakat, figyelem nélkül hagyva Bach ajánlásait és észrevételeit. Ez azt eredményezte, hogy számos zeneileg tehetségtelen ösztöndíjas került az iskolapadba. Ez gyakran munkakedvét szegte, és direkt módon a templomi zenélés színvonalának gyors hanyatlását idézte elő. A tanács ezért Bachot tartotta felelősnek, és mivel nem állt módjábanmódjukban a zeneszerző rendreutasítása, a kicsinyes bosszúállás eszközéhez folyamodtak, és elhatározták, hogy megrövidítik jövedelmében. Ez arra késztette Bachot, hogy egy vitriolos hangvételű beadványt tárjon a tanácstagok elé, amelyben leírta ama állapotokat, amelyek között dolgoznia kellett.<ref name="BarthaLipcse" /><ref name="HuchtingLeipzigKonflikt">{{cite book|last=Huchting|first=Detmar|title=Bach|pages=84-89|chapter=Konflikte}}</ref>

A fő ok, amiért Bach az 1730-as években láthatóan mégis megbékélt a lipcsei helyzettel, talán az iskola vezetésében történt szerencsés változás volt. [[Mathias Gesner]]t, [[1730]]. szeptember 8-án nevezték ki az iskola rektorának. Gesner még a weimari évekből Bach jó barátja volt, és most Lipcsében sem tagadta ezt meg. Első lépésként sikerült tekintélyével keresztülvinnie, hogy Bachot teljesen mentesítsék a [[latin nyelv]] oktatása alól, majd kiharcolta azt is, hogy a Bach kárára hozott anyagi sérelmet megszüntessék. Gesner idejétől kezdve Bach a rektorral egyenlő mértékben részesedett a különböző alkalmi jövedelmekből. [[1733]]-tól kezdve úgy tűnt, mintha megszűnt volna a feszültség Bach és a városi tanács között. Bach rezignáltan beletörődött a templomi zene kedvezőtlen helyzetébe, a tanács pedig ettől kezdve tartózkodott attól, hogy harcias kántorát bürokratikus intézkedésekkel felingerelje.<ref name="HuchtingLeipzigKonflikt" />

Bach [[Lipcse (Németország)|lipcsei]] életében különösen fontos időszakot jelentett az egyetemi [[Collegium Musicum]] vezetésével eltöltött évtized. Köthenből sok hangszeres művet: zenekari muzsikát, kamarazenét, valamint zongoradarabokat hozott magával. A Tamás-templom diákjaival azonban nem volt lehetősége arra, hogy ezekből valamit is előadjon.: Nemcsaknemcsak megfelelő hangszeres előadóművészek hiánya miatt, hanem egyszerűen előadási alkalom híján. A tanítás és a templomi szolgálat az ösztöndíjas diákoknak úgyszólván minden percét igénybe vette.<ref name="BarthaLipcse" />

[[1728]] novemberében meghalt Lipót kötheni herceg, Bach régi barátja és pártfogója. A zenés gyászünnepségre [[1729]] márciusában került sor. A gyászzene megkomponálása és vezetése a címzetes kötheni karmesterre, Bachra hárult. Bach ekkor éppen a ''[[Máté-passió]]n|''Máté-passió''n]] dolgozott, és nem volt ideje arra, hogy Lipót herceg halálára az alkalomhoz illő, nagyszabású új kompozíciót készítsen, ezért a passió készülőben levő részleteit használta fel a kötheni gyászzene céljára. Librettistája, Picander írta hozzá az új alkalmi szöveget.<ref group="j">Más feltevés szerint a Máté-passióból akkoriban még nem volt meg semmi, és az átdolgozás talán fordított értelemben történt: Bach a kötheni gyászzene anyagát használta volna fel a Máté-passióban.</ref> Lipót herceg halálával megszűnt Bach Köthenből kapott udvari karmesteri címe is. Az akadékoskodó városi tanáccsal szemben Bach fontosnak látta, hogy ezután se maradjon karmesteri titulus nélkül. Ezt tartva szem előtt, [[1729]] februárjában, a közeli [[Weißenfels]] hercegi rezidenciáján újra előadta már régebben bemutatott ''VadászkantátájátVadászkantátájá''t. Az emlékeztetés nem volt hiábavaló,: Bach még ugyanabban az évben megkapta Weissenfelsben az udvari karmester címét, amelyet aztán Keresztély herceg haláláig, [[1736]]-ig viselt.<ref name="BarthaLipcse" />

Különösen jelentős tevékenységet fejtett ki a szász királyi család tiszteletére szerzett művek terén 1732-17341732–1734 között. Eme buzgalmának gyakorlati célja az lehetett, hogy támogatást kapjon az udvartól a tanáccsal tartó konfliktusában. A buzgalom eredményeként végül [[1736]] novemberében elnyerte a ''Hofcompositeur'' címet.<ref name="BarthaLipcse" />

Matthias Gesner rektorsága idején Bach alkotókedve ismét fellángolt. [[1731]] és [[1734]] között számos jelentős művet írt, miséket, kantátákat, zongoraversenyeket. Miután [[1734]]-ben Gesner távozott, helyébe egy fiatal rektor került, aki az iskola tudományos oktatására akarta a hangsúlyt fektetni, és ennek fő akadályát a diákok túlságos zenei igénybevételében látta, így a tantervben a zenére fordított órák megnyirbálására törekedett. Bach bosszús bizalmatlansággal figyelte az új rektor zene-elleneszeneellenes tevékenységét.<ref name="HuchtingLeipzigKonflikt" />

A kettőjük közt lappangó ellentét [[1736]]-ban, az énekkari prefektusok kinevezése ügyében mérgesedett nyílt háborúsággá. Az énekkar működési szabályzatából ismert, hogy a diák-prefektusok,diákprefektusok – az énekkar különböző templomokban működő részlegeinek vezetőjeként, – fontos pozíciót töltöttek be. Különösen az első prefektus, mint a kántor állandó helyettese élvezett bizalmi állást.<ref name="HuchtingLeipzigKonflikt" />

[[1736]]-ban egy Gottfried Theodor Krause nevű, 22 éves végzős diák töltötte be Bach bizalmából az első prefektus tisztét. A diákok között megint meglazult a fegyelem, és Krause, Bach biztatására, szigorúan vette a fegyelmezés feladatát, mire a diákok egyike a rektornál bepanaszolta, hogy a fenyítésnél durván bánt vele. A rektor magáévá tette a diák panaszát, és a prefektust a legsúlyosabb büntetésre, nyilvános megbotozásra ítélte. Krause nem akarta magát ennek alávetni, és Bach közbenjárását kérte. Bach melléje állt, és magára vette a fenyítékért való felelősséget, de az ingerült rektort nem tudta rábírni, hogy megalázó, túl szigorú ítéletét enyhítse. Krause erre elbocsáttatását kérte az iskolától, majd amikor a rektor ezt is megtagadta, önhatalmúan elhagyta az iskolát.<ref name="HuchtingLeipzigKonflikt" />

Krause eltávozásával ellátatlan maradt az első prefektus fontos munkaköre. A prefektusok kinevezésénél az volt szokásban, hogy az arra alkalmas diákot a kántor javaslatára a rektor erősítette meg hivatalában. A felbőszült rektor most Bach megkérdezése nélkül, önhatalmúan az addigi második prefektust nevezte ki vezetővé. Véletlenül ez is a Krause nevet viselte: Johann Gottlieb Krause. Ezt a diákot Bach kifejezetten rossz muzsikusnak tartotta. Hamarosan kiderült, hogy Krause nem képes a kántor első helyetteseként munkáját jól ellátni és, Bach pedig ekkor, – hirtelen haragjában, – visszaminősítette alprefektusnak, és a rektor megkérdezése nélkül egyik tehetséges tanítványát, Samuel Küttlert tette meg első prefektusnak. A rektor ekkor Krause pártjára állt, nem vette tudomásul visszaminősítését, és megparancsolta neki, hogy az első prefektus munkáját továbbra is végezze. Ez teljes zűrzavart okozott. A rektor parancsára vezényelni érkező Krausét Bach [[1736]] augusztusában, vasárnapi istentisztelet közben, két ízben is lekergette, formálisan kidobta a templom zenekarzatáról. Ugyanakkor a rektor megfenyegette a diákokat, és megtiltotta nekik, hogy a kántornak engedelmeskedjenek. Így aztán előfordult, hogy a megfélemlített diákok egyike sem mert (Bach felszólítására) az elkergetett Krause helyébe lépni, úgyhogy egy alkalommal a már végzett diákok egyikének kellett szívességből a vezénylést vállalnia.<ref name="HuchtingLeipzigKonflikt" />

Bach a városi hatóságnál sorozatos beadványokban tiltakozott a rektor önkénye ellen. A tanács képtelen volt az iskola két vezetője között békét teremteni. A vitában a tanács láthatóan inkább a rektor pártján állt,. hogyHogy mégsem akarták, vagy nem merték a kántort nyilvánosan megrendszabályozni, talán abban leli magyarázatát, hogy Bach [[1736]] novemberében megkapta az udvari komponistává való kinevezését. A tanács végül az óvatos kivárás mellett döntött, és megvárták, amíg a szóban forgó prefektus végzett tanulmányaival.<ref name="HuchtingLeipzigKonflikt" />

[[1747]] májusában meghívást kapott [[II. Frigyes porosz király]]tól (akinek az udvarában dolgozott Bach Carl Phillip Emanuel nevű fia is). Itt igen sok új és jó orgonával találkozhatott, illetve az akkor még újdonságnak számító ''fortepianofortepianó''-val (a mai [[zongora]]) is. A történet szerint a király egy rövid zenei idézetet adott Bachnak, aki ebből helyben fúgát dolgozott ki. Állítólag ebből készült a ''[[Musikalisches Opfer]],'' melynek tartalma egy háromszólamú, ill. egy hatszólamú fúga, tíz kánon és egy triószonáta, melyekben közös, hogy mindegyik ugyanarra a témára építkezik. Egy későbbi [[Ellenpont|kontrapunktikus]] munkaciklusának az eredménye ''[[A fúga művészete]],'' melyet már [[1742]]-ben megírt ugyan, de még [[1749]]-ig dolgozott rajta. Ez a mű egyszerű, ellen-, tükör- és többtémás fúgák, ill. kánonok gyűjteménye. Kései művei közé tartozik még a ''[[h-moll mise]],'' ami tulajdonképpen sok régebbi művének feldolgozása, paródiája és egybefoglalása.<ref name="BarthaLipcse" />

Körülbelül [[1740]]-től kezdve Bach már hanyagul látta el a templomi és az iskolai munkát. A [[Lipcse (Németország)|lipcsei]] templomok számára ekkoriban már alig komponált újat. A Tamás-iskolában pedig, valószínűleg Bach ajánlatára, 1740 elején külön zeneelmélet-tanárt alkalmaztak, aki a jelentkező diákokat megvizsgálta és képességeikről jelentést tett,; eszerint Bach most már iskolai munkájában is jelentős könnyebbséget élvezett.<ref name="HuchtingLetzen" />

Bach élete utolsó éveiben bekapcsolódott a lipcsei ''Zenetudományi TársaságbaTársaság''ba. A társaság alapítója [[Lorenz Mizler]], valamikor Bach tanítványa volt Lipcsében, és [[1734]]-ben mesterének dedikálta zenei tárgyú doktori disszertációját. Bach a ''Vom Himmel hoch da komm ich her'' ismert [[korál]] dallamára szerzett hatalmas kánon-variációkatkánonvariációkat ajánlotta fel e célra. Ez a műve aztán [[1748]]-ban [[Nürnberg]]ben nyomtatásban is megjelent. Az alapszabály szerint a társaság könyvtárában el kellett helyezni a tagok képmását is, ennek köszönhető Bach leghitelesebb arcképe, [[Elias Gottlob Hausmamn]] [[drezda]]i udvari festő munkája [[1747]]-ből.<ref name="BarthaLipcse" /><ref name="HuchtingLetzen" />

Bach utolsó éveit betegsége borította a szó szoros értelmében homályba, tudniillik szemétszemére [[szürke hályog]] borítottaereszkedett, valószínűleg [[cukorbetegség]] miatt. Bach szembaja és ezzel összefüggő betegeskedése [[1749]] májusában fordult komolyra, végzetesre. Bár a források kifejezetten nem említik, valószínűleg már ekkor [[gutaütés|szélütés]] érte. Az éppen Lipcsében tartózkodó angol szemorvos, John Taylor<ref group="j">Ugyancsak John Taylor – a sors fintoraként – később [[Georg Friedrich Händel]] szemét is operálta, ugyancsak sikertelenül.</ref> megoperálta Bach szemét. A műtét – bár meg is ismételték – szerencsétlenül végződött: nemcsak látásától fosztotta meg a zeneszerzőt, de az ártalmas gyógyszerek és kezelések Bach addig egészséges szervezetét is teljesen tönkretették, úgyhogy utána teljes fél évig majdnem állandóan betegeskedett. Halála előtt tíz nappal úgy látszott, mintha látása hirtelen megjavult volna: reggelre egészen jól látott, és a világosságot is jól tűrte. Néhány órával később azonban szélütés érte (valószínűleg ez volt a második). Ezt hatalmas láz követte, aminek következtében az orvosok közbenjárása ellenére [[1750]]. [[július 28.|július 28]]-án, este negyed kilenc órakor elhunyt.<ref name="BarthaLipcse" />

Három nappal később a Szent János-templom melletti temetőben földelték el. Sírjának pontos helyét kő vagy más jel nem őrizte meg,; ezt már a 19. század közepén is csak a Tamás-iskola kórusnövendékeinek szájhagyománya vélte ismerni. Ennek alapján 1894-ben exhumáltak egy sírt, és a maradványokat a Szent János-templomban temették újra. Bach feltételezett földi maradványait [[1950]]-ben a Tamás-templomba vitték át.<ref name="HuchtingLetzen" />

Weimari éveinek talán legjelentősebb műve az ''a-moll preludium és fúga'' (BWV 894) amelyik jellegében egy olaszos [[versenymű]] két szélső tétele. Ebből lett aztán a harmadik zongoraszonátából átvett [[adaggioadagio]] közbeékelésével [[1730]] körül a híres ''a-moll hármasverseny'' (BWV 1044). Első profán kantátája a ''[[Vadászkantáta]]'' (BWV 208) a weimari hercegnek a [[weißenfels]]i udvarban tett látogatásakor hangzott el először.<ref name="Zenei2" />