„Klasszicizmus” változatai közötti eltérés

 

== A zenében ==

 

Az eredeti értelemben vett - tehát a klasszikus ókor ideáljainak felélesztésére való törekvésben megnyilvánuló - klasszicizmusra is van példa a zenetörténetben, bár ez nem annyira konkrét zenei fordulatokban, sokkal inkább elvont [[filozófia]]i, [[esztétika]]i elvekben (és az ezekből következő [[Kompozíció a zenében|kompozíciós]] technikákban) nyilvánul meg. A [[madrigál|szólómadrigál]], majd ennek révén a korai [[Opera (színmű)|opera]] megszületése példázza az ilyen filozófiai-esztétikai klasszicista törekvés eredményét. A [[17. század]] hajnalán a [[A firenzei Camerata|firenzei Camerata]], majd később jelentős zeneszerzők és zeneteoretikusok (közöttük pl. [[Claudio Monteverdi]] V. magrigálkötetének előszavában) kimondott célul tűzte ki olyan zenés színjátszás megalkotását, amely a [[Ókori görög művészet|klasszikus görög színház]] mintájára valósítja meg [[költészet]], [[zene]], [[dráma]], [[tánc]], [[képzőművészet]] és [[színházművészet|színészi játék]] egységét (egyfajta korai [[zenedráma|összművészeti]] eszme égisze alatt), és amelyben a zene nem mint öncél, hanem mint a többi művészeti ág kiegészítője, kísérője jelenik meg. Később, a [[18. század]] derekán [[Christoph Willibald Gluck]] ugyanezen eszmék mentén hirdette meg operareformját, amelyben az opera 17. századi klasszikus eszményeihez kíván visszatérni a [[balett]] és a [[kórus]] jelentőségének növelésével, a cselekményt, a szöveget előtérbe helyezve a zenei túlkapásokkal, a sztárénekesek feltűnési vágyát kielégítő zárt számos operakomponálással szemben, amely szinte pusztán [[recitativo|recitativók]] és [[Ária|áriák]] egymásutánjára redukálta a korábban sokszínű műfajt. A német opera, a [[Singspiel|Singspiel (daljáték)]] később [[Wolfgang Amadeus Mozart|Mozart]], majd [[Carl Maria von Weber|Weber]], végül [[Richard Wagner (zeneszerző)|Wagner]] és az ő követőinek (elsősorban [[Richard Strauss]]) művészete ennek a glucki hagyománynak világos folytatása.