„Ipolydamásd” változatai közötti eltérés

[[1581]]-ben az [[esztergom]]i bég palánkvárat építtetett a mai falu északi végében, az [[Ipoly]] fölötti dombon, feltehetően az egykori királyi vadászkastély romjain a magyar végváriak portyáinak megakadályozására. Ezt a ma '''Damásd várának''' nevezett török végvárat a törökök [[1594]]-ben kiürítették és felgyújtották a magyar hadi sikerek miatt. Az [[1606]]-os [[zsitvatoroki béke]] után a magyar csapatok építették újjá az [[Ipoly]] völgyét védő korábbi török végvárat, az [[1610-es évek|1610-es]], [[1620-as évek]]ben folytatódott Damásd várának megerősítése. Az [[1630-as évek]]ben őrsége általában 50 lovas, 100 gyalogos volt. [[1641]]-ben békeidőben a törökök botrányos körülmények között elfoglalták, ezért [[Esterházy Miklós (nádor)|Eszterházy Miklós]] nádor levélben tiltakozott a budai basánál, aki a várat ki is üríttette, de előzőleg felgyújtatta. Ezt követően a magyarok birtokolták [[1646]]-ig, amikor Bercsényi László várkapitány távollétében a [[vác]]i törökök elfoglalták, az ott tartózkodókat leöldösték, a falakat pedig földig rombolták. A vár többé nem épült fel.

 

 

A vasútépítésekhez szükséges zúzottkő iránti igény jelentős növekedése és árának aránytalan emelkedése miatt<ref>Kereskedelemügyi ministerium: Állami költségvetés – 1912.</ref> a MÁV 1912 őszén, kísérletképpen, a Damásdi-hegyen saját kőbányát nyitott (Jamai-bánya). A kőfejtőt a Pohlig cég által gyártott kötélpálya kötötte össze a szobi mintára épült zúzóművel, melyet az Ipoly túlsó partján, [[Helemba]] közelében, a vasút mellé építették. A kedvező üzleti eredmények<ref>Kereskedelemügyi ministerium: Állami költségvetés – 1913.</ref> ellenére a rövid életű bánya csak az első világháború végéig üzemelt: a kőfejtő a magyar oldalra esett, a zúzómű és a vasúti rakodó viszont csehszlovák területre; a drótkötelet az Ipoly felett elvágták, a kötélpálya magyar részen maradt anyagai [[Nemesgulács]]ra kerültek.<ref>Barabás Ferenc: Régi és új bányaüzemek, Mérnöki Továbbképző Intézet, 1953.</ref>