„Németország és Oroszország kapcsolatai” változatai közötti eltérés

Kelet-Németországban szovjet mintára megindult a nehézipar minden áron történő fejlesztése. Az életszínvonal elmaradt a nyugatitól, a berlini nyitott határon át az emberek kezdtek nyugatra menekülni. 1953-ban az [[1953-as keletnémet felkelés|NDK-ban zavargások]] törtek ki, amire válaszul szovjet tankok jelentek meg Berlin utcáin. Az összecsapásoknak mindkét oldalon voltak halottai és sebesültjei. A kelet-németek bebizonyították, hogy „nem tűrik a szegénységet a szocializmusban”. Ezután az életszínvonalat gyorsan emelték, és a szocialista országok között itt lett az a legmagasabb.{{refhely|Kunazonos=K67}}

A 19. század közepétől egyre jelentősebb volt a németek jelenléte Oroszországban. Számuk Moszkvában például felülmúlta fölülmúlta az összes más nyugat-európai államokból érkezett lakosét. A Szovjetunió széthullását követően azonban, az ott élő német közösség körülbelül 600 ezer tagja hagyta el a Szovjetuniót.{{refhely|Kun|63. o.|azonos=K63}}

[[I. Péter orosz cár]] nyugat-európai útjai során Berlinben is töltött néhány napot. A [[hétéves háború]] idején doni kozákok fordultak meg Berlinben. Parancsnokuk egy német generális volt, aki valaha Berlinben élt, de orosz cári szolgálatot is teljesített. 1789-ben érkezett Berlinbe [[Nyikolaj Mihajlovics Karamzin]] orosz író, aki jól beszélt németül; benyomásait írásaiban is megörökítette.{{refhely|Kunazonos=K63}}

A Napóleon ellen vívott harcokban Poroszország és Oroszország kapcsolatai megerősödtek. Ekkor, 1813-ban adták ki Berlinben az ''Orosz–Német Népújságot'', amelyben az oroszokat „Németország megmentőinek” titulálták. A 19. század folyamán sok orosz egyetemista tanult jogot Berlinben, orosz szalonok nyíltak, különböző körök szerveződtek, a német filozófiát olyan orosz fiatalok is tanulmányozták, mint [[Mihail Alekszandrovics Bakunyin|Bakunyin]], aki a német fővárosban [[Ivan Szergejevics Turgenyev|Turgenyevvel]] is találkozott. A század közepétől fiatal orosz liberális egyetemisták játszottak vezető szerepet az „Orosz Berlin” első kolóniáiban, az orosz szocialista forradalmárok itt tervezgették a „világforradalmat”. A zenészek közül Berlinben többször feltűnt [[Mihail Ivanovics Glinka|Glinka]], aki a nyugati fúgaművészetet próbálta összekapcsolni az orosz egyházi énekkel az istentiszteleteken, s tanulmányozta a nyugat-európai középkort és reneszánszt.{{refhely|Kun|64. o.|azonos=K64}}

A 19. század végétől Berlin lett az orosz politikai emigráció központja: pártokat alapítottak, újságokat adtak ki. Egyik vezetőjük az ellentmondásos forradalmár, [[Alekszandr Lvovics Parvusz]] volt. A két leghíresebb látogató [[Vlagyimir Iljics Lenin|Lenin]] és [[Joszif Visszarionovics Sztálin|Sztálin]] volt. Lenin nyilvános munkásgyűléseken is részt vett. Berlinbe szökött egy [[Kamo]]{{Wd|Q1358801}} nevű orosz bolsevik is, aki hazájában bankrablóként szerzett pénzt pártjának. Ugyancsak Berlinben keresett menedéket lelepleződése után [[Jevno Fiselevics Azef]], az [[Ohrana]] ügynöke, aki forradalmárnak adta ki magát és korábban terrorcselekményeket szervezett hazájában az [[eszer]] baloldali forradalmár párt nevében.{{refhely|Kunazonos=K64}}

A 20. század elején a berlini orosz kolónia körülbelül hét–nyolcezer főből állt. Az orosz művészek, értelmiségiek körében feltűnt az orosz „matematikus hercegnő”, bizonyos [[Szofja Vasziljevna Kovalevszkaja]], aki az akkori legnevesebb nyugat-európai matematikust, a német [[Karl Weierstrass]]t is bámulatba ejtette tudásával.{{refhely|Kunazonos=K64}}

1909-ben [[Szergej Alekszandrovics Kuszevickij]] zeneműkiadót létesített Berlinben, fellépett ott a ''Moszkvai Művész Színház'' [[Konsztantyin Szergejevics Sztanyiszlavszkij|Sztanyiszlavszkij]] vezetése alatt, [[Makszim Gorkij]] Éjjeli menedékhelyét nagy sikerrel mutatták be, orosz festőművészek alkotásaiból rendeztek kiállításokat (Chagall).{{refhely|Kunazonos=K64}}

Az első világháború körülményei között az oroszok nagy részét deportálták, a háborús ellenség ügynökeiként üldözték őket. Az orosz forradalom és polgárháború nyomán 2-3 millió orosz hagyta el hazáját Nyugat-Európa irányában; közülük sokan Berlinben telepedtek le. Egy részük csatlakozott a fehér emigrációhoz, mások lojálisak maradtak a szovjethatalomhoz, de nem kívántak hazatérni. 1921-től 1923-ig Berlinben élt [[Ilja Grigorjevics Ehrenburg|Ehrenburg]], aki újságíróként dolgozott, de könyvei is megjelentek német és orosz nyelven egyaránt. 1922-ben a bolsevikok egy hajón számos orosz értelmiségit, filozófusokat, irodalmárokat, mérnököket űztek el hazájukból, mert ellenzéki magatartásuk miatt kényelmetlenné váltak az új rendszer számára. Az ő támogatásukra jött létre Berlinben az Orosz Tudományos Intézet. Berlin városában újra látható lett az orosz jelenlét, újságokkal, könyvkiadókkal, éttermekkel, kiállításokkal. A berlini oroszok egy része monarchista maradt, mások kitartottak a „kommunisták nélküli szovjethatalom” mellett, sőt, 1922 márciusában merényletet követtek el [[Pavel Nyikolajevics Miljukov]], az ideiglenes kormány volt minisztere ellen. A merényletben Miljukovnak nem esett bántódása, viszont a merénylő ártalmatlanná tétele során életét vesztette az egy ideig szintén Berlinben élő, de később az Egyesült Államokban híressé vált neves orosz-amerikai író, [[Vladimir Nabokov]] édesapja. Az emigráns orosz kultúra ismert képviselői volt M. A. Csehov ([[Anton Pavlovics Csehov]] unokaöccse), és felesége, O. Csehova, aki a [[Harmadik Birodalom]] idején „állami művésznő” címet kapott, Hitlerrel fényképeztette magát, [[Eva Braun]]nal barátkozott. Hosszú ideig működött a német fővárosban az Orosz Romantikus Színház balettegyüttese. A legvirágzóbb azonban az „Orosz Berlin”-ben a könyvkiadás volt, ami még a 19. század második felében indult meg, és 1922-től „egységes könyvkiadói politikát tűzött ki célul Németországban és egész Európában, figyelembe véve Amerikát is.” A berlini orosz sajtóban az emigráció politikai mozgalmainak minden irányzata megjelent.{{refhely|Kun|65. o.|azonos=K65}}

A fiatal Szovjet-Oroszország a kezdetektől létfontosságúnak tekintett minden olyan külföldi lehetőséget, ami nemzetközi elszigeteltségének csökkentéséhez vezethetett. Ilyen esemény volt 1922-ben a berlini ''I. Orosz Művészeti Kiállítás'', amely Oroszország számára az ellenséges gyűrű megtörését szimbolizálta, és Németország számára is kitörést jelentett a vesztes háború utáni elszigeteltségéből.{{refhely|Kun|66. o.|azonos=K66}}

1921-ben érkezett Gorkij is Németországba érkezett, már másodízben, de nem Berlinben, hanem egy kisvárosban telepedett le. Körülötte sajátos orosz kulturális klub alakult, többek között [[Vlagyiszlav Felicianovics Hodaszevics]], [[Nyina Nyikolajevna Berberova]], [[Andrej Belij]] részvételével, de az orosz irodalmi közösség legtöbb összejövetelét Berlinben, a Művészetek Házában tartotta, ahol [[Vlagyimir Vlagyimirovics Majakovszkij|Majakovszkij]] és [[Szergej Alekszandrovics Jeszenyin|Jeszenyin]] is fellépett. Majakovszkij berlini benyomásaira több írásában, sőt és költeményében is kitért. [[Borisz Leonyidovics Paszternak|Borisz Paszternak]] szintén tartott előadói esteket a német fővárosban.{{refhely|Kunazonos=K66}}

[[Berlini csata|Berlin ostromában]] 2,5 millió szovjet katona, az [[1. Ukrán Front]] valamint az 1. és 2. Belorusz Front katonái, akik jelentős részben orosz nemzetiségűek voltak. A szovjet győzelem után a városban az „állami nyelv” az orosz lett... [[Georgij Konsztantyinovics Zsukov|Zsukov]] [[marsall]] parancsnoksága alatt a hatalmas városban lassan újra megindult az élet, megszervezték az élelmiszerellátást, a közlekedést. A harcokban elesett szovjet katonáknak emlékműveket emeltek.{{refhely|Kun|67. o.|azonos=K67}}

A szovjet csapatok a hidegháború éveiben hatalmas számban maradtak az NDK-ban; nem elsősorban elnyomóként, hanem a következő nagy háborúra, Nyugat-Európa elözönlésére készülve. A szovjet katonai és politikai vezetés a legelitebb harckocsizó egységeit állomásoztatta az országban. Kelet-Berlin egyik külvárosában, [[Karlhorst]]ban{{Wd|Q703218}} is állomásozott egy szovjet harckocsi-hadosztály. A városkát katonai övezetté nyilvánították, saját városi klinika, kórház, üzletek, könyvtár, esti iskola működött itt a szovjet katonák számára. A többi szocialista országtól eltérően azonban egyáltalán nem korlátozták a helyieket abban, hogy belépjenek ide. A szovjet tisztek helyi lakosoknál béreltek szállást, a német és a szovjet gyerekek szabadon játszottak egymással. A német gyerekek belopóztak a lőtérre is kilőtt hüvelyekért, időnként a tankokra is felmásztak. A hadosztály központját az egykori karlhorsti mérnöki akadémia épületeiben alakították ki. Ma ezek már műemlékek. A volt szovjet csapatokat csak 1994-ben vonták ki Németországból.{{refhely|Kunazonos=K67}}