„VI. Sándor pápa” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Peadar (vitalap | szerkesztései)
Az eredeti neve nem Borgia, az az olaszos-latin változat, eredetileg a katalán (ki fia) Borja néven született, amit bordzsának vagy borzsának ejtettek
BinBot (vitalap | szerkesztései)
a Évszakok és hónapok irreleváns linkjeinek eltávolítása (ld. Wikipédia:Kocsmafal (egyéb)/Archív253#Évszakok linktelenítése) és WP:HIV#mihez
69. sor:
Ludovico a törvényes herceg, [[Gian Galeazzo Visconti]] elűzése után léphetett [[Lombardia]] trónjára, ami azonban sértette Ferdinánd nápolyi király érdekeit. Az elűzött milánói herceg felesége, Izabella ugyanis a későbbi [[II. Alfonz nápolyi király]] lánya és [[I. Ferdinánd nápolyi király]] unokája volt. Úgy tűnt, minden feltétel adott a háború megindításához, amikor a nápolyi király [[1494]]-ben meghalt. Sándor ekkor még a nápolyi-francia ellentétet szította, de Ferdinánd halála egészen más politikai helyzetet teremtett. A pápa rádöbbent, hogy Károly túlságosan is magáévá tette az [[Anjou-ház]] jogán követelhető nápolyi trón ötletét, és már egy itáliai hadjáratról ábrándozott. A pápa Borgiák vezette fejedelemségének képébe VIII. Károly tervei nem illettek bele, ezért a Kúria lassan, de biztosan elfordult a franciáktól.
 
Sándor sietve elismerte Ferdinánd gyermekét, [[II. Alfonz nápolyi király|II. Alfonzot]] [[Nápoly és Szicília uralkodóinak listája|Nápoly királyának]], és a nővérének a fiát, Giovanni Borgia-Llançol bíboros-legátust el is küldte, hogy megkoronázza őt a pápa nevében, és szövetséget kötött vele a franciák ellen. A pápa és Alfonz tervei alapján a nápolyi sereg Milánó felé vonul, és ott veszi elejét Károly terveinek, míg a flotta Genovát támadja meg. De a gyorsan összedobott terv és a felkészületlen sereg kudarcot vallott mindkét területen, így [[1494]]-ben Károly seregével átlépte az [[Alpok]]at. Ludovico il Moro seregével kiegészülve Károly gyorsan haladt előre Itáliában. A Colonnák közben megtámadták és elfoglalták [[Ostia|Ostiát]] a franciák nevében. Sándor teljesen kétségbeesett, ugyanis tudta jól, hogy nagy az esélye annak, hogy az ellene ágáló nemesi családok és bíborosok Károllyal érvényteleníttetik pápai méltóságát. A pápa minden követ megmozgatott, hogy szövetségeseket találjon, még [[II. Bajazid oszmán szultán|II. Bajazid szultánnak]] is küldött segélykérő levelet, de nem járt eredménnyel. Károly [[november]]bennovemberben Firenzébe ért, és rövid pihenő után Róma felé vette az irányt. A Pápai Állam Sándornak felesküdött hercegei és [[báró]]i sorra hódoltak meg a francia csapatok előtt. Erről Sándor úgy emlékezik meg leveleiben, hogy a franciáknak nem volt szükségük más fegyverre ahhoz, hogy végigvonuljanak a félszigeten, mint a krétára, amellyel kijelölték a csapatok szálláshelyét. Amikor Károly különösebb akadály nélkül [[december 31.|december 31-én]] Rómába érkezett, Sándor az [[Angyalvár]]ba zárkózva készült a tárgyalásokra. A király üdvözlésére Della Rovere bíboros és hívei siettek, és igyekeztek meggyőzni az uralkodót egy egyetemes zsinat összehívásáról, amelyen megtámadhatnák Sándor pápaságának legitimitását. De Sándor ekkor sem hagyta el magát és még évszázadokon keresztül hírhedt módszereit, és megkörnyékezte Saint Malo püspökét, aki Károly legbensőségesebb tanácsadója volt. A pápa bíborosi kalapot ajánlott neki, és mesés vagyont. Így hamarosan tárgyalóasztalhoz ült Károly és Sándor. [[1495]]. [[január 16.|január 16-án]] francia irányítással megszületett a megállapodás. Eszerint, Sándor túszként Cesarét Károly kíséretéhez adta amíg a franciák Nápolyba érnek, ezen felül kiadta Károlynak [[I. Dzsem|Dzsem herceget]], a szultán testvérét, és francia birtokba adta [[Civitavecchia]] területeit.
 
=== Sándor a franciák ellen fordul ===
101. sor:
=== XII. Lajos és a Borgiák romagnai tervei ===
[[Fájl:Alexander - Bolla "Desiderando nui", dopo il 18 settembre 1499 - 2951587.tif|thumb|''Desiderando nui'', 1499]]
Sándor, és egyre inkább Cesare tervei nem értek el átütő sikert Itáliában. A pápa mindenekelőtt egy erős szövetségesre vágyott, aki támogatni tudja ügyét az Orsinik ellen. A megoldás [[1498]] [[április]]ábanáprilisában pottyant Sándor ölébe. Ekkor halt meg VIII. Károly, Franciaország királya és ráadásul az ő politikáját követő egyetlen trónörökös is szinte azonnal követte a sírba. A francia trónra tehát a néhai Károly unokatestvére, [[Orléans]] hercege, [[XII. Lajos francia király|XII. Lajos]] ülhetett. A mellékági rokon trónra jutása több szálon futó eseménysorozatot indított el az európai politikai életben. Egyrészt Lajost Orléans hercegének nevelték és nem igazán számítottak arra, hogy király lehet. Ezért még gyermekkorában kiházasították ''Jeanne Valois''-val. De a királyi trónra kerülve egyértelműnek tűnt, hogy amennyiben Lajos nem veszi feleségül az elhunyt király özvegyét, [[I. Anna breton hercegnő|Anna]] királynét, akkor a francia korona elveszíti [[Bretagne]]-t.
[[Kép:Ludwig XII. von Frankreich.jpg|bélyegkép|[[XII. Lajos francia király]] portréja]]
Másrészt az új francia uralkodó nagyanyja, ''Valentina Visconti'' miatt törvényesen jogot formálhatott [[Milánó]] trónjára, amelyről a Sforza család űzte el a Viscontiakat. Mindezek tudatában Sándor terve már készen is állt. A pápai udvar újra lepaktálhatott a francia udvarral, amely seregével éppen Itáliába készülődött, és a pápa kezében Lajos első házasságának felbontása volt az ütőkártya. Eközben a francia uralkodónak sikerült megtörnie a Szent Liga kötelékeit, és Velencét maga mellé állította. Rómában Cesare lemondott bíborosi címéről, és ezek után Lajoshoz indult, kezében egy pápai engedéllyel, amely az uralkodó első házasságát érvénytelenítette. Sándor két ok miatt vélte semmisnek a frigyet: egyrészt azért, mert Lajost akarata ellenére kényszerítették rá, másrészt mert a házasság gyermek nélkül maradt. Cesare [[1498]]. [[október 1.|október 1-jén]] indult el Rómából. A pápai levél mellett bíborosi kalapot is vitt magával Lajos államminiszterének, d’Amboise grófnak. A király elfogadta Cesare és rejtve Sándor szövetségét, és az ifjú Borgiát [[Valentinois]] hercegének és francia főnemesnek nevezte ki. Ezek után Cesare menyasszony után nézett, és a nápolyi hercegnő kosara után Lajos egyik unokahúgát és a [[navarra]]i király testvérét, ''Charlotte d’Albret'' hercegnőt vette feleségül.
115. sor:
A Borgia-pápa pontifikátusának utolsó szakasza mérhetetlen sikereket hozott neki és családjának. Ekkor Cesare már egyértelműen uralta a családot, és ez megmutatkozott Lucrezia újabb házasságánál is. A pápa törvénytelen leánya [[1501]]. [[december 30.|december 30-án]] ülte harmadik menyegzőjét Alfonzzal, a [[ferrara]]i hercegi trón várományosával. Alfonz apja, Ercole d’Este eleinte ellenezte a házasságot, mondván, az ő becsületes családi nevét nem akarja bemocskolni egy pápa törvénytelen leányával. XII. Lajos közbenjárására ez mégis megtörtént. A krónikák ettől kezdve Lucreziát mintafeleségként emlegetik, aki hűséges férjéhez, adakozó és erkölcsös.
 
Az egyre nyomasztóbb Borgia uralom egyedül az Orsini családot kímélte meg, és ez a nemesi família is érezte végzetét. Ezért úgy döntöttek, hogy nem várják ölbe tett kézzel a pápa és Cesare fondorlatait, és ők teszik meg az első lépést. Összeesküvést szerveztek Cesare meggyilkolására. A pápai seregeket először sikerült tőrbe csalni, és a vesztett csata után úgy tűnt, Cesare valóban szorult helyzetbe kerül. De a franciák kisegítették a pápát és gyermekét ebből a helyzetből, és az [[október]]benoktóberben kitört háború menete megfordult. December 31-ére Cesare [[Senigallia]] mellett lemészárolta az Orsinik seregét, és megölte ''Oliverotto da Fermo''t és ''Vitellozzo Vitelli''t, a családot támogató két legfontosabb nemest.
[[Fájl:Borgia Apartment 001.jpeg|bélyegkép|250px|balra|[[Pinturicchio]]: Feltámadás. Az imádkozó Sándor alakja az öt vatikáni teremre kiterjedő Borgia-lakosztály freskóján]]
Ennek hallatára Sándor is gyorsan cselekedett, és az Angyalvárba záratta az összeesküvés szellemi atyját, Orsini bíborost, aki tizenkét nap múlva rejtélyes körülmények között meghalt. A pápa elkobozta a kardinális minden vagyonát, és letartóztatta a Rómában élő Orsiniket. Legkisebb fia, Goffredo pedig délre vonult seregével, hogy a nemesi család utolsó birtokait is elfoglalja. Később Cesare is csatlakozott hozzá, és a Giuliano Orsinivel megkötött béke alapján a megtépázott nemesi család egyedül Bracciano várát tarthatta meg.