Wikipédia

„Velencei Köztársaság” változatai közötti eltérés

Laptörténet interaktív böngészése
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
← Régebbi szerkesztésÚjabb szerkesztés →
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
VizuálisWikiszöveges
BinBot (vitalap | szerkesztései)
botok
191 035 szerkesztés
a Évszakok és hónapok irreleváns linkjeinek eltávolítása (ld. Wikipédia:Kocsmafal (egyéb)/Archív253#Évszakok linktelenítése) és WP:HIV#mihez
76. sor:
[[1095]]-ben jelentette be [[II. Orbán pápa]] az első [[keresztes háborúk|keresztes háborút]]. Ekkoriban Velencének több hatalmi gondja is akadt. Az adriai hegemóniáért [[Bari]] és [[Amalfi]] városával kellett megvívnia, ami könnyebb feladatot jelentett Velencének, de a [[Földközi-tenger]]en birtokolt gazdasági súly megtartását már sokkal nehezebb volt fenntartani [[Genova]] és [[Pisa (település)|Pisa]] kereskedőivel szemben. A Serenissima hatalma azonban kétségtelen volt. [[Vital Faliero de'Doni]] dózse eleinte nem ismerte fel a keresztes hadjáratokban rejlő gazdasági lehetőségeket, de később [[I. Vital Michele]] dózse már lépni kényszerült. Genova és Pisa ugyanis a keresztény seregek nyomában sorra építette ki kereskedelmi bázisait a Közel-Keleten. A dózse személyes vezetésével [[1099]]-ben 200 hajóból álló flotta indult a Szentföldre. [[Rodosz (sziget)|Rodoszon]] elfoglaltak 20 genovai hajót, majd több stratégiai fontosságú szigetet is. A háborúk idején kereskedelmi telepeket alapított a legtöbb [[Közel-Kelet|közel-keleti]] városban, így [[Jeruzsálem]]ben, [[Haifa|Haifában]] és [[Akkón]]ban. Ez utóbbi város teljes mértékben a velencei kereskedők kezébe került, miután [[Antiochia]] Genova felügyelete alá került.
 
[[1122]] [[augusztus]]ábanaugusztusában [[Domenico Michele]] dózse a hatalmas gazdasági hasznot hozó első keresztes hadi vállalkozás után száz hajóból álló flottával indult útnak a Szentföld felé. Amikor hírét vette, hogy [[II. Balduin jeruzsálemi király|II. Balduin]] [[jeruzsálem]]i [[király]] Haleb emír fogságába került, flottájával az egyiptomi hajóhad ellen fordult, és dicsőséges győzelmet aratott felettük. A kiszabadult uralkodó hálája nem maradt el, hiszen a velencei kereskedők a [[Jeruzsálemi Királyság]] egész területén vámmentességet élveztek és minden városban fenntarthattak egy kereskedelmi telepet.
 
A második és harmadik keresztes hadjáratban már nem vett részt ilyen aktívan a köztársaság.
 
===== Normann háborúk =====
Velence a [[12. század]] elején több természeti katasztrófát is elszenvedett. Tűzvész, szökőár, majd [[1117]]-ben földrengés pusztította el a város egyes részeit. Az újjáépítések elvonták a dózse figyelmét a külpolitika alakulásáról. Pedig a [[Szicília|Szicíliában]] új hazára talált [[normannok]] kereskedelmi vetélytársként akartak fellépni a levantei kereskedelemben. [[II. Roger szicíliai király|II. Roger]] szicíliai herceg [[1130]]-ban [[Palermo|Palermóban]] királlyá koronáztatta magát, és igyekezett Velence babérjaira törni. A századeleji megrázkódtatásokból alig felocsúdott Serenissima nem volt képes egyedül felvenni a harcot Roger flottájával, ezért szövetségre lépett több itáliai várossal és Bizánccal is. Ennek eredményeként végül [[1137]] [[május]]ábanmájusában legyőzték a normann hajókat.
 
A szövetség hamar felbomlott, pedig Roger király nem mondott le hódító terveiről. [[1147]]-ben a szicíliaiak [[Bizánc]] ellen vonultak. A császárnak csak egy korábban kiadott bulla megerősítésével sikerült megnyernie Velencét, ami újra kereskedelmi kedvezmények sorával járult hozzá a város fejlődéséhez. [[1149]]-ben [[Korfu]]nál diadalt aratott a velencei flotta.
111. sor:
 
A keresztes seregek leghatalmasabb vezére, [[Boniface de Montferrat]] őrgróf távol maradt a harcoktól, de később mégis Zárában tárgyalt a velencei dózséval. A történelmi krónikák feljegyzései alapján a dalmát városban jelen volt még a nemrégiben trónjáról letaszított [[II. Izsák bizánci császár|II. Izsák]], bizánci császár gyermeke, a jogos trónkövetelő, [[IV. Alexiosz bizánci császár|Alexiosz Angelosz]]. Az elűzött herceg arra kérte a hatalmas flotta vezérét, hogy segítse őt vissza a trónra, és cserébe a keleti egyházat Róma alá helyezi, mesés jutalmat ad Velencének és a bizánci flottát a keresztes hadakhoz csatolja. A vonzó ajánlat vezetett [[Konstantinápoly]] első ostromához. Valóban IV. Alexiosz néven trónra léphetett a herceg, de az üres kincstár miatt nem tudta teljesíteni ígéreteit. Pénzszerzési kísérletei pedig a nép dühét váltották ki, ezért Alexioszt elűzték trónjáról.<br />
[[1204]] [[április]]ábanáprilisában ezért a velencei flotta kegyetlen ostromot intézett a város ellen, amely hamarosan el is esett. A véres ostrom elborzasztotta a [[Kereszténység|keresztény]] [[Európa|Európát]].
 
===== A Latin Császárság =====
139. sor:
===== A második genovai háború =====
Az ellentétek pedig húsz évvel később ismét fellángoltak. [[1294]]. [[május 28.|május 28-án]] csaptak össze először a két város flottái. Laiazzo partjainál a genovaiak súlyos vereséget mértek Marco Baseggio velencei hadára. [[VIII. Bonifác pápa]] hiába próbálta békére inteni őket, a háborút mindkét fél folytatni akarta. A velencei kudarc után közel négy éven keresztül nem került sor jelentősebb összecsapásra. Mindkét fél inkább egyoldalú támadásokkal próbálta megnehezíteni a másik dolgát. Genova például [[1296]]-ban felperzselte [[Kréta (sziget)|Krétát]], mire Velence elfoglalta a [[Kis-Ázsia|kis-ázsiai]] ''Foggiát'' és felégette Perát is.<br />
[[1298]] [[szeptember]]ébenszeptemberében [[Korčula (sziget)|Korčula]] szigeténél csapott össze a két város flottája, és ezúttal is Genova arathatott diadalt, és a velencei tengernagy, [[Andrea Dandolo]] is fogságba esett, majd meg is halt. A háború felőrölte mindkét fél erejét, így [[1299]]. [[május 25.|május 25-én]] a két város békét kötött. Velence tulajdonképpen alig veszített valamit kereskedelmi jogaiból, aminek legfőbb oka az volt, hogy Genova annyira kifulladt, hogy nem lett volna képes érvényesíteni hatalmát az esetleg elragadott területeken.
 
==== 14. század ====
159. sor:
Velence a XIV. században egyik legnagyobb harcát a szomszédos [[Magyarország]] ellen vívta. A két hatalom vetélkedése [[Dalmácia|Dalmáciáért]] immár több évszázada tartott. Amikor az [[Árpád-ház]] [[1301]]-ben kihalt, a Serenissima egy időre fellélegezhetett a magyar seregek sorozatos zaklatása felől. Sőt [[I. Károly magyar király|Károly Róbert]] uralkodása alatt Velencének még bővítenie is sikerült a dalmát birtokokat, ugyanis a Magyarországot uraló oligarchák igen kegyetlen feltételekkel uralkodtak a Tengermelléken, így [[Trau]] és [[Nin (település)|Nin]] önként átpártolt Velence fennhatóságához. Amikor Károly hatalma megszilárdult [[Zára]] birtoklásáért már harcok kezdődtek, de ezek még nem jelentettek komoly veszélyt a Serenissimának.<br />[[Fájl:Ludwik Wegierski.jpg|jobbra|bélyegkép|250px|[[I. Lajos magyar király|Nagy Lajos]]]] [[1342]]-ben Károly halála után energikus gyermeke, [[I. Lajos magyar király|Nagy Lajos]] foglalta el a magyar trónt. Lajos nagyratörő tervei között szerepelt Dalmácia meghódítása is, és ezáltal Magyarországot tengeri hatalommá akarta tenni. [[1345]]-ben indultak meg a magyar seregek Zára felé, amely segítségéről biztosította Lajost. Velence hatalmas seregének azonban sikerült megvesztegetnie a magyar seregek vezetőit, így azok magára hagyták Zárát. Lajost felbőszítették a sikertelenségről szóló hírek, de visszavágni már nem tudott, ugyanis [[Nápolyi Királyság|Nápoly]] trónján ekkor gyilkolták meg Lajos öccsét [[András calabriai herceg|Andrást]]. Az uralkodó bosszúhadjáratot indított [[Itália|Itáliába]], és követeit Velencébe küldte, hogy támogatást kérjen hadjáratához. A dózse azonban jó kapcsolatokat akart fenntartani Nápollyal, ezért nem segített Lajosnak. A köztársaság azonban más irányba terelve a szót, negyvenezer dukátot ajánlott fel Lajosnak, ha az örökre lemond Záráról és még húszezret ha egész Dalmáciáról lemond.
 
Lajos úgy érezte megsértették, és dühében százezres sereggel indult Zára ellen. A velenceiek gyorsan százezerre javították korábbi ígéretüket, de a háború elkerülhetetlen volt. [[1346]]. [[június 25.|június 25-én]] megkezdődött az ostrom, és [[július]] elején Velencének sikerült visszaszorítania a magyar hadakat. Lajos a nápolyi hadjárat eseményei miatt idő közben elutazott. Szent Márk köztársasága mindenesetre tanult az ostromból, minden igyekezetével baráti viszonyt akart kialakítani Lajos országával. De az [[Anjou-ház]] uralkodója hajthatatlan volt, sohasem egyezkedett a velencei követekkel. [[1348]]-ban végül fegyverszünetet kötött a két állam, amelyet azonban sohasem tartottak be. Lajos seregei többször is zaklatták a dalmát városokat. A nyolcéves békét Lajos annyira nem tartotta meghatározónak, hogy [[1350]]-ben szövetségre lépett [[Genova|Genovával]], és hajókat rendelt tőle az [[Adriai-tenger|Adriára]], majd szerződést kötött a kereskedővárossal Velence elpusztítására. A Serenissima diplomáciájának két évre volt szüksége, hogy lebeszélje Genovát a támadásról. Lajos azonban nem tett le Velence elleni terveiről, és [[1356]]-ban két fronton is megtámadta a köztársaságot.<br />
A Dalmáciában és Itáliában felsorakozó seregek létszámát tekintve a dózse igyekezett békét kötni a királlyal. De Lajos nem fogadta a velencei követeket. Lajos a Terra Fermán dúló harcokat vezette, és már megjelenésekor elesett [[Treviso]] környéke. Hamarosan [[Padova]] is magyar kézre került, ugyanis a város vezetője, ''Francesco da Carrara'' elfogadta Lajos szövetségét. Ekkor romlott meg véglegesen Velence és Padova viszonya. Ugyan Treviso mindvégig kitartott, a [[pápa (egyházfő)|pápa]] nyomására öt hónapos békét kötött a két hatalom. Ezalatt a velencei és magyar követek egymást váltva igyekeztek megállapodni. [[1357]] [[április]]áraáprilisára végül elfogyott Lajos türelme, ugyanis Velence ugyan egész Dalmáciát átengedte volna, nem volt hajlandó lemondani Záráról és Nináról, valamint a százezer dukátos hadikárpótlásból is csak negyvenezret tartott jogosnak.
 
A nyári hadjárat során Lajos hadai sorra foglalták el a dalmát városokat. Először [[Trau]], majd [[Split|Spalato]] és [[Nin (település)|Nin]] is magyar kézre került. [[szeptember 17.|Szeptember 17-én]] a magyar seregek Zárát is elfoglalták. [[1358]]. [[február 18.|február 18-án]] Velence kénytelen volt elfogadni a Magyarország diktálta békefeltételeket. Ezek alapján a Serenissima átengedte egész Dalmáciát és a szigetvilágot, és a dózse lemondott Dalmácia és Horvátország hercege címéről. Cserébe Lajos kivonult a Terra Fermáról, és biztosította Velence kereskedelmi jogait Dalmáciában. Lajos gondolt Padovára is, és a békében kikötötte, hogy amennyiben a dózse rátámadna Carrara városára, a magyar sereg segítséget küld Padovának. A hatalmas kudarc után Velence igyekezett jó kapcsolatokat építeni a szomszédos Magyarországgal, azonban Lajos még ekkor is hajthatatlan volt.
 
===== Oszmánok elleni szövetség =====
A Serenissima kereskedelme a területi veszteségek és a kapcsolatok megromása miatt hanyatlani látszott. A [[Szentföld]] lassan egy új hatalom kezébe került, méghozzá az [[Oszmán Birodalom|oszmánok]] hatalma terjedt ki lassan a [[Közel-Kelet]]re. Az egyetlen kiút a gazdasági pangásból [[Bizánc]] volt. A Genovával vívott háború óta a császár semmiféle alkuba nem ment bele Velencével, és az ellenséges kereskedőváros egyre jobban el tudta nyomni a köztársaság kereskedőit. De Genova nemcsak a velenceieknek volt terhes, hanem lassan a bizánci császárnak is egyre több gondot jelentett. [[1324]] [[október]]ébenoktóberében aztán [[II. Andronikosz bizánci császár|II. Andronikosz]] császár szövetséget kötött Velencével, és fellépett a genovaiak túlkapásai ellen. A császár újra szabaddá tette a [[fekete-tenger]]i kereskedelmet. Andronikosznak azonban más oka is volt megbékélni Velencével. A birodalom keleti végeit ugyanis az oszmán hadak támadták, és [[I. Orkhán]] [[szultán]] még [[Nikaia|Nikaiát]] is megszerezte. A tengereket pedig kalózok lepték el. Az [[iszlám]] rablók ellen [[1332]]-ben szövetség alakult, méghozzá a [[pápa (egyházfő)|pápa]] kezdeményezésére. Az oszmánok ellen Bizánc, Velence és a [[Rodosz (sziget)|Rodoszon]] működő [[johanniták|johannita lovagok]] fogtak össze. Később [[Ciprus (sziget)|Ciprus]] és [[Franciaország]] is csatlakozott a szövetséghez. Azonban komolyabb eredményeket csak [[1344]]-ben értek el, amikor elfoglalták az oszmánoktól [[İzmir (település)|Szmirna]] városát. A harcok [[1348]]-ig elhúzódtak, de a végső békekötés semmi eredményt nem hozott a szövetség számára.
 
===== A harmadik genovai háború =====
182. sor:
 
===== A padovai háború =====
[[Padova]] és a Serenissima kapcsolata már régóta igen kényes békén nyugszik, és a század folyamán egyre jobban elmérgesedett. [[1372]]-ben egy határvitánál végül fegyveres konfliktus bontakozott ki a két itáliai város között, amely valójában [[Magyarország]] és Velence háborúja volt. Az [[1358]]-ban kötött béke értelmében [[I. Lajos magyar király|Nagy Lajos]], magyar király garantálta ''Francesco da Carrara'', padovai vezető védelmét, amennyiben a velenceiek megtámadnák a várost. Év végén a ''Himfi Benedek [[bán (méltóság)|bán]]'' vezette magyar hadak megütköztek a velencei seregekkel, és a háború első csatáját megnyerték. [[Január]]banJanuárban Czudar György parancsnoksága alatt a seregek végigpusztították a [[treviso]]i tartományt, és ekkorra az egyik legkegyetlenebb háború kezdett körvonalazódni Észak-Itáliában. Mindkét fél rendkívüli kegyetlenséggel bánt az ellenséggel. Velencében több foglyul ejtett magyar katonát is megnyúztak, mire válaszul a magyar seregek mindenkit kiirtottak egy sor velencei uralom alatt álló faluban. [[1373]] [[május]]ábanmájusában Himfit ''Lackfi István'', [[erdély]]i [[vajda]] váltotta fel. Seregéhez az [[esztergom]]i [[érsek]] is csatlakozott, amire különösen nagy szükség volt, ugyanis a kifulladó velencei hadak segítségére sietett az [[Oszmán Birodalom]], amely 5000 fővel támogatta a velenceieket. Végül a [[július 1.|július 1-jén]] sorra került döntő ütközetben Lackfi serege vereséget szenvedett. Carrara kénytelen volt békét kötnie Velencével, elismerve annak győzelmét és felsőbbségét. A Serenissima a magyarok támogatása miatt mégsem tudott jelentősebb eredményeket elérni Padovában.
 
===== A chioggiai háború =====
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Velencei_Köztársaság”