|
==Története==
===Bevezetése===
A XVIII. század első felének [[Merkantilizmus|merkantilista]] [[gazdaságpolitika]]i és kereskedelem-élénkítő reformjai a Habsburg Birodalom államgazdaságának új korszakát hozták el, amely a [[pénzrendszer]]re is hatással volt. [[Mária Terézia]] a pénzrontás folytonosan fennálló veszélye és a pénzrendszer egységesítése végett 1750-ben bevezette a húszforintos pénzlábat, melynek értelmében egy [[kölni márka]] színezüstből 20 forintot (illetve 10 [[Konvenciós tallér|tallért]]) kellett verni, vagyis az új pénzláb szerint vert és osztrák értékűnek nevezett forintok 11,693 gramm színezüstöt tartalmaztak. A pénzrendszer leggyakoribb címlete a húszkrajcáros (németül ''Conventionszwanziger'') lett.
===Konvenciós pénzrendszer===
Mária Terézia törekedett arra, hogy az új pénzlábat (a [[Graumann-pénzláb]] ellenében) a [[Német-római Birodalom]] minél nagyobb területére kiterjessze, ezért 1753-ban [[Konvenciós pénzláb|egyezményt]] kötött Bajoroszággal, ahol szintén bevezették az egytized kölni márka színezüstöt tartalmazó tallért. Az osztrák értékű forint és krajcár nem illeszkedett az ottani pénzrendszerbe, ezért Bajoroszágban (majd a konvencióra áttérő többi német államban is) 24-forintos pénzláb szerint verték a [[dél-német forint]]okat (vagyis a forint itt 9,744 gramm színezüstöt tartalmazott). A XIX. században a német államok fokozatosan áttértek a még könnyebb 24 1/2 forintos pénzlábra (1 forint = 9,545 gramm színezüst), melyet végül egy 1837-ben kötött pénzverési egyezmény tett törvényessé.
A korszak leghíresebb címlete a két forint értékű [[Mária Terézia-tallér]] volt, melyet különösen kedveltek a levantei kereskedelemben, és amely a [[Közel-Kelet]]en és [[Abesszínia|Abesszíniában]] egészen a [[második világháború]] végéig forgalomban volt.
A [[Poroszország]] ellen viselt [[hétéves háború]] nagy terhett rótt a Habsburg Birodalomra, ezért 1762-ben Mária Terézia papírpénz kibocsátását határozta el. Ennek köszönhetően a pénzláb további lerontása nélkül lehetett további fedezetet biztosítani a hadviselés költségeire. A papírpénz-kibocsátás a [[Wiener Stadt Banco]] feladata volt, amely újra és újra finanszírozta az állam adósságait. A bankjegyekkel (németül ''Stadt-Banco-Zettel'') szemben nem volt elfogadási kényszer, azonban a pénztartás kényelmes formáját jelentették és garantáltan ezüstpénzre lehetett azokat váltani, így hamarosan 1-2,5 %-os [[ázsió]]juk alakult ki az ezüstpénzekkel szemben. 1771-ben és 1785-ben újabb kiadások kerültek forgalomba.
A Törökország ellen viselt majd a Napoleoni háborúk ismét hatalmas hadikiadásokba sodorták az államot, amit 1796-tól fedezetlen bankjegykiadással próbáltak ellensúlyozni. Ez eleinte titokban történt, később azonban a bankjegyek kényszerforgalmát rendelték el. Az arany- és ezüstpénzek [[Tezauráció|tezaurálódtak]]. Az aprópénzhiányon először lerontott értékű ezüstpénzekkel, később a bankjegyek váltópénzeként szolgáló rézpénzek (németül ''Banco-Zettel-Teilungsmünze'') kibocsátásával próbáltak enyhíteni. A fedezetlen pénzkibocsátás 1800-ban és 1806-ban veszélyes méreteket öltött, az inflációt pedig a háborús kiadások mellett az 1809-ben megkötött [[schönbrunni béke]] értelmében teljesítendő jóvátételi kötelezettség is súlyosbította. 1810-re a forgalomban lévő bankjegy névértéke meghaladta az egymilliárd forintot, az év decemberében felfüggesztettek minden ércpénzre szóló fizetési kötelezettséget, 1811. február 20-án pedig Ausztria bejelentette az államcsődöt. A bankjegyeket és rézpénzeket a névérték ötödéért „törlesztési jegy” (németül ''Einlösungsschein'') kellett beváltani, melyet bécsi pénznek (németül ''Wiener Währung'') is neveztek.
A hadviselés további költségei és a 1814/15-ös bécsi kongresszus a bécsi pénz bevezetése után nem sokkal ismét szükségessé tette a papírpénzkibocsátást. Mivel nem akarták a forgalomban lévő törlesztési jegyek mennyiségét növelni, az új papírpénzeket adómegelőlegezés ürügyén bocsátották ki, nevük pedig adóelőlegjegy (''Antizipationsschein'') volt.
Az inflációs papírpénzkibocsátás a hadviselés elkerülhetetlen velejárója volt, amely a birodalom szociális és gazdasági problémáit is súlyosbította. Az infláció és a szanálás után a lakosság vagyonvesztése elérte a 90 %-ot, valamint átrendeződtek a jövedelmi viszonyok és a magánvagyon egy jelentős részét külföldre menekítették.
1815 májusában rendeletet adtak ki a romokban heverő pénzrendszer feltámasztására. Ennek értelmében 1816. június 1-jén ''Privilegirten oesterreichischen National-Bank'' néven francia és angol mintát követve megalapították a független részvénytársaságként működő és a jegykiadás kizárólagos jogát bíró központi bankot. A független társasági forma célja a pénzforgalom stabilizálása volt. Az új központi bankot is felhasználták a krónikus államháztartási deficit finanszírozására, de a pénzmennyiség növelését sikerült korlátok közé szorítani. A bécsi pénzt 1847-ig szinte teljes egészében konvenciós érmékre váltották be, és 25 évnyi szünet után újraindult az ezüst- és aranypénzek verése.
===Egyleti pénzrendszer===
Az 1857-ben a [[Német Vámunió]] államaival kötött [[bécsi pénzverési egyezmény]] egységes pénzlábat hozott létre, melynek alaptömege a metrikus font (500 gramm) lett. Az egyezmény értelmében egy font színezüstből 30 [[egyleti tallér]]t vagy 45 osztrák értékű forintot kellett verni, így ez utóbbi színezüsttartalma 11,111 grammra módosult.
| 