Főmenü megnyitása

Módosítások

 
==Lengyel király==
A gyermektelen IV. Ulászló halála után, [[1648]]-ban elfogadta a neki felajánlott koronát és feleségül vette bátyja özvegyét, [[Gonzaga Lujza Mária lengyel királyné|Gonzaga Lujza Mária mantovai hercegnőt]]. Trónraléptekor nehéz helyzetben volt az ország, részben külső (orosz, német, svéd) terjeszkedő törekvések, részben pedig a [[Kozák–lengyel háború (1648–54)|kozák-lengyel háború]] miatt, amely [[Ukrajna|Ukrajnában]] tombolt. A nemesi elnyomás miatt fegyvert fogott [[Bohdan Hmelnickij]] több súlyos vereséget mért a lengyel elit erőkre. János Kázmér először tárgyalás útján próbálta leszerelni a felkelőket, de mivel ez nem járt eredménnyel, a királyi fősereget indította Ukrajna ellen. Bár lényegében katonai vereséget szenvedett, de megállapodott a kozákokkal szövetséges tatárokkal, hogy a kán békére kényszeríti Hmelnickijt. A harcok két éven belül kiújultak, ám János Kázmér seregének sikerült döntő győzelmet aratnia [[1651]]-ben a [[Beresztecskói csata|bereszteczkói csatában]]. Hmelnickij bár még néhány győzelmet aratott, de aztán tatár szövetségeseivel megromlott a viszonya és az orosz cárt vonta be a háborúba. Az oroszok elleni elhúzódó háborút kihasználta a svéd király [[X. Károly Gusztáv svéd király|X. Károly]], aki lengyel területeket és a Balti-tenger feletti ellenőrzést akarta megszerezni. Ürügye János Kázmérnak a lengyel trónra támasztott igénye volt. János Kázmér atyjai örökségként tekintett Svédország trónjára is, de apja trónját a svédek [[1598]]-ban detronizálták. János Kázmér Svédország és Lengyelország összekapcsolásával próbált javítani a lengyel állam nehéz helyzetén és a svédeket az ukrán, s kozák lázadók, azonkívül az oroszok, törökök és tatárok ellen kívánta felhasználni. A svéd hadsereg a kor legmodernebb hadereje volt, de gyors sikereit lengyel területen a főnemesség árulása segítette elő: több főúr saját önállóságra törekedett, hogy az országot a [[12. század]]i állapotokba süllyessze és újabb részfejedelemségeket alakíthasson ki. Az addig hűbéresnek számító porosz herceg is cserbenhagyta a királyt, aki Varsó és Krakkó elvesztése után [[Magyarország]]on, azt követően [[Szilézia|Sziléziában]] próbált menedéket találni az őt üldöző svédek elől. Ám míg a lengyel nemesség nem volt hajlandó a svédek ellen harcolni, megtette azt a paraszti lakosság és a kisnemesség, amely a svéd katonaság rekvirálásai és súlyos visszaélései miatt lázadt fel, s sikerült megvédeni a [[Jasna Góra-i kolostor|Jasna Góra-i]] magyar alapítású pálos kolostort. Ennek hatására a király Magyarország érintésével tért haza Lengyelországba és az egykori hívei visszatértek. Négy évi kemény háborúban kiverték a svédeket és a németeket Lengyelországból, segítségükre volt a tatár kán, az orosz cár és a kozákok egy része. A svéd király segítségül hívta [[II. Rákóczi György]]öt, akire a lengyel–litván–tatár haderőnek szintén sikerült vereséget mérni.
[[Fájl:PB Vasa CoA.png|100px|bélyegkép|jobbra|A Vasa család címere]]
Bár a háborút megnyerték, ami János Kázmérnak óriási erőfeszítésébe került, de a Porosz Hercegség elszakadt végleg Lengyelországtól és [[Brandenburg]] része lett, az orosz cárral megint kirobbant a háború és a kozákok is sokadjára lázadtak fel. János Kázmér okulva az előző évekből megpróbálta a nemesség kezéből kivenni a hatalmat, ez eredményezte a [[Lubomirski-felkelés]]t, amely a királyi sereg leverésével ért véget. Az országban forrongó zavarok arra bírták János Kázmért, hogy [[1668]]. [[szeptember 16.|szeptember 16-án]] lemondott a trónról.