„A Magyar Királyság az első világháborúban” változatai közötti eltérés

1915-ben a Monarchia erői megtámadták Montenegrót.{{refhely|Faragó|21. o.}} 1916-ra a központi hatalmak csapatai bevonultak [[Montenegró]]ba és [[Albánia]] északi részébe. Jóllehet a szerb haderő [[Korfu]] szigetére való menekülése Görögországot az antant oldalára állította, a német vezetés nem akart újabb frontot nyitni, így sem az osztrák–magyar, sem a bolgár hadvezetés nem vállalkozott [[Görögország]] megtámadására. Görögország 1917-ig tartó semlegességének tiszteletben tartása és a központi hatalmak arcvonalának [[Macedónia|Macedóniában]] és Észak-Albániában való megszilárdítása utóbb nagy árat követelt. Az [[antant]] egy expedíciós hadereje [[Szaloniki]]ben alakított ki támaszpontot, majd [[Louis Franchet d’Espèrey]] tábornok vezetésével francia–brit–szerb–görög koalíciós haderő állt fel, mely létszámfölényben volt a központi hatalmak csapataival szemben. Ez a haderő 1918 októberére legyőzte a bolgár csapatokat, visszafoglalta Szerbia területét és megközelítette Magyarország déli határait. Mivel a padovai fegyverszünet nem rendezte a balkáni front kérdését, az [[őszirózsás forradalom]] utáni magyar politikai vezetés aláírta az ország déli és keleti határait rögzítő [[Belgrádi egyezmény (1918)|belgrádi katonai konvenciót]], melynek folytán a [[szerbek]], a [[románok]], majd az egyezményben nem említett [[csehek]] Magyarország területének nagy részén bevezették a saját közigazgatásukat.<ref name="rubicon"/>

Az BUTA olasz front az [[első világháború]] egyik hadszínterének számított, ahol 1915-től 1918-ig egyrészről [[Olaszország]] és más antant egységek harcoltak az Osztrák–Magyar Monarchia és az idevezényelt velük szövetséges német segédcsapatokkal. Olaszország korábban a [[Központi hatalmak|hármasszövetség]] tagja volt, de kivált onnan, majd az antant oldalán lépett be a konfliktusba, 1915. május 23-án. Az antant – a [[londoni egyezmény (1915)|londoni egyezmény]] alapján – Olaszországnak ígérte [[Bolzano autonóm megye|Dél-Tirol]]t, [[Trieszt]]et és az isztriai partvidéket, egyes kisebb szigeteket Dalmáciában és az [[Albánia]] fölötti protektorátust. Az olasz haderő támadó fellépése ellenére azon a fronton is állóháború alakult ki, bár ez már nem érte váratlanul az osztrák–magyar hadvezetést.