„22-es busz (Miskolc)” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
én is épp ezt akartam beírni, de nem kell félkövérrel
Nincs szerkesztési összefoglaló
52. sor:
 
== Története ==
[[1994]]. [[szeptember 1.|szeptember 1-jétől]] működő járat, nyitása óta ezen az útvonalon jár. Alapvetően a 12-es busz betétjárataként indították el azzal a céllal, hogy gyorsítsák az eljutást a belváros és a Miskolci Egyetem között. Korábban csak a szorgalmi és vizsgaidőszakban közlekedett, nyáron nem járt (2007-ben már nyáron és munkaszüneti napokon is közlekedett).
 
2009 júniusától egyes megállók neve elavulásuk miatt megváltozott. 2012-ben kísérletképpen naponta egy-egy járat a Tiszai pályaudvarról indult. Útvonala ekkor kismértékben megváltozott: korábban a belvárosi "hurokban" fordult a 35-ös buszhoz hasonlóan, azaz a Centrum végállomás után balra kanyarodott, és a Hősök tere - Villanyrendőr felől érte el a Népkertet. Ekkortól ezt megváltoztatták: a Centrum végállomás után a busz a környező utcákban (kezdetben a Miskolc Plaza körül) tett egy fordulót, és az út átellenes oldalán található Centrum megállóba állt be, ahonnét a Vörösmarty utcai megálló érintésével érte el a Népkertet. A korábbi hurok-útvonal így megszűnt.
2009 júniusától egyes megállók neve elavulásuk miatt megváltozott.
 
2019. november 4-étől a sofőrhiány miatt az MVK Zrt. ideiglenesen szünetelteti az [[ME busz (Miskolc)|ME]], a 22-es és a [[90-es busz (Miskolc)|90-es]] viszonylatát, emellett jelentősen ritkítja a [[21B busz (Miskolc)|21B]] és a [[67-es busz (Miskolc)|67-es]] viszonylatot.<ref>{{cite web |url=https://www.facebook.com/vekehu/posts/10156405045401987 |title=Facebook-bejegyzés (2019. november 2. 15:24) |publisher=VEKE |date=2019-11-02 |accessdate=2019-11-03}}</ref><ref>{{cite web |url=http://mvkzrt.hu/aktualis/kozlekedesi-informaciok-november-4-tol-0 |title=Közlekedési információk november 4-től |publisher=MVK Zrt. |date=2019-11-02 |accessdate=2019-11-03}}</ref>