„Xavéri Szent Ferenc” változatai közötti eltérés

'''Xavéri Szent Ferenc''', polgári nevén ''Francisco de Jassu y Javier'' (Javier vára, [[NavarraNavarrai Királyság (történelmi állam)|Navarrai Királyság]] (ma Spanyolország) [[1506]]. [[április 7.]] – [[San-Csaog]], [[Kanton (város)|Kanton]] mellett, [[Kína]], [[1552]]. [[december 3.]]), [[Jézus Társasága|jezsuita]] [[szerzetesrend|szerzetes]], minden idők egyik legnagyobb keresztény misszionáriusa.

[[1540]] tavaszán [[III. Pál pápa]] a Társaságból két személyt [[Írország]]ba, másik kettőt [[India|Portugál-Kelet-Indiába]] küldött. Ignác az egyik megbetegedett testvér helyett Xavéri Ferencet küldte Indiába.

Xavéri Ferenc hamarosan észrevette, hogy a [[PortugáliaPortugálok|portugál]] tengerészek, katonák, tisztviselők és kereskedők viselkedése nem sok becsületet szerzett a [[Kereszténység|kereszténykereszténység]] névneknek. Ezért keresztet vett a kezébe, és bejárta a város negyedeit, maga köré gyűjtötte a gyermekeket és a felnőtteket, ésmajd hithirdetéssel próbálkozott.

1542 szeptemberének végén újra hajóra szállt, és még mielőtt társai Mozambikból utolérték volna, a [[Comorin-fok]] körül (az Indiai-félsziget legdélibb pontja) élő gyöngyhalászok közé ment, akik közül [[1545]]-–[[1947|47]] között mintegy húszezren megkeresztelkedtek. Ferenc tanította nekik a [[katekizmus]]t, védelmezte őket a portugál kereskedők ravaszságával szemben, és vigasztalta és támogatta őket a [[Iszlám|muzulmánok]] rajtaütései alkalmával. Később hasonlóképpen segítette [[Travancor]]ban a halászokat, akik közül mintegy tízezret ő maga keresztelt meg. Több mint egy évet töltött az egyszerű halászok között, akiket „első szerelmének” nevezett, és ha missziós útjai során a közelben járt, mindig felkereste őket. Valahányszor új misszionáriusok érkeztek Goába, mindig küldött valakit hozzájuk.

Mivel Xavéri Ferenc legátusi megbízatása a [[Jóreménység foka|Jóreménység fokától]] ([[Afrika]] legdélibb pontja) egészen Kínáig terjedt, a misszionárius nem időzhetett túl sokat egy helyben, és; szinte állandóan úton volt. [[1545]]-ben például [[Mailapur]]ból [[Melaka (város)|Melaka]] felé indult, amelyet a portugálok 1511-ben hódítottak el a [[iszlám|muzulmánoktól]]. Győzelmüket akkor úgy ünnepelték, mint a kereszténység diadalát az iszlám felett. [[1546]]. január elsején már a ''fűszer-szigetek'' néven ismertté vált [[Maluku-szigetek|Moluku-szigetekre]]re tartott, hogy segítségére legyen az ottani keresztényeknek. Mintegy másfél év múlva tért vissza Malakkára, ahol hallott a [[Kelet-kínai-tenger]]től keletre levő új szigetekről: [[Japán]]ról, ''a felkelő nap országáról''.

Xavéri Ferenc útjaÚtja során Malakkában találkozott először japánokkal[[japánok]]kal, akik akkoriban ott kerestek menedéket. Ezeket magával vitte Goába, közben keresztény tanításban részesítette őket, s miután megismerték a hitet, feladtamegkeresztelte nekik a keresztségetőket. Ekkor merült fel benne először, hogy három japán kísérővel Japánba utazik téríteni. Ez a terv 1549-ben megvalósult, amikor három japánnal és két másik jezsuita szerzetessel [[Kagosima|Kagosimánál]] partra szállt.

A feljegyzések szerint Xavéri Szent Ferencnek kiváló nyelvérzéke volt, de a japán nyelv neki is nehézséget okozott. [[Loyolai Szent Ignác|Loyolai Szent Ignácnak]] írt levelei arról tanúskodnak, hogy mintegy negyven napig tartott, amíg megtanulta [[japán nyelv]]en elmondani a [[tízparancsolat]]ot. Ez a nehézség a precizitásáról már akkor híres Japánban sok félreértésre adott alkalmat. Ferenc Szent Ignácnak írtírott levelei alapján kijelenthető, hogy a japánok az európak szemében is rendkívül műveltek voltak, gondosan kidolgozott szokásrendszerük volt, és sokat adtak a külső formákra, valamint a hagyományokra. Bár Ferencet szívesen meghallgatták, sőt szívesen vitatkoztak vele, de a térítésük sok nehézségbe ütközött, különösen a boncok körében, akik erkölcseivel szemben Ferenc sok kifogást emelt, s ezért hamarosan komoly gyűlölettel tekintettek rá.

A japán misszió -– elsődlegesen a nyelvi nehézségek és a boncok ellenséges hozzáállása miatt -– sikertelennek volt nevezhető, ezért 1550-ben Ferenc tovább utazott, hogy találkozzék a [[Tennó|japán császárral]] és [[Sógun|sógunjával.]]. Itt újabb csalódás érte Ferencet, mivel bebizonyosodott számára, hogy a japán császárnak ekkoriban nem volt igazi hatalma, sógunja pedig egy csecsemő volt; az igazi hatalom a földbirtokosok kezében volt. A helyzet felismerése és megértése után – a boncokkal és a tudósokkal folytatott hosszas viták eredményeként – sikerült egy kis csoport figyelmét felkeltenie a kereszténység iránt, valamint megnyerte egy bizonyos Bungo herceg barátságát is. Ekkor kihasználta, hogyazt felismertea aztfelismerését, hogy a japánok mennyire érzékenyek a nevekre, címekre és tisztségekre, s így pápai legátusként, rendkívül díszes ruhában jelent meg, amely missziójára jó hatással volt.

Két éven át tartó tevékenysége során 1500 embert keresztelt meg, amely aránylag kicsi szám ahhoz képest, amelyeket kevésbé művelt környékeken elértek a [[Hittérítő|misszionáriusmisszionáriusok]]ok, de ez jó tanulság volt, mind neki, mind az őt követőknek, hogy mennyire fontos az [[inkulturizáció]]<ref>[http://lexikon.katolikus.hu/I/inkultur%C3%A1ci%C3%B3.html Magyar Katolikus Lexikon > I > inkulturáció], lexikon.katolikus.hu</ref> szerepe, amely szerint a keresztény hithirdetőknek alkalmazkodniuk kell az adott kultúrához, meg kell ismerniük a helyi nyelveket és az érintkezési formákat, és ebbe kell beleágyazni a keresztény üzenetet, hogy a katolikus (egyetemes, univerzális) hit a nyugati kultúrától lényegesen eltérő civilizációkban is gyökeret ereszthessen.

Ferencben a Japánban töltött időszak alatt merült fel, hogy – az általa a japán kultúra és szokások ősi földjének tartott -– Kínába menjen misszióba. 1552. februárjában tért vissza Godába, ahol komoly feladatokat kellett ellátnia, hiszen ő volt az újonnan alapított indiai jezsuita rendtartomány vezetője. Az ehhez kötődő legfontosabb feladatokat rövid időn belül ellátta, s április 17-én indult el Kína felé. Az utazásaUtazása előtt komoly nehézségek merültek fel, mivel a melakai kormányzó ellenezte a tervét. Ennek oka az volt, hogy féltette kereskedelmi kapcsolatait attól, hogy egy „külföldi” titokban behatoljon az idegenek előttelől szigorúan lezártelzárt Kínába. Ferencnek egyedül és titokban augusztus vége soránvégére sikerült elérnie a [[San-Csao]] sziklaszigetet. Innen egy csempész segítségével szeretett volna tovább jutni, de aaz csempészillető végül nem vitte át kínai területre. A portugál kereskedők pedig a tél közeledtével, mivel nem volt hajlandó velük menni, egyedül ott hagyták a szigeten. Az önmagához kíméletlen munka, a hosszú utazások és a rossz körülmények hamar felőrölték egészségét, a szigeten láz támadta meg, majd 1552. december 3-án, a reggeli órákban meghalt.

Tisztelete folyamatosan fenn állt, s halála után alig fél évszázaddal [[V. Pál pápa]] [[szentté avatás|avatta boldoggá]]. Szentté a rendalapító [[Loyolai Szent Ignác]]cal egy időben ([[1622]]-ben) avatta [[XV. Gergely pápa]]. [[XIV. Benedek pápa]] [[1748]]-ban „India és az egész Távol-Kelet védőszentje” nevet adta neki, [[XI. Piusz pápa]] pedig [[1927]]-ben „az egész földkerekség minden missziója védőszentjeként” bízta rá a misszionáló egyházat.

1769-ben a [[Buda (történelmi település)|Buda-vári]] Nagyboldogasszony (Mátyás) templom elé az akkori városbíró, Balásy Ágoston szobrot állíttatott neki, mint Buda patrónusának. A szobrot később lebontották, és egy pestis-oszloppalpestisoszloppal ([[Szentháromság tér]]) pótolták, nyilván a helyi járvány fogadalmi kezelésére. Jelenleg a Budaörsi úti amerikai hadi temetőben áll, elfeledve.<ref>''Budapest Műemlékei'' II., szer.: Pogány Frigyes, Akadémia kiadó, Budapest 1962, 518. o.</ref>

{{forrásokjegyzetek}}

* William V.Bangert: A jezsuiták története. Ford.: Szelenge Judit. Budapest, Osiris Kiadó, Budapest 2002. {{ISBN|978-963-389-042-4}}

* Diós István (Szerk.): Szentek élete. Budapest, Szent István Társulat, Budapest, 2009. {{ISBN|978-963-277-107-6}}. Online elérés: [http://www.katolikus.hu/szentek/szent233.html itt].