„IX. Lajos francia király” változatai közötti eltérés

Lajos [[1218]]-ban lett a trónörökös, amikor bátyja, az [[1209]]-ben született Fülöp meghalt. 1226. [[november 29.|november 29-én]] koronázták meg [[Reims]]ben, ám mivel még kiskorú volt, energikus édesanyja, Blanka vette kezébe az ország ügyeinek irányítását, neki kellett rendeznie a [[Toulouse-i Grófság]] 1226-ban meghódított keleti felének helyzetét. [[1229]]. [[április 11.|április 11-én]] a [[meaux]]-i szerződés elismerte [[VII. Rajmund toulouse-i gróf|VII. Rajmund]] grófi címét, ami még a [[katharok]]at támogató atyja, [[VI. Rajmund toulouse-i gróf|VI. Rajmund]] ellen viselt háborúk miatt vált kétségessé. Az egyezmény csak a grófság nyugati részét hagyta Rajmund kezén, a többi királyi birtok lett. Délen egészen [[1244]]-ig tartottak a stabilizációs harcok. Lajos [[1234]]-ben lett nagykorú, de édesanyja továbbra is fontos tanácsadó szerepet töltött be udvarában. Már fiatalon nagy kegyességről tett tanúbizonyságot: egyszerűen öltözködött, gyakran juttatott [[adomány]]okatadományokat az [[ispotály]]oknak, sőt előfordult, hogy maga mosta meg a szegények és betegek lábát.

Lajos mélységesen hívő keresztény volt. 1244-ben súlyosan megbetegedett, és megfogadta, hogy amint lehetősége nyílik rá, [[Keresztes háborúk|keresztes hadjáratra]] indul. Ehhez az [[Katharok|albigens]] vidék pacifikálására és egy nagy [[földközi-tenger]]i támaszpont felépítésére volt szükség. [[1248]]-ban, a [[Cité-palota|Cité-palotához]] épített Sainte-Chapelle felszentelésének évében, [[június 8.|június 8-án]] vette át [[Saint-Denis]]-ben az [[oriflamme]]-ot, és a sereg nemsokára útnak indulhatott [[Aigues-Mortes]] újonnan épült kikötőjéből személyesen a király vezetésével. Az ország irányítását édesanyjára bízta, aki ismét [[régens]] lett.

A [[keresztes háborúk|VII. keresztes hadjárat]] vitézei először [[Ciprus (sziget)|Ciprusra]] hajóztak, majd [[1249]]-ben [[Egyiptom]]ra támadtak. [[június 8.|Június 8-án]] bevették [[Damietta|Damiettát]], majd [[1250]] februárjában megkezdték a [[kairó]]i utat védő [[Manszúra]] erőd ostromát. Mindeközben [[Fahr ad-Dín]] [[emír]] folyamatos támadásai mellett [[skorbut]] és [[vérhas]] tizedelte a sereget, amely áprilisban megkezdte a visszavonulást. Ekkor valaki elhíresztelte a seregben, hogy Lajos megadta magát, mire a sereg nagy része kapitulált, és az [[arabok]] a királlyal együtt fogságba ejtették őket. Lajos feleségére, [[Provence-i Margit francia királyné|Provence-i Margitra]] bízta a had vezetését, majd az anyja által összeszedett hatalmas [[sarc]] fejében [[1250]] májusában katonáival együtt kiszabadult.

Lajos szigorú büntetéseket szabott ki a [[prostitúció]]ra és a [[káromkodás]]rakáromkodásra, fellépett a [[szerencsejáték]]ok és az [[Uzsorás szerződés|uzsora]] ellen. Megkezdődött az önkényeskedő, jogtalanságokat elkövető hivatalnokok és tisztviselők felelősségre vonása, hatalmuk korlátozása (így például a [[sénéchal]]ok és [[bailli]]k rokonait is eltiltották a birtokok és egyházi javadalmak szerzésétől, nem választhattak működési körzetükből házastársat, nem szabhattak ki önkényesen bírságokat és adókat). [[1180]]-ig visszamenően felülvizsgálták a peres ügyeket, és a jogtalanul birtokukat vagy jogaikat vesztetteket kárpótolták. A [[királyi bíráskodás]] résztvevőinek megtiltották, hogy nagyobb ajándékot vagy kölcsönt fogadjanak el a per érintettjeitől. Állítólag a király maga is részt vett a jogszolgáltatásban: [[Vincennes (Franciaország)|Vincennes]]-ben rangra tekintet nélkül ítélkezett alattvalói ügyeiben egy tölgyfa alatt üldögélve.

[[1258]]-ban betiltották a tartományurak magánháborúit, [[1261]]-ben pedig az [[Istenítélet|istenítéleti párbajpárbajokat]]okat – igaz, e rendelkezéseket sokszor kijátszották, és nem is mindenkire voltak érvényesek.

Az [[1263]]-as [[pénzreform]]hozpénzreformhoz törvénybe foglalták, hogy a király által vert pénzeket mindenütt el kell fogadni, és a [[pénzverési jogpénzverés]]gali joggal nem rendelkező, valamint a királyi területeken csak a korona pénze használható. [[1266]]-ban vezették be a sokáig használt, értékálló [[tours]]-i garast, amelynek verését a magánverdéknek megtiltották. Ekkor még csak névleges jelentőséggel ugyan, de megkezdődött az [[aranypénzverés]].

Több zsidóellenes intézkedést hozott: [[1242]]-ben [[Párizs]]ban [[autodafé]]t rendeztek a [[héber nyelv]]ű kéziratokból, [[1254]]-ben kitiltották Franciaországból a katolizálni nem hajlandó [[zsidók]]at (igaz, később [[váltság]] fejében visszatérhettek), majd a [[Negyedik lateráni zsinat|IV. lateráni zsinat]] [[1215]]-ös határozataival összhangban speciális ruha hordására kényszerítették őket, a [[vegyesházasság]]okat pedig megakadályozták. [[1269]]. június 19-én rendeletben [[sárga csillag]] viselésére kötelezte a zsidókat; az ezt be nem tartókat tíz francia font ''(livre)'' ezüstre büntette.<ref>{{cite web |url=http://www.geschichteinchronologie.ch/MA/judentum-EncJud_judenfleck-u-judenhut-im-MA-ENGL.html |title=The badge, hat and clothing laws for Jews in the Middle Ages |accessdate=2014-06-18 | publisher=Az Encyclopaedia Judaica nyomán a geschichteinchronologie.ch |language=angol}}</ref>

Az új keresztes háborúra készülődő Lajos igyekezett minden európai ellenségeskedés végére pontot tenni. [[1258]]-ban békét kötött az [[Aragóniai Királyság]]gal: [[május 11.|május 11-én]] [[Corbeil-Essonnes|Corbeil-ben]] évszázadokra rögzítették [[I. Jakab aragóniai király|I. Jakab]] aragóniai uralkodóval a déli határt. [[1259]]-ben az úgynevezett [[százéves háború|I. százéves háború]] ért véget: december 4-én a párizsi szerződésben [[III. Henrik angol király]] megkapta [[Limousin]]t, [[Périgord]]-t, [[Quercy]]t, [[Agenais]]-t és [[Saintonge]] egy részét, viszont Franciaország megtarthatta [[Normandia|Normandiát]], [[Touraine]]-t, [[Anjou (történelmi régió)|Anjou-t]], [[Maine (történelmi régió)|Maine-t]] és [[Poitou]]t.

[[1264]]-ben őt kérték fel az angliai hatalmi válság feloldására. Ő elítélteElítélte a királyt teljesen háttérbe szorító bárókat és semmisnek nyilvánította a jogaikat garantáló [[oxfordi provizórium|oxfordi]] és [[westminsteri provizórium]]ot — ez kisebb polgárháborúhoz vezetett. Többször ítélkezett a [[Német-római Birodalom]] és [[Franciaország]] határkonfliktusainak ügyében is.