Wikipédia

„Albánia vallási élete” változatai közötti eltérés

Laptörténet interaktív böngészése
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
← Régebbi szerkesztésÚjabb szerkesztés →
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
VizuálisWikiszöveges
Kékít
HerculeBot (vitalap | szerkesztései)
6 166 szerkesztés
a Bot: {{Wd}} sablonhívás törlése a cikk létrehozása következtében
75. sor:
Bár az albánok keresztény szomszédai már a 19. század első felében megindították nemzeti mozgalmukat, az albánság muszlim részét jóval inkább áthatotta az iszlamizmus és az Oszmán Birodalomhoz való kötődés érzése.{{refhely|Elsie 2010|:lvi.;|Vickers 2014|:29., 53.}} A felekezeti megosztottság, ha nem is általános érvénnyel, de jelen volt az ország életében. A 19. században még nem volt ritka az észak-albániai katolikus és muszlim törzsek közötti háborúskodás sem,{{refhely|Durham 2001|:11.;|Elsie 2010|:311.;|Zavalani 2015|:100.}} 1876-ban például a muszlim északalbánok fegyverrel segítették a szultánt a katolikus mirditák leverésében.{{refhely|Vickers 2014|:28.}} Az oszmán hatóságok nem etnikai és nyelvi, hanem vallási közösségekben gondolkodtak, így számukra minden muszlim török volt, a keresztények pedig – attól függően, hol éltek – görögök vagy szlávok. Ez tagadhatatlanul hátráltatta az albánokat abban, hogy egységüket felismerjék.{{refhely|Vickers 2014|:40–41.}} Az egyházi hátterű oktatási rendszer szintén az albánság identitásbeli mozaikján munkálkodott: a muszlimok török, az ortodoxok görög nyelven tanultak, a római katolikusok osztrák vagy olasz iskolákba jártak.{{refhely|Pollo & Puto 1981|:92.;|Jacques 2009|:276., 308.}} Ennek megfelelően a muszlimok [[arab ábécé|arab]], az ortodoxok [[görög ábécé|görög]], a római katolikusok pedig [[latin ábécé|latin]] betűs [[albán ábécé|ábécét]] használtak albán nyelvű írásbeliségükben.{{refhely|Vickers 2014|:14.}} Ez utóbbi különösen fontos szerepet játszott abban, hogy az albánság szomszédainál később ismerte fel nemzeti egységét, még akkor is, ha egyébként a két fő dialektusra és számos aldialektusra szétváló [[albán nyelv|albán]] volt a többség anyanyelve.{{refhely|Jacques 2009|:277.;|Vickers 2014|:14.}}
 
Ha a vallás nem lehetett a nemzeti egység szimbolikus talapzata, a közös anyanyelvet kellett a nemzeti mozgalom alapjává tenni.{{refhely|Zavalani 2015|:150.}} Az egységes anyanyelvi oktatás mint identitásszervező tényező jelentőségét a 19. század közepén ismerték fel az albánság nyugatos orientációjú vezetői, valamint a római katolikus egyház. Utóbbiak jóvoltából az 1870-es évek végére már huszonegy albán tanítási nyelvű iskola működött Észak-Albániában, amelyekben az albán gyerekek az alapszintű oktatáson túl speciális ismereteket is szerezhettek.{{refhely|Jacques 2009|:280.}} Eközben a déli bektási és ortodox értelmiség egyes képviselői – miután egyházi iskoláikban anyanyelvi oktatásról szó sem lehetett{{refhely|Durham 2001|:55.}} – az [[albán ábécé]] egységesítésén dolgoztak, amihez a századfordulón a katolikus körök is csatlakoztak.{{refhely|Jacques 2009|:281.}} Az oktatási és nyelvi törekvések együttesen hozzájárultak ahhoz, hogy a század utolsó harmadától albán muszlimok és keresztények felekezeti különbségeiket félretéve, vállvetve küzdöttek nemzetük önrendelkezési jogaiért.{{refhely|Jacques 2009|:262.;|Elsie 2010|:lvii–lviii.;|Vickers 2014|:33., 57., 62.;|Zavalani 2015|:100., 147., 152.}} Ennek az albanianizmusnak is nevezett, az egymástól szétválasztó felekezetek helyett a közös anyanyelv és etnikai tudat fontosságát hangsúlyozó mozgalomnak olyan korai szószólói voltak, mint [[Pashko Vasa]]{{Wd|Q1280525}}, [[Sami Frashëri]] vagy [[Andon Zako Çajupi]]{{Wd|Q492277}}.{{refhely|Jacques 2009|:397–398.;|Vickers 2014|:28., 43–44.}} Sarkalatos követeléseik között nem az egyes egyházak privilegizálása, hanem a teljes vallásszabadság és a vallások egyenlősége szerepelt.{{refhely|Pearson 2004|:19.;|Elsie 2010|:lvii–lviii.}} A függetlenségi küzdelmek sorát megnyitó 1878-as [[Prizreni Liga]] vezéralakjai között valamennyi vallás képviselője megtalálható volt, bár a célok megfogalmazása közötti különbségek kitapinthatóak voltak a felszín alatt.{{refhely|Jacques 2009|:258.;|Vickers 2014|:37.;|Zavalani 2015|:150.}} A századfordulótól tehetős muszlimok is pénzeltek albán nyomdákat és folyóiratokat (pl. Manasztirban).{{refhely|Jacques 2009|:310–311.}} Természetesen voltak a nemzeti egységben disszonáns hangok is. Az 1899-ben megalakított [[Pejai Liga]]{{Wd|Q1642499}} vezetői az iszlám primátusának megőrzése mellett tettek hitet, helyi bizottságaik a közrend fenntartása mellett a [[saría]] betartásáról is gondoskodtak.{{refhely|Elsie 2010|:268.;|Vickers 2014|:40.}} [[Preng Doçi]] [[mirdita]]i apát 1897-ben egy katolikus autonóm fejedelemség megszervezéséről szőtt terveit osztotta meg az [[Osztrák–Magyar Monarchia]] diplomatáival.{{refhely|Elsie 2010|:268.}} Amikor az 1908-as [[manasztiri kongresszus|manasztiri tanácskozáson]] a Nyugat-orientáció jeleként a valamennyi vallást képviselő résztvevők a latin betűs [[albán ábécé]] bevezetéséről döntöttek, az oszmanista hodzsák és hívek részéről tiltakozási hullám fogadta a döntést.{{refhely||Manasztiri kongresszus:|Jacques 2009|:309.;|Elsie 2010|:89.;|Vickers 2014|:52. (tévesen arab betűsnek tartja [[Sami Frashëri]] sztambuli ábécéjét). • Oszmanista felzúdulás:|Pearson 2004|:9–10.;|Jacques 2009|:318.;|Vickers 2014|:53., 57.}} A [[Közép-albániai Köztársaság]]ot 1913-ban megalapító [[Esat Toptani]], ahogy az 1914-ben kitört [[közép-albániai felkelés]] szunnita muszlim vezetői is az Oszmán Birodalom fennhatóságát, de legalábbis az iszlám primátusát kívánták visszaállítani.{{refhely||Toptani köztársasága:|Durham 2001|:66.;|Pearson 2004|:46.;|Fischer 2012|:8.;|Vickers 2014|:77. • Közép-albániai felkelés:|Pearson 2004|:65–67., 71–72.;|Jacques 2009|:357.;|Fischer 2012|:10.;|Vickers 2014|:81. • A muszlim albán csoportok oszmanizmusához:|Elsie 2010|:254.}} Ezek a hangok azonban egyre fogyatkoztak, a vallási különbségek fokozatosan elhalványultak a közös nyelv és a közös etnikai identitás árnyékában. Jóllehet, fanatikus megnyilvánulásokban, a publicisztikákban, az egyházak konzervatívabb és felvilágosultabb rétegei közötti villongásokban – különösen a szunnita muszlim és az ortodox egyházban – még az 1930-as években sem volt hiány.{{refhely|Jacques 2009|:399–400.;|Vickers 2014|:102.}} Az 1920-as évek második felétől az albán kormányok igyekeztek ezeket a konfliktusokat elsimítani, majd az 1930-as években törvényileg is megregulázták a viszályt keltő vallási csoportokat.{{refhely|Jacques 2009|:428.}} Eközben ismét előtérbe tolták a vallási különbségeken felülemelkedő 19. századi albanianizmus eszméjét. Ennek egyik sikere volt, hogy a hagyományos felekezeti névadás helyett egyre több újszülött kapott vallássemleges, beszélő „igaz albán nevet” (pl. az olyan férfi-női névpárok, mint Flamur/Flamure, ’zászló’, Gëzim/Gëzime, ’öröm’, Ylli/Yllka, ’csillag’ vagy női nevek, mint Drita, ’fény’, Liri, ’szabadság’).{{refhely|Jacques 2009|:400.}}
 
Az 1912-ben függetlenné vált Albánia első nemzeti kormánya, a [[Qemali-kormány|Qemali-kabinet]] egyik első intézkedése volt az állam és az egyház szétválasztása.{{refhely|Jacques 2009|:343.}} Az 1920-as [[lushnjai kongresszus]]on megalapított [[Legfelsőbb Tanács (Albánia)|régenstanács]] négy tagját úgy választották ki, hogy azok a négy fő felekezetet képviseljék. Az elsőként megválasztott tagok a szunnita muszlim [[Abdi Toptani]], a bektási [[Aqif Elbasani]], az ortodox [[Mihal Turtulli]] és a római katolikus [[Luigj Bumçi]] volt.{{refhely|Pearson 2004|:139.;|Jacques 2009|:368.;|Elsie 2010|:88–89.;|Fischer 2012|:19.;|Vickers 2014|:89–90.;|Zavalani 2015|:167.}} A [[albán nemzetgyűlés|nemzetgyűlés]] 1922. december 8-án törölte az 1920-as lushnjai statútumukból azt a pontot, amely az iszlámot államvallásnak ismerte el.{{refhely|Pearson 2004|:200.}} A politikai hatalom azonban alapvetően a muszlimok kezében volt, akiktől nem volt idegen a pániszlám ideológia sem, az 1920-as évek első felében az ortodoxok és a katolikusok egy része emiatt komolyan tartott az ország eliszlámosodásától, az „oszmán bégek” uralmától, 1926 végén pedig észak-albániai katolikus törzsek fegyveres felkelésére is sor került, amelynek során keresztény köztársasági elnök kinevezését követelték. A felkelés leverése után több katolikus papot kivégeztek.{{refhely||Iszlám befolyástól való félelem:|Austin 2012|:57.;|Fischer 2012|:30., 52.;|Vickers 2014|:99., 102–103. • Észak-albániai katolikus felkelés:|Pearson 2004|:262–264.;|Fischer 2012|:110–111.}} Az 1924-ig egymást váltó [[Albánia kormányfőinek listája|albán miniszterelnökök]] közül öt szunnita muszlim ([[Sylejman Delvina]], [[Iliaz Vrioni]], [[Hasan Prishtina]], [[I. Zogu albán király|Amet Zogu]], [[Shefqet Vërlaci]]), egy bektási ([[Xhafer Ypi]]), kettő pedig ortodox volt ([[Pandeli Evangjeli]], [[Idhomene Kosturi]]).{{refhely|Qafoku 2017|:44., 54., 64., 82., 90., 96., 104., 114.}} Az 1924-ben – az ortodox [[Fan Noli]] és a katolikus [[Luigj Gurakuqi]] vezetésével – kitört [[júniusi forradalom (Albánia)|júniusi forradalom]] egyik célja éppen a „muszlim arisztokrácia”, a nagybirtokos bégek hatalmának leverése volt.{{refhely|Austin 2012|:58., 73.;|Fischer 2012|:57.}} 1924 végén a muszlim – de nyugati orientációjú – Zogu ragadta magához másfél évtizedre a hatalmat. Az 1925-ös köztársasági alkotmány kimondta, hogy az országban államvallás nincs, ezzel Albánia jogi szempontból is szekuláris állam lett.{{refhely|Jacques 2009|:382.}} Ezt az 1928-as alkotmány is megerősítette.{{refhely|Vickers 2014|:118.}} I. Zogu odáig ment a szekularizációban, hogy 1933 áprilisában államosította az egyházi és a magániskolákat: 160 egyházi fenntartású falusi népiskola mellett 17 katolikus felsőbb tanintézmény és egy korçai protestáns iskola került állami kézbe. Az intézkedés a fenntartó egyházi szervezeteken kívül különösen érzékenyen érintette az iskoláikon keresztül politikai befolyásra törő görög és olasz kormányokat. Az iskolai oktatás ugyanakkor nem vált teljesen világiassá, a kormány a tanterv részének tekintette továbbra is a muszlim és keresztény egyházi olvasókönyveket, 1934 nyarától pedig olasz nyomásra a katolikus iskolák újranyithattak.{{refhely||Egyházi iskolák államosítása (1933):|Pearson 2004|:349–350.;|Fischer 2012|:212.;|Vickers 2014|:126. • Egyházi olvasókönyvek a tantervben:|Jacques 2009|:449. • Katolikus iskolák újranyitása:|Pollo & Puto 1981|:209.;|Pearson 2004|:359., 370.;|Fischer 2012|:222.;|Vickers 2014|:126.}} Több kisebb törvény és rendelet az emancipáció irányába mutatott: 1929 áprilisában törvényen kívül helyezték a poligámia intézményét és bevezették a polgári házasságkötést, 1937 márciusában pedig megtiltották a muszlim nők elfátylazását. Ehhez képest drasztikus visszalépést jelentett az az 1938 szeptemberében elfogadott törvény, amely tiltotta a vallásváltást az állampolgárok számára. A törvényt jegyző belügyminiszter, [[Musa Juka]]{{Wd|Q16349333}} érvelése szerint a törvénnyel a társadalmi konfliktusokat generáló hittérítő tevékenységet kívánták visszaszorítani.{{refhely||Poligámia kriminalizálása:|Pearson 2004|:307. • Polgári házasságkötés bevezetése:|Pearson 2004|:307.;|Zavalani 2015|:203. • Nők elfátylazásának tiltása:|Jacques 2009|:395.;|Fischer 2012|:247.;|Vickers 2014|:128. • Áttérések törvényi tiltása:|Pearson 2004|:409.}} Ugyanakkor Zogu nem kockáztatta meg, hogy az 1924-es júniusi forradalomhoz hasonló politikai helyzet alakulhasson ki, így minden eszközzel meg kívánta akadályozni egy ortodox–katolikus vezetésű ellenzéki egységfront kialakulását. Az észak-albániai katolikus vallási vezetőket egyenesen azzal fenyegette meg, hogy az ellenvélemény semmilyen formáját nem fogja tolerálni, ellenkező esetben a papság példás megbüntetésétől sem riad vissza.{{refhely|Fischer 2012|:103.}}
139. sor:
Az 1944-ben megindult ateista agitációt csakhamar véres leszámolások váltották fel. Elsőként a római katolikusok elleni hadjáratra került sor.{{refhely|Jacques 2009|:450.;|Elsie 2010|:76.}} Ennek elsődleges oka az volt, hogy a kommunista pártvezetés a Vatikán alá tartozó római katolikus egyházat kevésbé lojálisnak és jóval erősebbnek tartotta, mint az önálló albán muszlim és ortodox egyházakat.{{refhely|Vickers 2014|:169–170.;|Zavalani 2015|:310–311.}} Ugyanakkor az is köztudott volt, hogy 1939 áprilisában az országot megszálló olasz fasiszta hadsereget a leglelkesebben az albániai római katolikusok vezetői, különösen a jezsuiták üdvözölték.{{refhely|Grant 2016|:64–65.}} A [[Albán Kommunista Párt|kommunista párt]] vezetőségi tagja, [[Mehmet Shehu]] 1945. január 28-án [[Shkodra]] főterén tartott nyilvános beszédében intézett hadat az egyház ellen. A várost „a reakció fészkének” titulálta, a római katolikus klérust pedig azzal fenyegette meg, hogy „fasiszta és reakciós tendenciáikért” a népbíróságok majd kiadják „megérdemelt jussukat”.{{refhely|Pearson 2005|:425.;|Elsie 2010|:26–27., 76.}} Shehu külön kitért a [[Jézus Társasága|jezsuitákra]] is, akiket vatikáni és angolszász kémeknek, a néphatalom alattomos ellenségeinek titulált.{{refhely|Pearson 2005|:425.;|Elsie 2010|:213.}} Az államrendőrség, a Sigurimi 800 ügynöke még aznap éjjel házkutatást tartott a vallási intézményekben.{{refhely|Pearson 2005|:425.}} Pár hét elteltével, 1945 márciusában megindult a nyílt hadjárat.{{refhely|Elsie 2010|:xxxvii.}} 1945. május 24-én letartóztatták, majd kiutasították az országból [[Leone Giovanni Battista Nigris]]{{Wd|Q1585373}} pápai nunciust.{{refhely|Pearson 2005|:440.;|Elsie 2010|:76.}} Pár nappal később a párt főtitkára, [[Enver Hoxha]] tárgyalásra hívta az egyház két érsekét, [[Gaspër Thaçi]]t{{Wd|Q11699418}} és [[Vinçenc Prennushi]]t azzal, hogy a Vatikánnal való kapcsolatok megszakítására és önálló albán katolikus egyház szervezésére szorítsa őket.{{refhely|Pearson 2005|:441.;|Jacques 2009|:450–451. (1945 januárjára teszi a tárgyalást).}} A főpapok visszautasították az ultimátumot, ezért később mindketten börtönben fejezték be életüket.{{refhely|Jacques 2009|:450–451.}} Ezt követően 85 külföldi papot kiutasítottak, a hazai papság tömegeit pedig letartóztatták és börtönbe vetették.{{refhely|Elsie 2010|:27., 76.;|Zavalani 2015|:310.}} A shkodrai katolikus közélet több papi-szerzetesi szereplőjét kivégezték, tárgyalás nélkül vagy koncepciós perben hozott ítélettel. Így ért véget már a hónap végéig [[Lazër Shantoja]]{{Wd|Q20559852}} és [[Ndre Zadeja]]{{Wd|Q16349879}} élete.{{refhely|Elsie 2010|:76., 277., 495.}}
 
1946. január 17-én a kormány rendeletileg feloszlatott minden katolikus kulturális intézményt,{{refhely|Elsie 2010|:xxxvii.}} áprilisban bezáratták a shkodrai [[Ferences rend|ferencesek]] és jezsuiták nagy múltú tanintézményeit, kolostoraikat és valamennyi ingatlanjukat államosították.{{refhely|Jacques 2009|:450.;|Elsie 2010|:146., 214.;|Zavalani 2015|:309–310.}} 1947 februárjáig valamennyi egyházi iskolát államosították, és megtiltották egyházi tanintézetek nyitását vagy bármilyen vallási jellegű oktatás szervezését.{{refhely|Jacques 2009|:449.}} 1947 januárjában a [[Sigurimi]]{{Wd|Q609388}} fegyvereket és lőszereket rejtett el [[gjuhadol]]i{{Wd|Q13039445}} templomukban, majd ennek ürügyén letartóztatták valamennyi ferences szerzetest, rendjüket pedig feloszlatták.{{refhely|Jacques 2009|:451. (1946 decemberére teszi a „leleplezést”);|Elsie 2010|:146.}} A Ferenc-rendi atyák közül kivégezték [[Anton Harapi]]t és [[Gjon Shllaku (ferences szerzetes)|Gjon Shllakut]]{{Wd|Q13039422}}, börtönében halt meg [[Vinçenc Prennushi]] durrësi érsek, [[Bernardin Palaj]], [[Ndoc Nikaj]],{{refhely|Jacques 2009|:451.;|Elsie 2010|:76., 146., 277., 328–329., 366.}} és [[Donat Kurti]] pedig hosszú időre börtönbe került.{{refhely|Elsie 2010|:255.}} A jezsuita szerzetesek sem kerülhették el sorsukat, 1945 utolsó napján ellenük is megindult a szisztematikus hadjárat.{{refhely|Pearson 2005|:493.}} 1946. március 4-ei koncepciós perükben [[Daniel Dajani]]{{Wd|Q3701585}} és az olasz [[Giovanni Fausti]]{{Wd|Q3767204}} atyákat halálra ítélték, majd kivégezték.{{refhely|Elsie 2010|:214.}} 1949. április 26-án a shkodrai Köztársaság moziban vette kezdetét vette helyi papok ellen a Jugoszláviának való kémkedés vádjával zajló kirakatpere. Valamennyiüket kivégezték.{{refhely|Elsie 2010|:76.}} 1959-ben Shkodrában ismét „jugoszláv kémeket”, római katolikus papokat és ügyvédeket fogtak perbe, majd április 24-én halálra ítélték őket.{{refhely|Jacques 2009|:476–477.;|Elsie 2010|:xxxix.}} A perre és a kivégzésekre nem a vallásüldözés részeként, csupán azért került sor, mert a szovjet pártfőtitkár, [[Nyikita Szergejevics Hruscsov|Nyikita Hruscsov]] arra kapacitálta Enver Hoxhát, hogy békét kössön [[Josip Broz Tito]] [[Jugoszlávia|Jugoszláviájával]]. A pert gondosan úgy készítették elő, hogy megfelelő ürügyül szolgálhasson a megegyezés képtelenségére, az albán és jugoszláv kommunista érdekek között feszülő kibékíthetetlen ellentmondásokat bizonyítva.{{refhely|Jacques 2009|:477.}}
 
Az államhatalom látszólag működni hagyta a katolikus egyházszervezetet, a [[albán nemzetgyűlés|nemzetgyűlés]] által alkotott törvények ugyanakkor jogi vonatkozásban is ellehetetlenítették működésüket, megszüntették függetlenségüket.{{refhely|Jacques 2009|:455.}} Az egyházigazgatás nem változott a második világháború előtti idők óta: Shkodra érseke alá tartoztak a pulti, sapai és [[lezha]]i püspökségek, mellettük volt az egyházmegyék nélküli Durrësi érsekség és [[Grykë-Orosh|Orosh]] területi apátsága, de valójában ezek legtöbbje vezető nélkül maradt.{{refhely|Jacques 2009|:455.}} 1951. július 30-án a minisztertanács az egyházi vezetők megkerülésével új létesítő okiratot adott ki, amely kimondta, hogy az albán római katolikus egyház önálló vallási közösség, a Szentszékkel minden szervezeti, politikai és gazdasági függőséget megszakít.{{refhely|Jacques 2009|:459.;|Elsie 2010|:xxxviii. • Vö.|Vickers 2014|:170.;|Zavalani 2015|:310.}} Az albán katolikus egyház fejévé egy nyolcvanéves ferences szerzetest, [[Bernardin Shllaku]]t{{Wd|Q2878064}} tették meg.{{refhely|Zavalani 2015|:310.}} A katolikus főpapság körében végigsöpört a felháborodás hulláma, és vitatták az oktrojált létesítő okirat érvényességét, de tiltakozásuk hasztalannak bizonyult.{{refhely|Jacques 2009|:459–460.}}
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Albánia_vallási_élete”