„Ferihegy” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
39. sor:
A repülőtér két [[Futópálya (repülés)|futópályával]] (mindkettő L (bal) irányon II., R (jobb) irányon III/B kategóriás műszeres megközelítési eljárást biztosító légi navigációs segédeszközökkel) rendelkezik. A pályák mindegyike két irányból közelíthető meg. A 31-es irány azt jelenti, hogy a le- és felszálló repülőgépek 310-es irányba, azaz észak-nyugati irányba, Budapest felé repülnek fel, a leszállás pedig dél-kelet felől, azaz Vecsés, illetve [[Üllő (település)|Üllő]] irányából történik. A 13-as irány ennek a fordítottja. Két terminálja közül az 1-eshez (ami már csupán mint rendezvényközpont működik) tartoznak a Cargo (áruszállító) járatok állóhelyei, míg a 2-es terminál A és B épületrésze az érkező és induló utasok, a GAT (General Aviation Terminal) forgalmi előtere pedig a saját vagy bérelt kisrepülőgéppel vagy business jettel utazók forgalmát biztosítja. Ezek mellett további várakozóhelyek is kialakításra kerültek.<ref>Budapest Airport: A Repülőtér Rendje, [https://www.bud.hu/file/documents/2/2959/iv_fejezet_legijarmuvek_kozlekedese_2019_05_15.pdf IV. fejezet Légijárművek közlekedése a repülőtéren], bud.hu - 2019. május 15.</ref><ref>[https://www.hungarocontrol.hu/varhato-futopalya-hasznalat Pályairány-előrejelzés], hungarocontrol.hu (hozzáférés: 2019. december 2.)</ref><ref>[https://www.bud.hu/utazas/jarat_es_utazasi_informaciok/specialis/gat GAT / General Aviation Terminal], bud.hu (hozzáférés: 2019. december 2.)</ref><ref>[https://www.bud.hu/uzleti_partnereinknek/reklam_es_rendezvenyek/rendezvenyek/rendezvenykozpont Érkezzen rendezvénye a TERMINAL1-re!], bud.hu (hozzáférés: 2019. december 2.)</ref>
 
A repülőtér a [[Budapest XVII. kerülete|XVIII. kerülethez]] (azon belül [[Pestszentlőrinc]]hez és részben [[Vecsés]]hez) tartozik. <!--{{forr|A XVII. kerületi önkormányzat – a helyi iparűzési adóbevétel reményében – többször sikertelen kísérletet tett a terület megszerzésére.}}--> Magyarország legjelentősebb nemzetközi repülőtere utasforgalom és áruforgalom szempontjából is. Területe és a helyi gazdaságban betöltött szerepe által is markánsan elkülönül a XVIII. kerület többi részétől. Az utóbbiUtóbbi szempontból a nemzetközi [[logisztika]] szerepe és a légikikötői forgalom kiszolgálására települt vállalkozások szolgáltató tevékenysége a meghatározó. A területénTerületén található a [[Wizz Air]] Hungary Kft., a RÜK (Repülőtéri Üzemanyag Kiszolgáló) Kft., valamint a [[HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt.]] telephelye. A nemzetközi repülőtér jelenléte nagy részben hozzájárult, hogy a kerület közvetlen kapcsolattal rendelkezik a repülőtérhazai – és így közvetve az európai – gyorsforgalmi úthálózatokkal és vasút-hálózattal, a közelségéből adódó potenciális idegenforgalmi előnyöket a 2010-es évekig mégsem tudta kihasználni, mivel túlnyomórészt a légikikötő utasforgalmára épülő szállodák is többnyire Vecsés területén épültek fel. A nemzetközi repülőtér jelenléte nagy részben hozzájárult, hogy a kerület közvetlen kapcsolattal rendelkezik a hazai – és így közvetve az európai – gyorsforgalmi úthálózatokkal és vasút-hálózattal. A repülőtér és a kapcsolódó (multinacionális) vállalatok ugyanakkor jelentős adóbevételt biztosítanak a kerületnekXVIII. Akerületnek, kerületbenahol a legnagyobb és a 2010-es évekig az egyetlen húzóerőt képviselő vállalkozás. Mégsem kapcsolódik szervesen a kerület gazdasági életéhez, elkülönülten, szigetszerűen működik, perifériatérsége funkcióhiányos,. aminEzen az önkormányzat az ''AirLED'' (Local Economic Development in Airport Catchment Areas, magyarul: helyi gazdaságélénkítés a repülőterek vonzáskörzetében) megnevezésű közép-európai projekttel kívánt változtatni, melynek keretében kidolgozásra került a reptéri térség hosszú távú fejlesztési koncepciója.{{refhely|Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc - Pestszentimre Önkormányzata}}<ref>Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc - Pestszentimre Önkormányzata: [https://www.bp18.hu/images/dokumentumok/a-kerulet/HEP/HEP_2016-2021.pdf Helyi Esélyegyenlőségi Program 2016-2021], bp18.hu - 2016.</ref>
 
FerihegyiA ferihegyi repülőtér 1. terminál felvételi épülete [[műemlék]]i épület, környezete műemléki környezet.{{refhely|Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc - Pestszentimre Önkormányzata}}
 
{{Bővebben|Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér}}
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Ferihegy