„Pietrelcinai Szent Pio” változatai közötti eltérés

Az első világháború még zajlott, és 1918 júliusában XV. Benedek pápa, aki a világháborút "„[[Európa]] öngyilkosságának"öngyilkosságának” nevezte, megkért minden keresztényt, hogy imádkozzanak a háború véget éréséért. Ugyanezen év július 27-én Pio atya felajánlotta magát áldozatként a világháború véget éréséért. A napok teltek augusztus 5. és 7. között, s Pio atyának látomása volt, amelyben megjelent Krisztus és átszúrta az oldalát. Ennek eredményeként Pio atyának valós seb keletkezett az oldalán. Ezt az eseményt "transzverberációnak"„transzverberációnak” nevezik vagy pedig az Istennel való szeretetkapcsolat következtében történő szív átdöfésnek. (Augusztus 8-án az [[Antant]] hadseregei megkezdték a 100 napos offenzívát, amely fegyverszünethez és a háború végéhez vezetett.)

1918. szeptember 20-án a feljegyzések szerint a transzverberáció fájdalmai abbamaradtak és Pio atyát "mélységes„mélységes béke"béke” töltötte el. Azon a napon, mikor Pio atya imádkozott a Kegyelmek Anyja templom kórusán, ugyanaz a Személy, aki megjelent és átdöfte a szívét, és akit a Sebzett Krisztusnak vélt, ismét megjelent Pio atyának egy másik vallásos elragadtatást okozva ezzel. Amikor az elragadtatás véget ért, Pio atya megkapta a látható stigmákat, Krisztus öt sebét. Ekkor azonban a stigmák véglegesek voltak és rajta maradtak életének következő 50 évében.

1933-ra ez megváltozott, amikor [[XI. Piusz pápa]] a Szentszéket arra utasította, hogy töröljék el Pio atya tilalmait a nyilvános misemondásról. A pápa ezt mondta: „''Nem álltam rosszul Pio atyához, de rosszul informáltak.''” 1934-ben újból megengedték, hogy gyóntathasson. Megadták neki a prédikálás tiszteletbeli címét, holott sohasem tett vizsgát prédikálásból. [[XII. Piusz pápa]], aki 1939-ben lett pápa, bátorította az embereket, hogy látogassák meg Pio atyát. Egy nem régi <!--Mikori--> könyv szerint, [[XXIII. János pápa]] (1958–1963) nem támogatta elődjei szemléletmódját és 1960-ban írt Pio atyárólatya tevékenységéről mint "óriási„óriási csalás"csalásról”. EnnekEzzel ellenéreszemben utódja, [[VI. Pál pápa]] aaz 60[[1960-as évek]] közepén minden vád alól felmentette.

Pio atya életében a stigmák mellett legismertebb és több tanú által igazolt rendkívüli jelenségjelensége a gyónók lelkének, gondolatainak olvasása, valamint az ún. [[bilokáció]] (egyszerre két helyen való jelenlét). Közismert, több esetben tanúsított és sokszor vizsgált jelenség volt továbbá a rendkívül magas testhőmérséklet (48 fok) és egy nagyon kellemes, intenzív virágillat, amely jelenlétéhez vagy az általa használt tárgyakhoz kötődött. (Ld.Francesco Castelli, FrancescoCastello: Padre Pio sotto inchiesta. Ares,-ban Milanoés Milánóban, 2008.-ban kiadott művében Közliközli a jelentést arról a vizsgálatról, amelyet Rafaele Carlo Rossi püspök 1921. június 14. és 24. között tartott San Giovanni Rotondóban a (mai nevén) Hittani Kongregáció megbízásából.)

Egy csoda, amit Pio atya első csodájaként azonosítottak, 1908-ban történt. Akkor [[Montefusco]] monostorában élt. Egy napon egy zsákba gesztenyéket gyűjtött, amik egy közeli erdőben nőttek,termettek. és aA zsákot Pietrelcinába küldte a nagynénjének, Dariának., Nagynénjeaki mindig nagy szeretettel voltviseltetett iránta. Az asszony megette a gesztenyéket, és eltette a zsákot. Néhány nappal később valamit keresett egy fiókban, ahol a férje általában a puskaport tartotta. Ez este volt, úgyhogy egy gyertyát használt, hogy világítsongyertyával velevilágított a szobában, amikor hirtelen a fiók kigyulladt, és Daria nagynéni arca megégett. Hirtelen felkapta azt a zsákot, amit Piótól kapott, és enyhülést keresve az arcára tette. A fájdalma azonnal eltűnt, és nem maradt seb vagy égésnyom az arcán.

A [[második világháború]] alattvégén Olaszországban is a kenyeret jegyre adták. Pio atya monostorának[[kolostor]]ának mindig sok vendége volt, és ott voltak aköztük szegények is, akik ételért jöttek. Egy napon a szerzetesek az ebédlőbe mentek és rájöttek, hogy a kosárban csak alig két vekni kenyér van. Imádkoztak és leültek mielőtt elkezdtek volna enni. Pio atya bement a templomba, és amikor visszatért, egy halom kenyeret tartott a kezében. A felettese kérdezte Pio atyát: „Hol kaptad ezt a több veknisok kenyeret?” – „Egy [[Zarándok (egyértelműsítő lap)|zarándok]] az ajtónál nekem adta őket”, válaszolta Pio atya. Senki sem kommentálta az esetet, de mindenki azt gondolta, hogy csak Pio atyaő találkozhatott ilyen zarándokkal.

Egyszer Pio atya monostorában egy szerzetes elfelejtett ostyát előkészíteni a [[szentmise]] áldozathoz, az [[Eucharisztia|Eucharisztiához]]. Csak néhány rendelkezésre álló ostya volt. De az átváltoztatás után, amikor Pio atya elkezdte kiosztani az ostyát az embereknek, több ostya maradt a szertartás végén, mint amennyit azelőtt felszenteltekvolt.

Pio atya egyik lelki lánya éppen egy tőle érkezett levelet olvasott az út oldalánmentén. A szél kifújta a levelet a kezéből, távol, a lejtőn le egy rétre. A levél a nőtől messzireMesszire repült, azután hirtelen abbahagyta a repülést és megállapodott egy kövön. Így a nő visszakapta a levelét. A következő nap találkozott Pió atyával aki azt mondta neki: „Legközelebb figyelj a szélre. Ha nem tettem volna a lábamat a levélre, a szél messze röpítette volna, le a völgybe.”

Cleonice mesélte, aki Pio atya lelki lánya volt: Aa második világháború alatt az unokaöcsém fogságba került. Nem kaptunk híreket róla egy éven keresztülát, és mindenki azt hitte, hogy már meghalt. A szülei nagyon aggódtak az élete miattérte. Az anyja egy napon elment PióPio atyához és letérdelt a szerzetes előtt, aki a gyóntatószékben volt: „Mondd el nekem, ha a fiam él. Nem fogok innen addig elmenni, amíg nem mondod el nekem!” – Pio atya együttérzett vele, és néhány könnycseppel az arcán azt mondta: „Állj fel és menj békével.” – Néhány nappal később, nem tudtam ellenállni a fájdalom gondolatának, amit a szülők elviseltek, úgyhogy úgy döntöttem, hogy egy csodát kérek Pió atyától. Mondtam neki: „Atyám, egy levelet fogok írni az unokaöcsémnek, Giovanninónak. A borítékra csak a nevét fogom írni, mert nem tudjuk, hogy ő hol van. Te és az őrangyalod vigyétek el a levelet neki.” – Pio atya nem válaszolt, úgyhogy megírtam a levelet. Este az éjjeliszekrényemre tettem, mielőtt ágyba bújtam volna. A következő reggelen nagy meglepetésemre, csodálkozásomra és félelmemre azt találtam, hogy a levéllevelet nem volttaláltam ott. Hálálkodva mentem Pio atyához, de ő azt mondta nekem: „A Miasszonyunknak adj hálát!” Tizenöt nappal később az unokaöcsénk választ küldöttválaszolt a levélre. Akkor a családunkban mindenki boldog volt, hálát és köszönetet mondott Istennek[[Isten]]nek és Pio atyának.

A második világháború alatt Luisa fia tiszt volt aza [[Brit Királyi Haditengerészet]]nél. LuisaAz anya mindennap imádkozott a fia megtéréséért és üdvözüléséért. Egy napon egynap angol zarándok érkezett San Giovanni Rotondóba és, néhány angol újság volt nála. Luisa el akarta olvasni őket. Az egyik hír egy elsüllyedt hadihajóról szólt, éppen arról, amin a fiátfia állomásoztattákszolgált. Sírva ment Pió atyához, aki vigasztalta őt: „Ki mondta neked, hogy a fiad meghalt?” – Pio atya pontosan elmondta neki a szálloda nevét és címét, ahol a fiatal tiszt volt, miután megmenekült a hajótörésből, az [[Atlanti-óceán]]on. Ott várta az új szolgálati beosztását. Luisa egy levelet küldött neki, és néhány hét után választ kapott a fiátóltőle.

Egy nő San Giovanni Rotondóban olyan jó ember volt, hogy Pio atya azt mondta róla, hogy lehetetlen volt hibát találni a lelkében, amit meg kellene bocsátani. Más szóval megértemegérdemelte, hogy a [[mennyország]]ba mehessen. Paolina egyszer komolyan betegnek érezte magát. Az orvosok azt mondták, hogy nincs remény számára. A férje és öt gyerekegyermeke a zárdába mentek, hogy Pio atyával imádkozzanak, és kérjék meg őtmegkérjék, hogy segítsen rajta. Az öt gyerek közül kettő húzta Pio atya ruháját, és sírt. PioAz atyát ez felzaklatta, de megpróbálta vigasztalni őket, és megígérte, hogy imádkozni fog értük, de semmi többet. Néhány nappal később a hetedikhat óra elejénután a szentségesaz atya viselkedése változott. Valójában Paolina gyógyulását kérte és elmondta mindenkinek: „[[Húsvét]] napján fog feltámadni.” De [[nagypéntek]]en Paolinaaz asszony öntudatát vesztette, ésvesztve [[kóma (orvostudomány)|kómába]] esett. Néhány óra múlva, szombaton Paolina meghalt. ARokonai rokonai közül néhány elvitteelvitték az esküvői ruháját, hogy ráadják az ország egya régi hagyományahagyomány szerint. Más rokonok a zárdába futottak, hogy csodát kérjenek Pio atyától. Ő azt válaszolta nekik: „Ő újra élni fog” – és a Szentmiseszentmise oltárához ment. Pio atya elkezdteElkezdte énekelni a Gloriát és amikor a harangok zúgása bejelentette [[Jézus|Krisztus]] feltámadását, Pio atya hangja egyzokogásba zokogással elcsuklottcsuklott, és a szemei tele voltakmegteltek könnyel. Ugyanabban a pillanatban Paolina feltámadt. Mindenféle segítség nélkül felkelt az ágyból, letérdelt, és háromszor elimádkozta a [[Apostoli hitvallás|Hiszekegyet]]. Azután felállt és mosolygott. Meggyógyult… vagy jobb, ha azt mondjuk: feltámadt. Tény, hogy Pio atya nem azt mondta: „magához fog térni”, hanem azt: „fel fog támadni”. Amikor Paolinát megkérdezték, hogy mi történt az időszak alatt, amikoramíg ő halott volt, azt válaszolta: „felmentem, mentem, mentem; amikor elértem egy nagy fénybe, visszatértem.”

"Az„Az első lányomat, aki 1953-ban született, megmentette Pio atya, amikor ő tizennyolc hónapos volt," - mondta egy nő. – 1955. január 6-ának reggelén a férjem és én templomban voltunk, ahova Szentmiséreszentmisére mentünk, a lányunk a nagyapjával otthon volt. TörténtBaleset egy balesettörtént: a gyerek beleesett egy kádba, amiben vizet forraltak. Megégett a hasán és a hátán. Az orvos kijött egy órán belül, de azt mondta, vigyük kórházba azonnal, mert belehalhat a sebeibe. Ezért nem is adott gyógyszert nekünk. Ahogy az orvos elment, elkezdtem imádkozni Pio atya segítségéért. Majdnem dél volt. Ahogy készültem, hogy menjünk a kórházba, a lányom, aki egyedül volt a hálószobában, hívott engem: "»Anyuci, nekem nincs is sebem már!"« -– "»Hogy lehet az?"« -– Kérdeztemkérdeztem kíváncsian őt. Azt válaszolta: "»Pio atya jött el. A kezét az égésemre tette, és elvette a sebemet."« Valóban nem volt az égésnek nyoma a lányom testén, bár az orvos azt mondta nekem, hogy a lányom meg fog halnihalni”.

San Giovanni Rotondo parasztjai szeretettel emlékeznek a következő eseményre. Tavasszal a [[Mandula (növényfaj)|mandulafák]] virágoztak és, jó termést ígértekígértve. De sajnos több millió falánk [[hernyó]] érkezett és falta felfelfalta a leveleket és virágokat. Nem kímélték még a héjatfakérget sem. Miután két napon keresztül próbálták megállítani a fertőzést, a parasztok, akiknek a mandula volt az egyetlen gazdasági erőforrásuk -– úgy döntöttek, hogy a problémáról beszélnek Pio atyával. Pio atyaŐ megnézte a fákat a zárda ablakából és úgy döntött, hogy megáldja őket. Felvette a szent ünnepi ruhákatmiseruhát, és elkezdett imádkozni. Amikor befejezte az imádkozástimát, vette a [[szenteltvíz|szenteltvizet]] és a kereszt jelét rajzoltahintette vele a levegőbe, a fák irányában. Másnap a hernyók eltűntek, de a mandulafák úgy néztek ki, mint csupasz botok. Ez katasztrófa volt: aza aratástermés elveszett. Az, ami aztán történt, hihetetlen! Bőséges termés volt; olyan aratásszüret, amit azelőtt soha nem láttak, mert hogyan lehetséges, hogy a fák virágok nélkül gyümölcsöket teremjenek? Hogy volt lehetséges, hogy olyanok voltak, mint a botok, és mégis gyümölcs nőtt rajtuk? A tudósok nem voltak képesek ráarra, hogy ennek a jelenségnek bármilyen tudományos magyarázatát adják.

A zárda kertjében fák voltak; [[Ciprusfélék|ciprusfák]], egy kevés gyümölcsgyümölcsfa és néhány [[Fenyőfélék|fenyő]]. Különösen nyári délutánokon Pio atya a barátaiból és vendégeiből álló társasággal együtt az árnyékban maradt, hogy egy kicsit felfrissüljön a tikkasztóan meleg időben. Amint Pio atya néhány emberrel beszélt, sok madár hirtelen csicsergésbe kezdett, és nagy zajt csinált a fák árnyékában. A madarak valóságos zenekart alkottak. Pio atya bosszússá vált, és miközben nézte a madarakat, annyit mondott: "Maradjatok„Maradjatok csöndben!"” Ekkor a madarak hirtelen elhallgattak. Azok az emberek, akik a kertben voltak, nagyon megdöbbentek! Tény, hogy Pio atya beszélt a madarakkal, mint [[Assisi Szent Ferenc]].{{refhely|padrepio.catholicwebservices.com}}

Dr. Sanguinetti két társával 1936. január 20-án este betért San Giovanni RotondobaRotondóba a templomba rövid imára. A kolostorban összetalálkoztak Pio atyával, aki kérte őket, "hogy imádkozzanak együtt egy lélekért, akinek éppen most kell Isten ítélőszéke elé járulnia". Az ima után Pio atya közölte velük, hogy [[V. György brit király]]ért imádkoztak. Másnap kiderült, hogy az angol király éppen abban az órában halt meg, amikor az imaszó elhangzott.

Az 1999-es, az ír Malachy Gerard Caroll: ''Pio atya: a csodák embere'' című könyvének egyik része leírja ''Gemma de Giorgi'' történetét, akinek vaksága a Pio atyánál történt látogatás következtében gyógyult meg. Gemma, akit 1947-ben nagyanyja hozott San Giovanni Rotondóba pupillák nélkül született. Az úton Pio atyához a kislány elkezdett tárgyakat látni pl. egy gőzhajót és a tengert. Gemma nagymamája nem hitte el, hogy a kislány meggyógyult. Miután Gemma elfelejtett Pio atyától kegyelmet kérni gyónása alatt, a nagymama könyörgött Pio atyának, hogy kérje meg Istent, hogy adja vissza a látását. Pio atya azt mondta neki: „''A gyermeknek nem szabad sírnia és neked sem, mert a gyermek lát és tudod, hogy lát.''” A szemészek képtelenek voltak megmagyarázni, miként szerezte vissza látását.