„Demokratikus ellenzék” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
11. sor:
=== 1968: Csehszlovákia, diákmozgalmak és a gazdasági problémák hatása===
[[File:Ifj. Rajk László.jpg|right|bélyeg|Ifj. Rajk László]][[1968]] elején [[Csehszlovákia|Csehszlovákiában]] változások kezdődtek, amely végül az ún. [[prágai tavasz]] eseményibe torkollott. A [[Reform|reformokat]] azonban nem nézte jó szemmel a [[Leonyid Iljics Brezsnyev|brezsnyevi]] szovjet vezetés, illetve a többi [[Keleti blokk|szocialista ország]] nagy része sem. Így az több ország együttes támadásával kellett szembenézniük. A csehszlovák bevonulás hatására adták ki tiltakozó értelmiségiek [[Jugoszlávia|Jugoszláviában]] az ún. ''korcsulai nyilatkozatot'', amelyben elítélték az agressziót (melyben több keleti ország nem is vett részt, ám Magyarország igen). A nyilatkozókat ekkor még nem érték súlyosabb retorziók, ám tevékenységüket egyre inkább kontrollálták.▼
▲[[1968]] elején [[Csehszlovákia|Csehszlovákiában]] változások kezdődtek, amely végül az ún. [[prágai tavasz]] eseményibe torkollott. A [[Reform|reformokat]] azonban nem nézte jó szemmel a [[Leonyid Iljics Brezsnyev|brezsnyevi]] szovjet vezetés, illetve a többi [[Keleti blokk|szocialista ország]] nagy része sem. Így az több ország együttes támadásával kellett szembenézniük. A csehszlovák bevonulás hatására adták ki tiltakozó értelmiségiek [[Jugoszlávia|Jugoszláviában]] az ún. ''korcsulai nyilatkozatot'', amelyben elítélték az agressziót (melyben több keleti ország nem is vett részt, ám Magyarország igen). A nyilatkozókat ekkor még nem érték súlyosabb retorziók, ám tevékenységüket egyre inkább kontrollálták.
=== A budapesti iskola ===
19 ⟶ 18 sor:
=== 1973: Az „enyhülés” vége, a reformok leállítása, március 15. és a filozófus-per ===
[[File:
A reformok ugyan nagyobb önállóságot adtak a gazdaság szereplőinek, ám ez újfent áremelkedésekkel járt együtt, ami szintén rontotta a hangulatot, ráadásul a [[1970-es évek|'70-es évek]] elejére kiderült: a rendszert nem lehet reformokkal megjavítani. A növekvő szovjet nyomásra végül [[1973]]-ra lényegében leállították a liberalizációs folyamatokat. Tovább növelte a bajokat az ekkoriban kezdődött [[1973-as olajválság|olajválság]], ami szintén okozott fennakadásokat.
29 ⟶ 28 sor:
Lukács halála ([[1971]]) és a fokozódó nyomás hatására az iskola már csak illegálisan, szellemi műhelyként, egyfajta ''Lukács-óvodaként'' működött tovább. Bár a ''disszidálások'' miatt is csökkent az ellenzékiek száma, mégis olyan ismert emberek csoportosultak ide, mint pl. [[Demszky Gábor]], [[Rajk László (építész)|Rajk László]], a kivégzett miniszter fia, [[Mécs Imre]], [[Solt Ottilia|Solt Ottília]], [[Haraszti Miklós]], [[Hodosán Róza]], [[Kis János (filozófus)|Kis János]], [[Hegedüs András (politikus)|Hegedűs András]], aki egykor miniszterelnök is volt, vagy éppen Dornbach Alajos. Életpályájuk és nézeteik is némileg különböztek egymástól, leginkább a [[marxizmus]], illetve különféle egyéb ahhoz kapcsolódó irányzatok ragadták meg őket, eleinte még a [[maoizmus]] is. A népi-urbánus ellentétet tekintve inkább az urbánusokhoz álltak közel. Egységes szemléletről tehát nem lehet beszélni, abban azonban egyetértettek, hogy a szocialista rendszert meg kell változtatni, vagy dönteni, a szovjet igát le kell rázni, és a szabadságjogokat, [[Emberi jogok|emberi jogokat]] helyre kell állítani. Ekkor alakult ki tehát az illegális, ellenzék, ami később a ''Demokratikus ellenzék'' nevet kapta.
Mérföldkőnek számított az [[1975]]-ös [[Helsinki értekezlet]] záróokmánya, amely még az enyhülés légkörében fogant, és az alapvető emberi jogok betartatását kodifikálta az aláíró országok (köztük Magyarország) számára. Ám az enyhülésnek ekkorra már vége volt, így a keleti blokkban azt megvalósítani sem lehett. Erre hívta fel a figyelmet csehszlovák értelmiségiek egy csoportja, akik [[1977]]-ben [[Charta ’77]]-címmel tettek közzé nemzetközi felhívást. Ehhez a Demokratikus ellenzék számos tagja is [[Szolidaritás (szociológia)|szolidaritással]] csatlakozott. Ez szintén nem növelte „vonzerejüket” a pártvezetők körében, így szigorították az ellenőrzést, a figyelést, a lehallgatásokat, zaklatásokat, egyes esetekben rendőri brutalitással együtt, pl. a beszállított ellenzékieket nem egyszer bántalmazták. Tevékenységüket a legapróbb részletekig figyelték és nyilvántartották. Így stabil állásuk jövedelmük nem is lehetett, többnyire fordításokból, alkalmi munkákból tartották el magukat.
[[File:SoltOttilia Komjadi3.jpg|right|bélyeg|Solt Ottília és a szamizdat emléktáblája Budapesten]][[1979]]. [[Bibó István (politikus)|Bibó István]] halálának éve. Már a temetése kapcsán is adódtak „gondok”, hisz azon a szabadgondolkodók közül többen is megjelentek, természetesen civil ruhás ügynökök „díszkíséretében”. Később kiadták az ő szellemisége alapján 76 magyar író által szerkesztett [[Bibó-emlékkönyv]]et, természetesen szintén illegálisan.
Újabb mérföldkő volt a [[Szolidaritás Független Szakszervezet|lengyelországi események]]. 1981-re a lengyel szocializmus a bukás szélre került, a szovjet beavatkozást pedig csak rendkívüli, elnyomó intézkedésekkel tudták megakadályozni (''szükségállapot'').
Mivel nyugatról a kör kevés támogatást kapott, legfeljebb a részben az emigránsok által fenntartott médiák segítettek nekik (pl. a [[BBC]] magyar adása, a [[München|müncheni]] székhelyű [[Szabad Európa Rádió]], stb), hazai tömegmozgalom híján (a rendszer a jóléti intézkedéseknek köszönhetően nem volt éppen népszerűtlen) elsősorban az illegális iratterjesztésre, az ''szamizdat'' kiadványok előállítására összpontosítottak. Így próbálták az embereket felvilágosítani olyan dolgokról, amelyeket a ''Párt'' eltitkolt előttük. Ebbe a sajtóba egyébként nem csak ellenzékiek írtak, hanem álnéven olyanok is. akik adott esetben belülről látták a problémákat.[[File:Kis János 1989 (crop).jpg|left|bélyeg|Kis János 1989]]
Ezt a tevékenységet a pártvezetés próbálta akadályozni, elsősorban az [[Belügyminisztérium III/III. Csoportfőnökség|ügynökhálózat]] alkalmazásával. Ide tartoztak a lehallgatások, beépített emberek alkalmazása, és egyéb titkosszolgálati eszközök. Az ellenzék válaszul [[Konspiráció|konspiratív]] módszereket alkalmazotti. Paradox módon mindez emlékeztetni kezdett az egykori illegális kommunista mozgalom tevékenységéhez, amelynek elveitől a vezetés akkor már eléggé eltávolodott. A szamizdat (és többnyire a demokratikus ellenzék tagjai) leginkább az eredeti [[Marxizmus|marxista]]-[[Szocializmus|szocialista]] eszméket kérte számon a rezsimtől. Felhívta a figyelmet a növekvő [[társadalmi egyenlőtlenség]], a túlzott bürokráciára, a szabadságjogok elnyomására, így a [[Sajtószabadság|szabad sajtó]] hiányára, illetve a történelemhamisításra.
47 ⟶ 44 sor:
==1985-1988: Az utak szétválnak==
{{Lásd még|Szabad Demokraták Szövetsége}}
A Demokratikus ellenzék az egykori [[Népi-urbánus ellentét|urbánusok]] szellemiségéhez állt közel, ám a [[1980-as évek|nyolcvanas évek]] elejére a ''népnemzetiek'' ellenállása is fokozódott.
| |||