Drepanumi csata

A drepanumi (drepanai) csatát az első pun háború záró szakaszában vívta a karthágói és a római flotta Drepanum kikötőjének birtoklásáért.

Drepanumi csata
Tengeri ütközet egy Herculaneumban előkerült festményen
Konfliktus	első pun háború
Időpont	i.e. 249.
Helyszín	Drepanum kikötőjében és előtte
Eredmény	karthágói győzelem
Szemben álló felek
Római Köztársaság Karthágó
Parancsnokok
Publius Claudius Pulcher konzul Adherbal tengernagy
Szemben álló erők
120 gálya
Veszteségek
97 gálya, 20 000 katona és tengerész
Térkép
Drepanumi csata Pozíció Olaszország térképén
é. sz. 38° 00′ 36″, k. h. 12° 30′ 18″38.01, 12.505
A Wikimédia Commons tartalmaz Drepanumi csata témájú médiaállományokat.

Hadászati előzmények

Henna és Kammarina elvesztésével a pun erők a Szicília nyugati csücskébe szorultak vissza, ahol i. e. 253-ban a Panormoszt is elveszítették. Két utolsó erősségük Lilybaenum és Drepanum maradt. A római flotta azonban i. e. 255-ben gyakorlatilag megsemmisült egy viharban Szicília partjai előtt, ami több éves tengeri fölényt biztosított Karthágónak. A rómaiak i. e. 249-re újjáépítették a hajóhadat, és annak parancsnokságát az az évben konzullá választott Publius Claudius Pulcherra bízták, hogy semmisítse meg a Drepanum kikötőjében állomásozó karthágói flottát. Claudius Pulcher tapasztalt haditengerész volt, ezeket a tapasztalatait azonban a hátországban szerezte. Lükurgosz történetírásából tudjuk, hogy minden másnál fontosabbnak tartotta az alaki kiképzést, ütközetekben nem vett részt.

Harcászati előzmények

Claudius Pulcher „az alaki kiképzés iránti vonzalma okán” a tengeri hadviselés történetében példátlan módon zászlóshajójával nem a flotta élén hajózott, hanem a hajóraj legvégén, „hogy noszogassa a lemaradókat”. Ezzel gyakorlatilag teljesen elvesztette a csata bármiféle irányításának képességét, viszont a hosszú időn át erre képzett tengerészei betű szerint követték előre kiadott parancsát — azt, hogy hajózzanak be a kikötőbe, és támadják meg az ott talált karthágói hajókat.

A csata

Amikor a punok meglátták a közeledő római flottát, Adherbal tengernagy azonnali kifutást rendelt el, hogy ne essen csapdába a szűk, manőverezésre alkalmatlan öbölben. Hajói összezsúfolódva, rendezetlen tömegben, egymással versengve igyekeztek kifelé a kikötőből, és jó darabig eltartott, mire képesek lettek valamiféle harcrendbe állni. A római előhad azonban nem törődött a tengeren összevissza gomolygó ellenséggel, hanem utasítás szerint behajózott az öbölbe. Amikor az előhad mögött egy-két kilométerrel hajózó Pulcher ezt észrevette, előreküldött egy gyors járású kis hajót azzal az újabb paranccsal, hogy a flotta eleje azonnal jöjjön ki a kikötőből, és forduljon a karthágóiak felé.

Az öböl bejáratánál tumultus alakult ki: a kifelé forduló előhad összekeveredett a még befelé hajózó derékhaddal. Több hajó egymást lékelte meg döfőorrával, mások egymás evezősorait gázolták le és törték össze. A rómaiaknak nem sikerült hadrendbe állniuk: több gályájuk még a kikötőben vergődött, a többiek a part menti sekélyesben próbáltak valamilyen pozíciót felvenni, amikor az időközben alakzatba rendezett pun flotta rájuk támadt.

A pánikba esett rómaiak képtelenek voltak bármiféle szervezett ellenállásra. Az evezőik többségét elvesztett gályák többé-kevésbé tehetetlenül sodródtak, a mozgékonyabbakat partra futtatták, hogy a legénység a szárazföldön elmenekülhessen. A flottából csak a Pulcher közvetlen parancsnoksága alatt hajózó utóhad 27 gályája menekült meg.

Következmények

A vereség után Pulchert hazaárulással vádolták meg a senatusban, amely valószínűleg megbírságolta. Ugyancsak valószínűsíthető, hogy az ítélet után Pulcher óngyilkos lett. A római flottát csak i. e. 242-re sikerült ismét újjáépíteni.

Források

Geoffrey Regan (1991): Naval Blundres. Magyar kiadás: Haditengerészeti baklövések. Alexandra Kiadó, Pécs. 199–200. old. ISBN 963 368 425-0