„Ratio Educationis” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló
5. sor:
[[Fájl:Queen Maria Theresia.jpg|thumb|right|250px|<br /><center>Mária Terézia<br /><center><small>Martin van Meytens</small>]]
* Történeti jelentősége részben abban áll, hogy ekkor valósult meg először, hogy az állam szabályozta az oktatásügyet, amely azelőtt az egyházak belügyének számított. Mindez a felvilágosult abszolutizmus gondolatvilágából következett: az iskolák a közjót kell, hogy szolgálják, és ezen az alapon az uralkodó jogot formálhat az iskolarendszer szerkezetének, a tananyag tartalmának és az oktatásban érdekeltek (tanárok, diákok, tanügyi hivatalnokok, stb.) feladatainak meghatározására.
* A rendelet első abban a vonatkozásban is, hogy a teljes oktatásügyet (a népiskoláktól az egyetemig) egységesen rendezi. Centralizáló célját jól mutatja, hogy mellékletként még az ország egészére kötelezőnek nyilvánított órarendet is közöl az összes iskolatípus számára. Téves ugyanakkor az a közkeletű vélekedés, hogy a Mária Terézia-féle Ratio Educationis [[Tankötelezettség Magyarországon|tankötelezettséget]] írt volna elő (Magyarországon első alkalommal). Valójában az [[https://hu.wikipedia.org/wiki/1868_a_jogalkotásban|Eötvös József-féle népoktatási törvény]] volt az, amely (1868-ban) kötelezővé tette a 6-tól 12 éves kor közötti gyerekek számára a népiskola látogatását.
* A Ratio Educationis a fő felügyeletet az összes iskolaügy felett a koronának tartotta fenn; a korona ezt a jogot Magyarországon és Szlavóniában a Királyi Helytartótanács, Horvátországban pedig a Magyar Kancellária útján gyakorolta. A tanügy irányításának területi szervei a tankerületek voltak, amelyből eredetileg kilencet állított fel a kormányzat (még 1776-ban).
* A tanulmányi rendszer kidolgozásáért [[Ürményi József (főispán)|Ürményi József]] kancelláriai tanácsos vállalt felelősséget, segítői közül pedig kiemelkedik [[Tersztyánszky Dániel]] kamarai tisztviselő.