„Szatmári béke” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
7. sor:
1683-tól a második [[Bécs ostroma (1683)|bécsi ostromot]] követően a török uralom alóli felszabadító háború során, a Habsburgok meghódíthatták a [[Magyar Királyság]] azon területeit, amelyek korábban 1699-ig oszmán felséghatóság alatt voltak. Azonban az osztrákok ellen, akiket pedig eredetileg felszabadítóként fogadtak a magyarok, 1703-ban lázadás tört ki Magyarország északkeleti részén és elkezdődött [[II. Rákóczi Ferenc]] vezetése alatt a [[Rákóczi-szabadságharc|szabadságharc]].
[[Kép:Kuruc lovas.jpg|bélyeg|250px|[[Philipp Rugendas]]: [[kurucok|Kuruc]] lovas – rézmetszet]]
[[I. József magyar király|I. József]] magyar király a [[spanyol örökösödési háború]] tapasztalatai alapján hajlott a magyarokkal kötendő kompromisszumra. Az [[Udvari Haditanács]] elnöke,a törökverő [[Savoyai Jenő]] [[1710]]-ben visszarendelte [[Sigbert Heister]]t és egy udvarhű magyar főurat, gróf [[Pálffy János (nádor)|Pálffy János]] tábornagyot nevezte ki a magyarországi császári haderő élére, aki 1710. november 14-én [[Károlyi Sándor (hadvezér)|Károlyi Sándorhoz]] címzett levelében tárgyalásokat kezdeményezett.<ref>{{Cite web |url=http://epa.oszk.hu/00000/00018/00055/pdf/EPA00018_hadtortenelmi_2011_4_0985-1012.pdf |title=Esélyek és alternatívák a szatmári béketárgyalásokon 1710–1711 |accessdate=2020-01-11 |author=R. Várkonyi Ágnes}}</ref>
Rákóczi engedélyezte Károlyinak, hogy időhúzás céljából kapcsolatba lépjen Pálffyval. Ennek eredményeként 1711. január 13-án nyolcnapi fegyverszünet jött létre a két sereg között, melyet többször meghosszabbítottak.
| |||