„Hável László” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
3. sor:
 
== Életpályája ==
Így írt magáról:
{{idézet|''A közel ötven év, amit a színészpályán eltöltöttem, csak néhány színházhoz kötődött. Időnként átfestették a cégtáblát a fejem fölött, míg én valójában több évtizeden át ugyanazon társulat tagja voltam. Alig vettem észre a változást, a munkával voltam elfoglalva, miközben a cégérfestők állhatatosan dolgoztak, Dérynéből Népszínház, Népszínházból Budapesti Kamaraszínház lett... Az ötvenes évek végén amatőr [[pantomim]]esként a Pantomim 58 együttessel szerepeltem az Egyetemi és az Irodalmi Színpadon. Itt figyelt föl rám [[Szécsi Ferenc (színművész)|Szécsi Ferenc]] és [[Ascher Oszkár]], és szerződtetett a Déryné Színházhoz.''<ref>http://www.napkut.hu/naput_2006/2006_10/034.htm</ref>}}
1960-ban végezte el a [[Színházművészeti Akadémia|Színházművészeti Akadémiát]], 1964-ig a rendező szakon tanult tovább. 1958-ban az [[Egyetemi Színpad]]on, 1959-ben a budapesti [[Irodalmi Színpad]]onSzínpadon játszott. 1960-tól az [[Állami Déryné Színház]], majd az [[Irodalmi Színpad]], 1966-tól pedig a [[Mikroszkóp Színpad]] tagja volt. 1969-től a Déryné,Várszínházban későbbszerepelt. a1982-től egy Népszínházbanévadot (a későbbi [[BudapestiNemzeti KamaraszínházSzínház]]ban; azóta az is megszűnt) szerepelttöltött. 19821983-bentól egya évigJózsefvárosi aSzínházhoz [[Nemzeti Színház]]szerződött, aztánmajd ismétjogutódjának a [[Budapesti Kamaraszínház]]nak társulati tagja lett.
 
Szintén magáról írta az alábbiakat:
1960-ban végezte el a [[Színházművészeti Akadémia|Színházművészeti Akadémiát]], 1964-ig a rendező szakon tanult tovább. 1958-ban az [[Egyetemi Színpad]]on, 1959-ben a budapesti [[Irodalmi Színpad]]on játszott. 1960-tól az [[Állami Déryné Színház]], majd az [[Irodalmi Színpad]], 1966-tól pedig a [[Mikroszkóp Színpad]] tagja volt. 1969-től a Déryné, később a Népszínházban (a későbbi [[Budapesti Kamaraszínház]]ban; azóta az is megszűnt) szerepelt. 1982-ben egy évig a [[Nemzeti Színház]], aztán ismét a Budapesti Kamaraszínház társulati tagja lett.
{{idézet|''...a [[A Magyar Érdemrend lovagkeresztje|Magyar Köztársaság Lovagkereszt]]jével tüntettek ki színészi munkásságomért. 1996-ban mentem szakmai nyugdíjba, és most, 2006-ban, végleg elhagytam a színpadot. Magamról még annyit, hogy kedvenc játékaim közé tartozott a festés, rajzolás, kisfilmezés – az idő haladtával a videózás –, és a zene, minden mennyiségben.''<ref>http://www.napkut.hu/naput_2006/2006_10/034.htm</ref>}}
 
== Főbb szerepei ==