„Zongora” változatai közötti eltérés

A [[19. század]] első felében számtalan alakú és fajtájú zongorát fejlesztettek ki. A [[csembaló]] alakú zongorákat az álló zongorák és az asztalzongorák váltották fel. A helyszűke, azaz a városi polgárok lakásának kis méretű szobái tették szükségessé a kis méretű hangszerek kialakítását. Kezdetben, helykímélés céljából, a húrozatot függőlegesen helyezték el. Az álló zongorák úgynevezett '''piramis'''-, '''zsiráf'''- vagy '''szekrényzongorák''' voltak. Elnevezésüket külső burkolatuk formája után kapták. Ha a zongora húrozatát kissé jobbra döntötték, úgy, hogy a basszus leghosszabb húrját a hangszer közepe táján feszítették ki, akkor az külső formájában egy, a billentyűzet fölé emelt [[piramis]]t mutatott. Ha a húrozat merőlegesen állt, és a vázat az akasztószögecsek tartógerendájának formájára készítették, úgy a [[zsiráf]] hajlott, hosszú nyakára emlékeztető formát kapták. Ezt elnevezték zsiráfzongorának. Amikor a húrozatot téglatest alakú burkolattal látták el, szekrényzongorát kaptak. Ezeknél a zongoráknál a hangolószögeket tartó gerenda alul, a billentyűzet közelében volt (Ez különbözteti meg a későbbi [[pianínóktól]] az álló zongorákat). A külső kialakításában nagy szerepet játszott az asztalos ügyessége is, mivel az [[empire (stílus)|empire]]- és a [[Biedermeier]]-stílus díszes és ízléses munkákat követelt meg.