„Meidzsi-restauráció” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a ISBN/PMID link(ek) sablonba burkolása MediaWiki RfC alapján |
a link egyértelműsítés AWB |
||
1. sor:
[[Fájl:Meiji tenno1.jpg|bélyegkép|
A '''Meidzsi-restauráció''' ([[japán nyelv|japánul]] 明治維新, [[Wikipédia:Japán nevek átírása|átírással]] ''Meidzsi isin'') olyan események láncolata, amelyek [[Japán]] radikális politikai és szociális átalakulásához vezettek. A [[19. század]] második felében végbemenő reformsorozat az [[Edo-kor]] végét és a [[Meidzsi-kor]] kezdetét jelentette. A restauráció során [[Japán]] megnyitotta kapuit a világ felé, létrehozták az első alkotmányt, minisztériumok alakultak, létrejött az első [[parlament]], az iparban és az oktatásban is jelentős fejlődés mutatkozott.{{refhely|Totman, Conrad: Japán történelme|193-212. o.}}
18. sor:
1858-ban az első amerikai konzul, [[Townsend Harris]] kialkudott egy teljes körű kereskedelmi szerződést — fő érvként az amerikaiaknál sokkal nagyobb brit tengeri haderő által jelentett veszedelmekre hivatkozott. E szerződés viszonylag szabad kereskedelmet engedélyezett hat kikötőben, és állandó nyugati képviselők létesíthettek rezidenciát két nagyvárosban, [[Edo|Edóban]] és [[Oszaka|Oszakában]]. [[Anglia]], [[Oroszország]], [[Hollandia]] és [[Franciaország]] azonnal követte a példát, és 1866-ban még azt is előírták, hogy a japánok legfeljebb öt százalék vámot vethetnek ki a külföldi árucikkekre. A kikötők idővel nagyvárosokká fejlődtek, és a külföldi országok katonái lepték el őket — rájuk a szerződéseket ellenző [[szamuráj]]ok miatt volt szükség. A korabeli megfigyelők szemében [[Japán]] jó úton lehetett egy olyan, félgyarmati státusz felé, mint amilyenbe [[Kína]] már belesüllyedt.
Egész [[Japán]]t felkavarta az elszigetelődési politika hirtelen összeomlása. Minthogy az arany és az japán átváltási árfolyama eltért a külfölditől, egy darabig sok [[arany (kémiai elem)|arany]] áramlott ki. A textilpiacot tönkretették a géppel gyártott olcsó importcikkek. Messze a legnagyobb csapás azonban az volt, hogy odalett az [[Edo-bakufu|Edo-kormányzat]] minden tekintélye és hitele, mert képtelen volt megvédeni Japánt és alázatosan teret engedett azoknak a külföldi politikai törekvéseknek, amelyeket a politikailag tájékozott japánok többsége szívből ellenzett. Az ország forrongott az elégedetlenségtől, felháborodott a nemzeti megaláztatáson. Egyes felbőszült szamurájok [[rónin]]nak, vagyis „úr nélküli szamurájnak” nyilvánítva magukat rátámadtak a külföldiekre. 1859-ben meggyilkolták [[Townsend Harris|Harris]] titkárát, 1863-ban felgyújtották az [[Edo|edói]] brit nagykövetség épületét. 1860-ban egy másik csoport meggyilkolta Ii Naoszukét, a sógunátus egyik legfőbb vezetőjét. Egyre többen sereglettek össze a [[kiotó]]i császári udvar körül azok, akik a császárban látták a Tokugava-politikával szembeni egységes ellenállás szimbólumát. Japánban évszázadokon át nem volt tényleges hatalma a császárnak, az az éppen kiemelkedett nemzetség, később a sógunátusok kezében összpontosult. A császári udvar köré sereglő embertömeg kettős jelszava: „szonno” ,vagyis „dicsőség a császárnak!”, és „dzsoi”, vagyis „ki a barbárokkal!”. [[Ii Naoszuke]] halála után a [[Edo-bakufu|sógunátus]] gyorsan elvesztette a hatalmát. 1862-ben a [[Tokugava Josinobu|sógunt]] berendelte a császári udvar.
== Bosin-háború ==
| |||