„Lukács György (filozófus)” változatai közötti eltérés

[[1908]]-tól Lukács csak időnként tartózkodott Budapesten; [[1911]]-ig [[Berlin]]ben, [[1912]]–[[1917]] között pedig [[Heidelberg]]ben élt és tanult, illetve keresett kapcsolatokat, elsősorban [[Georg Simmel]] és [[Max Weber]] környezetében. Weber és köre nagy hatással volt rá, valamint szoros barátságot kötött [[Emil Lask|Emil Laskkal]] és mindenekelőtt [[Ernst Bloch|Ernst Blochhal]], akinek inspirációja kitapintható ''A regény elméleté''ben (ahogy Lukács is visszatérő szereplője Bloch [[1918]]-ban megjelent könyvének, [[Az utópia szelleme|''Az utópia szellemé''nek]]). Talán egy német egyetemi karrier reményében – [[1911]]-ben a budapesti egyetem elutasította habilitációs kérelmét – ugrott neki [[1912]]–[[1914]]-ben első, csak a halála után előkerült és ''[[Heidelbergi művészetfilozófia és esztétika]]'' címmel megjelentetett szisztematikus esztétikájának, amelyet azonban félbehagyott, és csak Heidelbergbe visszatérve, 1917-ben próbált meg befejezni-átszerkeszteni (Weber támogatása ellenére azonban heidelbergi habilitációs kísérletét sem koronázta siker). Közben az elkerülhetetlennek bizonyuló (a levélcenzúrán abszolvált) katonai szolgálat miatt hazatérve megírta egyik legnagyobb hatású művét, az 1916-ban megjelent ''A regény elméleté''t, ami Weber szerint a [[Immanuel Kant|Kantot]] követő tudományos esztétika jelentős ígérete volt. 1914-ben feleségül vette [[Jelena Grabenko|Jelena Grabenkót]], a [[Balázs Béla (író)|Balázs Béla]] társaságában megismert [[Oroszok|orosz]] emigráns [[eszer]] terroristát; a házasság [[1917]]-re felbomlott. [[1915]] őszén nem fegyveres szolgálatba került, [[1916]]-ban fölmentették. A [[Első világháború|háború]] megerősítette benne a [[kapitalizmus]] elutasítását, a válságból pedig a forradalomban látta a kiutat.

{{Idézet („Hazám2|''Hazám, a [[Osztrák–Magyar Monarchia|Habsburg-monarchia]], nekem normális körülmények között lerombolásra érett, emberi értelmetlenségnek tűnt. Most saját életünket kellett volna feltenni arra, hogy továbbra is életben tartsuk.”<ref>{{Cite web ''|title=Magyar történelmi arcképcsarnok - Lukács György (1885-1971) |url=http<ref>https://nava.hu/id/1479200/ |work=Nemzeti Audiovizuális Archívum |accessdate=2020-03-23 |language=hu}}</ref>).}}

{{Idézet 2|''Nagyon helyes és konzekvens lépés volt a párt részéről, hogy elítélte a huszadik század legkiválóbb marxista esztétáját, a magyar Lukács Györgyöt; annak a lelkesedésnek, amellyel a népi demokráciák marxistái Lukács műveit olvasták, mélyebb és rejtett okai voltak: a filozófiai újjászületés, az új, a Szovjetunió irodalmától eltérő irodalom előhírnökét látták benne. A szocialista realizmus iránti ellenszenve, amely kiérezhető írásaiból, megfelelt annak a várakozásnak, amely a II. világháborút követő néhány évre jellemző volt: sokan azt remélték, hogy Marx és Engels filozófiája a népi demokráciákban a Szovjetunióban ismeretlen, új vágányon fut majd tovább. Lukács ennek a reményének adott kifejezést műveiben, s ezért hivatalosan meg kellett bélyegezni.''|[[Czesław Miłosz]]<ref>Czesław Miłosz: A rabul ejtett értelem. Budapest, 1992. 296–297. ISBN 963 07 5373 1</ref>}}