„István Lajos” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló |
|||
18. sor:
1944. őszén az egyetemet előbb Breslauba ([[Wrocław]]), majd [[Halle an der Saale]]ba telepítették a közeledő front miatt. Orvosdoktorrá 1945 áprilisában avatták. Amerikai hadifogságba kerülve Bajorországban, [[Mistenfeld]]ben körorvosi feladatokat látott el, ahonnét 1945 novemberében hazajött és a szombathelyi közkórházba került, ahol nyugdíjazásáig dolgozott.
[[Gulácsy Zoltán]] professzor hatására gyermekgyógyász lett. Meghatározó befolyást gyakorolt rá a Pécsi Orvostudományi Egyetem későbbi patológus professzora, az akkor [[Szombathely|Szombathelyen]] dolgozó híres [[Romhányi György]]. A gyermekkori vérátömlesztéssel és [[Hematológia|hematológiával]] [[Frank Kálmán]] professzor ösztönzésére kezdett foglalkozni. Szakvizsgát 1949-ben csecsemő és gyermekgyógyászatból, valamint fertőző betegségekből tett.
A kórházalapító [[dr. Pető Ernő]] előrelátásának köszönhetően 1949-ben országos elsőként kórházi transzfúziós szolgálat jött létre, melynek munkájával István Lajost bízták meg.
26. sor:
1965-ben a kórház alagsorában működő Vérellátó Alközpont az árvíz áldozata lett. Ezt követően 1968-ban megnyílt az új Vérellátó Alközpont, amely a budapesti intézmény után az ország második legnagyobb és legkorszerűbb intézménye lett.
1965-től egyre jelentősebb osztrák-magyar orvosi kapcsolatokat épített ki a hematológia és a [[transzfuziológia]] terén. 1969-ben védte meg kandidátusi disszertációját: „Adatok a [[Hemofília|haemophilia]] klinikumához, kezeléséhez és gondozásához” címmel.
Tudományos közleményeinek száma 299, 22 könyv fejezet, két önálló könyv és 14 könyv szerkesztése. A ''Haematologia Hungarica'' c. folyóirat szerkesztője és a ''Vasi Szemle'' szerkesztőbizottságának tagja. Az ''Egészségügyi dolgozók évkönyve'' szerkesztője (1966–1970)
1975-ben elnyerte a Pécsi Orvostudományi Egyetem docensi, majd professzori címét. 1975-től [[Kelényi Gábor]], pécsi patológus professzorral Malignus Lymphoma Munkacsoportot alapított. 1986-ban ő ismeri fel az első hazai [[AIDS]]-beteget és sokat tett a betegség hazai megismertetéséért.
A [[Tudományos Ismeretterjesztő Társulat|TIT]]-ben és a [[Magyar Vöröskereszt]]ben is jelentős munkát végzett. Bár politikai pártnak sohasem volt tagja, az aktív segítő szándékú közéleti tevékenység szorosan hozzátartozott életéhez. Közéleti szereplésének kiemelkedő szakasza a [[Hazafias Népfront]]ban végzett munkássága volt, melyben 1970 és 1990 között megyei elnökként, országos alelnökeként (1989–1990) részt vett az I. és a II. [[Lakiteleki találkozó|Lakiteleki Találkozón]]. 1992 és 1994 között miniszteri biztosként a transzfuziológia hazai reformjának kialakításában tevékenykedett. 1994-ben aktívan közreműködött a Societas Scientiárum Savariensis (Szombathelyi Tudományos Társaság) megalapításában, valamint az 1998-ban létrehozott Genius Savariensis (tudományos kutatómunkát támogató) Alapítvány munkájában, elnökként. 1998-ban, Szombathelyen megszervezte az első hazai Kórházi Thombosis Szolgálatot.
Nyugdíjba vonulása után 1997-től haláláig, a Vas Megyéért Egyesület elnökeként dolgozott. Közéleti tevékenységében mindenkor a magyar nemzet, a határon túli honfitársaink, kitüntetetten Vas megye, Szombathely város és szeretett kórháza érdekeit szolgálta. Megélte és támogatta a kultúrát, a művészeteket és az irodalmat. Szerette a történelmet, tisztelte a magyar orvostörténelem nagyjait. Közéleti munkájában is orvos maradt. Előítéletek és gyűlölet nélküli, nemes értelemben vett értelmiségi.
2007-ben a magyar hematológiában és vértranszfuziológiában végzett úttörő tevékenységéért, több évtizedes kiemelkedő, nemzetközileg is elismert gyógyító, oktató, tudományos és példaértékű közéleti tevékenységéért, a
Sümeg város, Bögöte és Őriszentpéter díszpolgári oklevelét is átvehette, Vasegerszeg posztumusz díszpolgárává választotta. A maga által megfogalmazott ars poeticaja alapján egész életében az emberek, csoportok, táborok és népek között hidakat akart verni, a jó ügyek érdekében barátokat szerezni, és még kilátástalannak tűnő helyzetben sem feledkezett meg a közösségteremtő, féleleműző harangozásról.
| |||