Wikipédia

„Keresztes háborúk” változatai közötti eltérés

Laptörténet interaktív böngészése
[ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
← Régebbi szerkesztésÚjabb szerkesztés →
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
VizuálisWikiszöveges
aNincs szerkesztési összefoglaló
Hamilcar Smith (vitalap | szerkesztései)
1 057 szerkesztés
Kiegészítések (pl etimológia), tisztázás, forrás- és linkhozzáadások, pár hamis/téves és fölös infó kigyomlálása. Némileg revideáltam és újraírtam, főbb forrásaim (+publikáció éve): David Cook (University of California- 2015), Thomas Madden (Northwestern University -2004), Samuel P. Huntington (Harvard egyetem- 1996), a Korán, az al-Bukhari, Ibn Khaldun stb. Nagy kár lenne, ha ezek elvesznének, Milei Vencel törölgetései miatt.
10. sor:
[[Fájl:SiegeofAntioch.jpeg|bélyegkép|jobbra|250px|Antiochia ostroma 1097-ben]]
 
== Etimológia és szóhasználat ==
== A ''„Szent Háború”'' ==
A kortársak a kereszteshadjáratokat sokféle névvel illették, mint pl ''peregrinatio'' (zarándoklat), ''passagium generale'' (általános áthaladás), ''iter crucis'' (a kereszt útja) és ''negotium Jhesu Christi'' (Jézus Krisztus megbízása). A korai [[XIII. század]]ban tűnik fel a [[Spanyol nyelv|spanyolban]] és [[Francia nyelv|franciában]] a ''crozada/cruzada'' (fölvenni a keresztet) kifejezés.
[[Jézus|Krisztus]] a [[hegyi beszéd]]ében és egész életében a megbékélés és megbocsátás üzenetét hirdette. Követőinek azt tanította, hogy ne szálljanak szembe a gonosszal, hogy ha arcul ütik őket, tartsák oda a másik arcfelüket is. ''Azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, hogy legyetek mennyei Atyátoknak fiai... Mert ha (csak) azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi (lesz) a jutalmatok?''<ref>[http://szentiras.hu/UF/Mt5,38-48 Mt 5, 38-48]</ref>▼
 
E hadjáratok résztvevőit hasonlóképpen különféle neveken illették: ''peregrini'' (zarándokok), ''Hierosolymitani'' ("Jeruzsálemiták" - Jeruzsálembe igyekvők), milites Dei (Isten katonái) és más neveken. A kései [[XII. század]]ban lettek általánosak, de nem kizárólagosak a ''cruesignati'' (kereszttel megjelöltek) és a ''cruciferi'' (kereszthordozók) elnevezések.<ref>Christopher Tyerman: The Invention of the Crusades, 1998, University of Toronto Press, 49–55</ref>
 
== A ''Szent Háború'' fogalma és kialakulása ==
=== Kereszténység ===
▲[[Jézus|Krisztus]] a [[hegyi beszéd]]ében és egész életében a megbékélés és megbocsátás üzenetét hirdette, Mohameddel szöges ellentétben. Követőinek azt tanította, hogy ne szálljanak szembe a gonosszal, hogy ha arcul ütik őket, tartsák oda a másik arcfelüket is. ''Azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, hogy legyetek mennyei Atyátoknak fiai... Mert ha (csak) azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi (lesz) a jutalmatok?''<ref>[http://szentiras.hu/UF/Mt5,38-48 Mt 5, 38-48]</ref>
 
A középkori társadalom ellenben közeli ismerősként gondolhatott a háborúra. Európa északi részén az állandóan katonáskodó lovagi osztály az egész társadalmi rendszer alapkövének számított. Az itáliai városállamok ugyancsak gyakran háborúztak – hol egymással, hol a pápával, hol a császárral. A [[Iszlám|muszlim]] hódítók pedig hosszú évszázadokra megvetették a lábukat az [[Ibériai-félsziget]]en. Így hiába akartak a keresztények békésen és szeretetben élni, nehéz helyzetben voltak.{{refhely|G. R. Evansː Hit a középkor világában, 128-131. o.}}
17 ⟶ 23 sor:
A középkori keresztényeknek így vagy úgy meg kellett győzniük magukat arról, hogy az általuk vívott háború igazságos háború. Ennek bebizonyítására egész eszmerendszer jött létre.{{refhely|G. R. Evansː Hit a középkor világában, 128-131. o.}}
 
Az [[Ószövetség|Ószövetségben]] alapvető a harcos zsidó szellemiség, különösen [[Izraelita honfoglalás|Kánaán elfoglalásakor]], illetve az idegen hódítók elleni küzdelemben. A keresztények önmagukat mint ''Új Izraelt'' látták, az ószövetségi ígéretek beteljesülését, Jézus többször beszélt erről vagy utalt erre ([[behelyettesítő teológia]]) és Pál apostolnál is hangsúlyosan megjelenik,<ref>2 Ef 2:11-22</ref><ref>Fil 3:3-5</ref> de egyikőjük sem uszítottbuzdított harcra a más vallásúak ellen vagy fegyveres háborúra. Az [[Őskeresztények|első keresztények]] életének lényege még Krisztus követése, [[Felebaráti szeretet|szeretetre épülő]] tanításainak gyakorlása volt úgy, hogy azok a lehető leginkább hasonlítsanak Jézus Krisztus cselekedeteire.<ref>Vári Albert: Isten országa munkásai</ref> Hozzá hasonlóan az erőszak kerülésében és az [[Vértanú|önfeláldozás]] szellemében éltek.<ref>[https://szentiras.hu/kereses/search?textToSearch=Zsid+11%2C36-38 Zsidókhoz írt levél 11, 36-38] </ref><ref>Petró József:[http://www.ppek.hu/facsimile/Petro_Jozsef_Az_osegyhaz_elete_facsimile.pdf Az ősegyház élete]</ref>
 
A nyugati (katolikus) keresztény álláspont az igazságos háború fogalmához két forrásból merített: a zsidó és a görög-római hagyományból.
31 ⟶ 37 sor:
A 11. században a háború új jelentéssel gazdagodott. ''Szent háború'' esetén ugyanis az [[Isten|Úr]] határozott utasítására folyik a küzdelem, hogy népe visszaszerezhesse a keresztény fennhatóságot a [[Szentföld|szent föld]]je felett. Ezt a háborút nemcsak hogy igazságosnak, de bűnbánó gyakorlatnak is tekintették, és aki részt vett benne, annak az egyház tanítása alapján minden megvallott [[bűn]]e bocsánatot nyert, mi több, a hadakozással Istennek tetsző cselekedetet hajtott végre.<ref>Christopher Tyerman: [https://books.google.hu/books?id=GIOVDwAAQBAJ&redir_esc=y The World of the Crusades], 2019.</ref> Az ilyen háborúban való részvétel valódi alternatívája volt a [[szerzetes]]i életformának. Ez a felfogás oly sok követőt szerzett magának, hogy a hitvédőknek a 12. század második felétől ellenpropagandát kellett kifejteniük, ha nem akarták, hogy a katonáskodást mindenki lelki tevékenységnek fogja fel. Fel kellett hívni a figyelmet arra, hogy a keresztes hadjáratok nem hasonlíthatók össze a többivel, vagyis nem lehet minden háborúskodást egy kalap alá venni.{{refhely|G. R. Evansː Hit a középkor világában, 131-134. o.}}
 
=== Iszlám ===
A muszlim irodalom hasonló szellemben beszélt a [[dzsihád]]nak nevezett „szent háborúról”. A vallási türelmetlenségben a keresztények voltak a muszlimok tanítómesterei.<ref name="Glasenapp 1977"/><ref group=megj.>A középkori iszlám országok keresztényei akadálytalanul követhették vallási szokásaikat, és még magas állami hivatalokat is betölthettek. Még a 11. században is egyházi halottas menetek vonulhattak Bagdad utcáin a keresztény istentisztelet összes jelvényeivel, és ezek megzavarását a krónikások mint kivételes eseményt említik meg. A középkori Egyiptomban a keresztény ünnepek az iszlám lakosság számára is örömünnepek voltak. Ennek a fordítottját azonban nehéz valamelyik középkori keresztény országban elképzelni.</ref> A [[Korán]] a ''„bálványimádóknak”'' csak az iszlám tanok felvétele vagy a halál között enged választást,<ref>Korán 9, 29</ref> az ''„[[A könyv népei|Írás birtokosai]]”'' ''(zsidók és keresztények)'' ellen azonban csak addig viselt hadat, amíg azok nem voltak hajlandók [[adó]]fizetésre kötelezni magukat.<ref name="Glasenapp 1977">Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás, 1977</ref> [[Edesszai Grófság|Edessza]] eleste után (''ez volt az első állam, amely az I. keresztes hadjárat után visszakerült a muszlimok ellenőrzése alá'') az iszlám követői mind gyakrabban gondolták úgy, hogy nekik kell felvenni a harcot a [[Szentháromság|többistenhívő]]nek tekintett keresztények ellen. Mohamed követői idővel Jeruzsálemet is vissza akarták foglalni a „[[Szent kereszt|kereszt]] imádóitól”, részben azért, hogy a gyaurok ne birtokolhassák az [[sziklamecset|ottani mecsetet]]. Az ennek nyomán támadt szembenállás azonban a fejekben sokkal nagyobb zavart okozott, mint a csatatereken.{{refhely|G. R. Evansː Hit a középkor világában, 131-134. o.}}
{{fő|Dzsihád}}
Az iszlámnak kezdettől fogva - erős voluntarizmusa miatt - szerves része volt a hit erőszakkal terjesztése (dzsihád), mely a klasszikus muszlim jog szerint a hitetlenek elleni fegyveres harcot jelenti.<ref>Peters, Rudolph; Cook, David (2014). "Jihād". The Oxford Encyclopedia of Islam and Politics. Oxford: Oxford University Press. doi:10.1093/acref:oiso/9780199739356.001.0001. ISBN 9780199739356. Archived from the original on 23 January 2017. Retrieved 24 January 2017.</ref><ref> Tyan, E. (2012). "D̲j̲ihād". In P. Bearman; Th. Bianquis; C.E. Bosworth; E. van Donzel; W.P. Heinrichs (eds.). Encyclopaedia of Islam (2nd ed.). Brill. doi:10.1163/1573-3912_islam_COM_0189.</ref> Az ''iszlám'' szó jelentése: alávetettség.<ref>https://www.whyislam.org/islam/what-is-submission/</ref> Az iszlám nevében (= másvallásúak ellen) vívott háborúban meghalni a lehető legnagyobb dicsőség, az ilyen azonnal a paradicsomba jut, ahol a legnagyobb érzéki gyönyörökben lesz része (pl. 72<ref>https://www.webcitation.org/64zXNO08I</ref> szűz fogja szexuálisan kiszolgálni).<ref>Korán 78:31-33</ref> Egyik életrajzírója idézi Mohamedet: "a paradicsom kapui a kard árnyékában találhatóak".<ref>Salih Muslim in Holland, In the Shadow of the Sword, loc. 64. Kindle edition.</ref>
 
Aki az Isten akaratának aláveti magát, egyedülálló közösség tagja lesz ''(umma)'', ahol mindenki egyenlő. Ez élesen két félre osztja a világot: kik e közösségben élnek, az ''iszlám házában'' élnek (dar-el-Iszlám), kik e közösségen kívül élnek, a ''háború házában'' élnek (dar-el-Harb).<ref> Glasse, Cyril. (2002). The New Encyclopedia of Islam: Revised Edition of the Concise Encyclopedia of Islam. (p. 111). Walnut Creek, CA: AltaMira Press. </ref> [[Samuel P. Huntington]] harvardi történész szerint a történelmen át nézve ''az iszlámnak véres határai vannak.''<ref>Samuel Huntington, történész professzor, Harvard egyetem: [https://www.foreignaffairs.com/articles/united-states/1993-06-01/clash-civilizations The Clash of Civilizations?] Foreign Affairs, 1993.</ref> A hívők közössége, az umma elvben megakadályozza a belháborút és az erőt kifelé irányította az iszlám kezdetétől fogva. A neves [[XIV. század]]i tudós, [[Ibn Khaldún]] szerint a dzsihád a muszlim közösség vallásos kötelessége, melyet úgy ér el hogy a kalifátus (spirituális) és királyi (kormányzati és katonai) hatalom egy kézben egyesül, lehetővé téve a vezetőnek, hogy mindkettő irányában erőt tudjon kifejteni.<ref> "In the Muslim community, the holy war is a religious duty, because of the universalism of the (Muslim) mission and (the obligation to) convert everybody to Islam either by persuasion or by force. Therefore, the caliphate (spiritual), the royal (government and military) authority are united in Islam, so that the person in charge can devote the available strength to both of them at the same time. - Ibn Khaldun, ''The Muqaddimah'', trans. by Franz Rosenthal (New York: Pantheon Books Inc., 1958) Vol. 1:473</ref>
 
==== A könyv népei ====
{{fő|A könyv népei}}
Az iszlám szerint a zsidók és keresztények ''Ahl-al-Kitab'', „[[A könyv népei|a könyv népei]]” voltak: Az igaz Istent tisztelték, de Mohamed tanait nem fogadták el. Muszlim szempontból félre voltak vezetve, de nem voltak pogányok. Fejadó ([[dzsizja]]) fizetése fejében a ''dhimmi'' jogi státuszt (nem-muszlim alattvaló) kapták meg, mely számos jelentős megkötéssel járt.<ref>A dhimminek mindig állnia kellett a muszlim jelenlétében. Megkülönböztető ruházatot kelett viselniük. Meg volt tiltva nekik fegyvert hordani és lovon ülni. Meg volt tiltva új templomot építeni és engedélyt kellett kérni a meglévőt megjavítani. Mecsetet nem alakíthattak templommá (de a fordítottja gyakran előfordult, hogy templomból mecsetet csináltak). A müezzin naponta ötször szólított imára, de a keresztényeknek meg volt tiltva harangozni. Keresztet vagy feszületet tilos volt hordani, és ''tilos volt a templomban kiállítani.'' A muszlimok téríthettek (hirdethették tanaikat), a keresztények nem. - Dario Fernandez-Morera: The Myth of the Andalusian Paradise: Muslims, Christians, and Jews under Islamic Rule in Medieval Spain. Wilmington: ISI Books, 2016</ref> Ha azonban aktívan üldözték vagy hátráltatták az Iszlám előretörését (pl. fegyverrel védekeztek a muszlim hódítás ellen), ők is a dzsihád jogos célpontjai lettek.<ref>Thomas Madden: [https://moniquevillen.files.wordpress.com/2016/03/concise-history-of-the-crusades-the-madden-thomas-f.pdf Concise history of the Crusades] 3.old</ref> A Korán tartalmaz olyan szúrákat, melyek a könyv népei ellen szólnak.<ref>"Ó Könyv Népe! miért hitetlenkedtek Allah jeleivel szemben? Hiszen tanúi vagytok (azok igazságának)! Ó Könyv Népe! miért ferdítitek el az Igazságot hamissággal? Holott ti tudjátok!" Korán 3. szúra 70-71.</ref> A Szahíh Bukhari szerint Mohamed levelet küldött [[Hérakleiosz bizánci császár|Herakleiosz]] bizánci császárnak, melyben az iszlám fölvételére szólította fel, ellenkező esetben Allah megbünteti őt és népét.<ref>"A könyörületes és irgalmas Allah nevében! Muhammad-tól, Allah küldöttétől, Heracleusnak, Bizánc uralkodójának. Béke legyen azon, aki követi az útmutatást! Ezek után. Vedd fel az iszlámot és így mentesülsz Allah büntetésétől! Vedd fel az iszlámot és Allah kétszeres jutalmat fog neked adni. Ám ha te ezt elutasítod, te leszel felelős alattvalóid minden bűnéért!" Sahih Bukhari N.4278.</ref> A korán szerint a könyv népeinek alapvetően az a sorsuk és feladatuk, hogy az iszlám fejadó-fizető alattvalói ''(dhimmi)'' legyenek.<ref>http://corpus.quran.com/translation.jsp?chapter=9&verse=29</ref><ref>[https://quran.com/9/29-39 Korán 9:29]: Harcolj azokkal akik nem hisznek Allahban vagy az utolsó napban, akik szerint nem törvénytelen amit Allah és az Ő Prófétája törvénytelenné tett, akik nem teszik magukévá az igazság vallását azok közül, akiknek az Írásokat adták (=Könyv Népei) - '''harcolj addig, amíg önként oda nem adják a fejadót, megalázva'''. ("Fight those who do not believe in Allah or in the Last Day and who do not consider unlawful what Allah and His Messenger have made unlawful and who do not adopt the religion of truth from those who were given the Scripture - [fight] until they give the jizyah willingly while they are humbled.")</ref>
 
== Előzmények ==
=== Politikai és vallási helyzet a középkorban ===
A középkori világot az erős vallásos hit jellemezte. Európában a [[kereszténység]] volt a fő vallás, míg Délnyugat-Ázsiában, Észak-Afrikában és az [[Ibériai-félsziget]]en az [[iszlám]]. Az iszlám egyik pillére a [[dzsihád]], a szent háború, amelyet a hitetlenek ellen kell vívni.<ref>Korán 9:73-83 https://quran.com/9/73-83</ref><ref>Korán 9:5-15 https://quran.com/9/5-15</ref><ref>Korán 2:191-203 https://quran.com/2/191-203</ref> [[Maga Mohamed próféta]]élete utolsó kilenc évében 86 fegyveres hadjáratot szervezett, ebből 27-et maga vezetett, 59-re pedig megbízást adott.<ref>David Cook: Understanding Jihad. University of California Press, 2015, 6. old.</ref> Mohamed halála után utódai, a kalifák, megkezdtékfolytatták az iszlám fegyveres terjesztéséthódítást. A 632 (Mohamed halála) és 732 közötti száz évben a kereszténység elveszítette [[Egyiptom|Egyiptomot]], [[Palesztina|Palesztinát]], [[Szíria|Szíriát]], [[Anatólia]] nagyobb részét, Észak-Afrikát, az Ibériai-félszigetet és a dél-francia területeket. Az keresztényeket már Mohamed halála után pár évvel teljesen kiűzték az Arab-félszigetről.<ref>Francesco Gabrieli, The Arabs: A Compact History, trans. Salvator Attanasio (New York: Hawthorn Books, 1963), 47</ref> A perzsa keresztények (akik részben [[Nesztorianizmus|nesztoriánusok]] voltak) kemény nyomás alá kerültek. A hajdani keresztény világ ''kétharmada'' muszlim uralom alá került.<ref>Dr. Paul Crawford: [https://www.faithandreason.com/wp-content/uploads/2014/10/Handout-Presents-October-2014-Crawford-Handout-Four-Myths-about-the-Crusades.pdf Myths about the Crusades] 2.old.</ref>
 
[[Kép:Karl Martell, Majordomus der Franken.jpg|jobbra|bélyegkép|200px|[[Martell Károly]] frank [[majordomus]] [[732]]-ben a [[poitiers-i csata (732)|poitiers-i csatában]] megállította a behatoló [[arabok]]at és ezzel megakadályozta az [[iszlám]] továbbterjedését]]
Előrenyomulásukat csak [[Martell Károly]] frank [[majordomus]] tudta megállítani [[732]]-ben a [[poitiers-i csata (732)|poitiers-i csatában]]. Az eseményt a hagyományos történetírás világtörténelmi jelentőségűnek ítéli.<ref>Leopold von Ranke: "Tours (a poitiersi csata másik neve) az egyik legfontosabb fordulópont a világtörténelemben." Ranke, Leopold von. "History of the Reformation", vol. 1, 5</ref><ref>Habár a modern történetírás igyekszik árnyaltabban közelíteni, arról megegyezés van, hogy Poitiers megteremtette a Karoling-dinasztia gyakorlati hatalmát és végetvetett a nyugati arab terjeszkedésnek. Bővebben: [[Poitiers-i csata (732)|A Poitiers-i csata]].</ref> Habár a nyugati arab terjeszkedést sikerült feltartóztatni, délről [[Itália|Itáliát]], [[Korzika|Korzikát]], [[Szardínia (sziget)|Szardíniát]] és [[Szicília|Szicíliát]] még sokáig veszély fenyegette. Az arab támadások folytatódtak, időről-időre a keresztények megpróbálták visszaszorítani őket. Nagy Károly 800 körül megállított egy nagy muszlim támadást, de az Iszlám erői egyszerűen átcsoportosították erejüket és az olasz csizmát körülvévő szigeteket foglalták el, Itáliát támadva 837-re. 846-ban a szaracénok ''földúlták Rómát'', a pápa az [[Angyalvár|Angyalvárban]] keresett menedéket. A 850 és 950 közötti száz évben a bencéseket kiűzték ősi kolostoraikból, a Pápai Államot többször lerohanták,<ref>lásd erről angol wiki: "Arab raid against Rome"</ref> és muszlim kalóztámaszpontok létesültek Észak-Itália és Dél-Franciaország partjain, melyek hídfőkként szolgáltak a szárazföld támadására is. A pápák kétségbeesetten próbálták megszervezni a védelmet, de elsősorban a Rómát körülvévő területekre tudtak összpontosítani.
 
A túlélő központi világi hatalom ezidőben a Kelet-római, másnéven [[Bizánci Birodalom]] volt. Sok területet elvesztvén sok időbe telt, mire visszanyerték erejüket annyira, hogy ellencsapást tudjanak mérni. A 8. század közepén meg tudták támadni Egyiptomot, az első alkalom 645 óta, hogy ennyire délre merészkedtek. 940-970 között a bizánciak jelentős területeket szereztek vissza. [[I. Ióannész bizánci császár|Tzimiszkész János]] császár visszafoglalta Szíriát és Palesztina jelentős részét, egészen [[Názáret|Názáretig]] hatolva, de utánpótlási vonalai túlságosan megnyúlván kénytelen volt hadjáratát befejezni és Jeruzsálem visszafoglalását elhalasztani. A muszlimok ezt kihasználva ellentámadást indítottak, a bizánciak alig tudták Aleppót és Antiochiát megtartani.
 
A [[11. század]] második felében a [[Szeldzsuk-dinasztia|szeldzsukok]] uralmuk alá hajtották a [[Abbászida Kalifátus|Bagdadi Kalifátus]] nagy részét. [[1078]]-ban Jeruzsálemet is elfoglalták. Időközben megtámadták Bizáncot is és [[1071]]-ben a [[manzikerti csata|manzikerti csatában]] katasztrofális vereséget mértek [[IV. Rómanosz bizánci császár|Rómánosz Diogenész]] bizánci császár seregére. A manzikerti vereségnek a keresztes hadjáratok elindításban döntő szerepe volt.<ref>Hilaire Belloc, The Crusades—the World’s Debate (Rockford, IL: TAN Books and Publishers, Inc., 1992 reprint), 17. old</ref><ref>René Grousset Manzikertet az "európai történelem egyik legrosszabb vereségének" értékeli. René Grousset, The Epic of the Crusades, trans. Noel Lindsay (New York: Orion Press, 1970), 3 old</ref> A birodalom az [[1081]]-ben trónra került [[I. Alexiosz bizánci császár|I. Alexiosz]] alatt tért némileg magához, aki látván hogy ezzel nem tud egyedül megbirkózni, segítséget kért [[VII. Gergely pápa|VII. Gergely pápától]] a szeldzsukok ellen. Ekkor a pápa el volt foglalva az [[invesztitúra]] jogáért folytatott küzdelemmel a német-római császárral szemben, de utóda, [[II. Orbán pápa]] erre a segítségkérésre hivatkozva hirdette meg a „fegyveres''zarándoklatot'' zarándoklatot”(peregrinatio) Jeruzsálembe.
 
"Mielőtt a keresztes hadjáratok elkezdődtek volna, a civilizációnk központja Bizáncban és az Arab Kalifátus országaiban volt. A civilizáció egyeduralma még az utolsó keresztes hadjáratok előtt áttevődött Nyugat-Európába. Ebből az áthelyeződésből született meg a modern történelem."<ref>Steven Runciman: A History of the Crusades</ref> Nyugat-Európa egyeduralmának igen borsos árát főként Bizánc és Kelet-Európa népei fizették meg. {{refhely|Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék tört. III.}}
50 ⟶ 64 sor:
[[638]]-ban [[I. Omár kalifa]] serege elfoglalta [[Jeruzsálem]]et. Jeruzsálem elvesztése a keresztények számára nagy veszteség volt, mivel szent helynek tartották, amiért [[Jézus]] itt élt, tanított, és a kereszthalált is itt szenvedte el. Ugyanakkor viszont a muszlimok és a zsidók számára is szent hely. A zsidóknak azért, mert itt állt valaha templomuk, valamint mert hitük szerint itt akarta feláldozni fiát, [[Izsák (Ábrahám fia)|Izsákot]] [[Ábrahám (Terah fia)|Ábrahám]] Isten parancsára, a muszlimoknak pedig azért, mert hitük szerint innen szállt [[Mohamed próféta]] a mennybe. Így Jeruzsálem vita tárgya lett a keresztények és a muszlimok között.
[[Fájl:DomeOfTheRock.jpg|thumb|right|190px|A [[Sziklamecset]], amely három vallás szent helyén épült]]
Kezdetben az arabok továbbra is engedélyezték a [[Szent Sír-templom|Szent Sír]] látogatását a keresztények számára, annál is inkább, mert a keresztényekrezarándokok ésjelentős zsidókrapénzbevételi tisztelettelforrást tekintettek abban az időben, amiért az ő vallásuk is kinyilatkoztatott vallásjelentettek, és szenta könyveik vannak ([[Biblia]]). A két vallás követőire az ''Ahlkönyv-al-Kitab'' („[[A könyv népei|a könyv népe]]”) kifejezést használták, és szabadon gyakorolhatták vallásukat az iszlám kalifátusokon belül is, csupánközül fejadótvalók ([[dzsizja]])lévén kellettmegtűrt fizetniükstátuszt cserébeélveztek.
 
Egy idő után azonban a békése állapotoktűrés megszűntekmegszűnt. [[Al-Hakim bi-Amr Allah|al-Hakim]] kalifa uralma alatt ([[996]]–[[1021]]) üldözni kezdte a keresztény és zsidó vallásúakat. A kalifa megsemisíttette a [[Szent Sír-templom|jeruzsálemi Szent Sír templomot]],<ref>Jerome Murphy-O'Connor (23 February 2012). Keys to Jerusalem: Collected Essays. OUP Oxford. pp. 245–. {{ISBN|978-0-19-964202-1}}.</ref> melyet az iszlám világ megvetőleg "trágyadomb-templomnak" hívottnevezett,<ref>Holland, The Forge of Christendom, 237. old.</ref> aA keresztényeket egy fakereszt, a zsidókat egy fa ökörfej viselésére kötelezte, akiket büntetlenül megölhették az „igazhitűek”, akár az utcán is. Al-Hakim megmérgezése után az üldöztetésüldözése véget ért, de a keresztények elleni atrocitások nem szűntek meg, a nyugati zarándokokat egyre többször rabolták ki és ölték meg.<ref name= BPG>Bozsóky Pál Gerő: Keresztes hadjáratok, Szeged, 1995</ref> Jellemző példa Günthernek, Bamberg püspökének története, aki 12 ezer zarándokot vezetett a Szentföldre; Jeruzsálemtől kétnapi járóföldre, 1065 [[Nagypéntek|Nagypéntekén]], a szeldzsukok az egész tömeget lemészárolták.<ref>Jonathan Sumption, Age of Pilgrimage—The Medieval Journey to God (Mahwah, NJ: HiddenSpring Books, 2003), 257–258.</ref>
 
== Áttekintés ==
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Keresztes_háborúk”