„Teo Torriatte (Let Us Cling Together)” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Queen-dobos AWB |
a WP:EGYÉRT és WP:BÜ szerint AWB |
||
29. sor:
A dal alapvetően a [[zongora]]játékra épül, amelyet itt az album egészétől eltérően nem [[Freddie Mercury]], hanem a szerző, Brian May játszott. Hallható ezen felül [[harmónium]] és műanyag zongora hangja is. A kezdeti lassú zongoradalból később egy erőteljes elektromos részbe vált át. Az album végén, rögtön e dal után egy instrumentális levezető következik, amelynek egyes motívumai az album elején lévő ''[[Tie Your Mother Down]]'' hasonló bevezetőjében is megtalálhatók, így akarták az egybefüggő dalfolyam hatását elérni. Bár a két tétel különálló, szünet nélkül úsznak egymásba, a [[CD]] kiadáson a dal és ez az instrumentális rész egy szám alá került.
Ritkán adták elő a koncerteken, főleg a kései [[1970-es évek|1970-es]], és a korai [[1980-as évek]]ben, akkor is nagyrészt a japán koncerteken. Rendhagyó módon May zongorázott az előadásokon, majd gyorsan felállt, mielőtt a gitár részek jöttek volna. A japán nyelvű szöveget élőben is előadták, bár itt már jórészt csak Mercury énekelte, May és [[Roger Taylor (
==Közreműködők==
* Ének: [[Freddie Mercury]]
* Háttérvokál: Freddie Mercury, [[Brian May]], [[Roger Taylor (
Hangszerek:
|