„Carl Orff” változatai közötti eltérés

Münchenben született 1895. július 10-én. Tanulmányait a századforduló egyik neves német zeneszerzőjénél, [[Heinrich Kaminski]]nál végezte, és zenei pályája mindjárt az oktatás frontján indult el. Egy balettiskolának[[balett]]iskolának volt a zenetanára. Ez a pályakezdés, a zenetanítás alapelemeivel, valamint a tánccal való foglalkozás úgyszólván egész munkásságára rányomta bélyegét. Pedagógiai műve, a világszerte alkalmazott ''„Orff-Schulwerk”'' elsősorban a ritmikus képzésre fektet súlyt – nemegyszer a tánccal, illetve mozgásművészettel összekapcsolva –, de egyaránt gondja van az énekes és hangszeres képzésre is. [[Salzburg]]ban iskolát is alapított: ''Orff-schuleSchule''. Orff szerint a zene és a tánc egységet alkot: [[München]]benMünchenben létrehozta a [[Zene- és Mozgásművészeti Intézet]]et.

Orff zeneszerzői életműve szinte teljes kizárólagossággal színpadi alkotásokból áll. Orff témáinak nagy részét a [[mitológia|mitológiákból]], a mesékből, és a középkori mondákból vette. Első nagy színpadi sikerét 1937-ben, [[Frankfurt am Main|FrankfurtFrankfurtban]]ban aratta, az akkor színpadi változatban előadott [[Carmina Burana (zenemű)|Carmina Buranával]]. Ezt követték további művei, ezúttal már kifejezett operák: ''[[A hold]]'', ''[[Az okos lány (opera)|Az okos lány]]'', a ''[[Bernauerin]]'', majd a ''Carmina Burana'' párdarabjai: a ''[[Catulli Carmina]]'' és a ''[[Trionfo d'Afrodite]]''. AzÉlete utóbbiutolsó évtizedekbenévtizedeiben Orff egyre inkább a görög–római kor alkotásai felé fordult: megzenésítette az ''[[Antigoné]]''-témát, az ''[[Oidipusz]]''t.

Orff zenéjének fogadtatására elég gyakran jellemző az a sajnálatos tény, hogy félreértik. Ez a zene ugyanis annyira komplex, annyira – túlmenően a wagneri[[wagner]]i értelmezésen – „összművészeti alkotás”, hogy nem lehet kizárólagosan zenei szempontok szerint értékelni. A zeneszerzőnek magának nem is volt soha célkitűzése – talán az egy ''Carmina Burana'' kivételével –, hogy csak zenét szerezzen. Mintegy színpadi rendezőként ő maga „komponálja„komponálta meg” a muzsika mellett a vizuális elemeket: az akciót, esetleg a díszleteket, és gyakran a szöveget is ő írjaírta. Ezekben a művekben tehát a zene csak egyike a művet alkotó elemeknek, méghozzá nem is mindig a legfontosabb elem. Valószínűleg ez a célkitűzés hozta magával, hogy Orff a szándékos archaizálás, sőt, nemegyszer a tudatos primitívség és trivialitás módszerét választotta. Minthogy színpadának lényege a mozgás, muzsikájának éltető eleme a ritmus. Orff-zene hallatán az az érzésünk, hogy a dallam és a harmónia, a forma és a [[hangszerelés]] a ritmusból születik. A ritmuson kívül csak a melódiára fektet súlyt, ezek – a korai művekben – szélesen íveltek, néha a gregorián hangvételét alkalmazzák, néha pattogóan táncos lejtésűek. A harmóniavilág a lehető legegyszerűbb. A hangszerelés a modern nagyzenekar szinte minden eszközét felhasználja, nem utolsósorban – a ritmikus fogantatás következménye ez is – az igen nagy méretű ütőhangszer-csoportotütőhangszercsoportot. Életének utolsó évtizedében Orff stílusa még szikárabbá vált, már szinte a mondókák és a legegyszerűbb [[gregorián]] formulák tömörségéig jutott el.

Carl Orff München díszpolgára. Sírja az andechsi apátság templomában, a "Schmerzhaften"„Schmerzhaften” oldalkápolnában található. A felső-bajorországi [[Dießen am AmmerseebeAmmersee]]-be 1955-ben költözött, és később itt hozták létre a Carl Orff Múzeumot.