„Lukács (esztergomi érsek)” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
38. sor:
Lukács [[1156]]-ban [[Eger|egri]] [[püspök]], [[1158]]-ban pedig esztergomi érsek lett. A negyed évszázados főpapi munkássága alatt öt [[Árpád-ház]]i királyt és ellenkirályt szolgált ki vagy éppen akadályozta tevékenységüket. Lukács akkor lépett a magyar közélet porondjára, amikor [[II. Géza magyar király|II. Géza]] király ([[1141]]–[[1162]]), még ha hallgatólagosan is, de [[I. Frigyes német-római császár|Barbarossa Frigyes]] császár pártján foglalt állást a [[III. Sándor pápa|III. Sándor]] [[pápa (egyházfő)|pápával]] szembeni küzdelemben. A magyar király végül azonban – nem sokkal az [[1159]]. évi konklávé után – III. Sándor legitimitása mellett tett hitet.
Itt ki kell emelni Lukács érsek szerepét, aki a [[gregoriánus reform]] elkötelezett híveként III. Sándort támogatta, és erre inspirálta királyát is. II. Géza [[1161]]-ben konkordátumot kötött a pápával, aminek kidolgozásában az esztergomi érseknek fontos szerepe volt. A szerződés értelmében a király lemondott az önkényes püspökkinevezésekről, viszont a magyar egyháziak csak királyi engedéllyel fellebbezhetnek a [[Apostoli Szentszék|Szentszék]]hez, s [[pápai legátus]]ok és [[pallium]]ok is csak az uralkodó tudtával érkezhetnek az országba.
Hogy Lukács személyes tulajdonságairól, főként szigorú erkölcsiségéről legyen némi fogalmunk, szükséges beszámolni arról, hogy amikor 1161 végén megérkezett a palliuma, az érsek nem volt hajlandó elfogadni azt, mert bátyja, Appa lovakat ajándékozott a pápai legátusoknak. Az érsek ebben [[szimónia|szimóniát]] látott, ami nagyon mély elkötelezettségre vall. III. Sándor az ügy miatt levelet intézett Lukácshoz, amit így fejezett be: „(…) ''minthogy tetteidről Isten kegyelméből soha semmi mást, csak becsületes dolgot hallottunk, nincs is ezügyben más várakozásunk, csak jó és mindenféle dicséretre feljogosító, s ezt azok sem tagadják, akik ellenségeidnek látszanak, hanem a rólad alkotott vélekedés dicséretes bizonyságát nyújtják, nem tűnt úgy számunkra sem, hogy ezek vizsgálata során azokról a dolgokról a püspököknek vagy másoknak írásainkat el kellene küldenünk. Kérjük azonban körültekintésedet – valamint intünk és meghagyjuk, hogy szívedből teljesen kiirtva az effajta kételyeket, a rádbízott főpapi hivatalban olyan éberen serénykedjél, hogy nyájadat méltón vezethesd a legfőbb pásztor, Krisztus elé, és hogy tőle az igazaknak boldogságos megjutalmazása idején hallhassad: Jól van, hű és okos szolgám, menj be a te Uradnak örömébe''…”
| |||