„Minamata-kór” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
link |
a kis korr |
||
64. sor:
A [[Chisso Corporation]] 1908-ban nyitotta meg minamatai vegyiüzemét. Eleinte műtrágyát gyártottak, de a japán vegyipar fellendülésével áttértek olyan alapanyagok, mint például az [[acetilén]], [[acetaldehid]], [[ecetsav]], [[vinil-klorid]] és [[oktanol]] termelésére. A [[második világháború]] idejére a minamatai gyár lett a legfejlettebb japán vegyiüzem. A gyár hulladékanyagait egyenesen belevezették a [[Minamatai-öböl]]be. A negatív környezeti hatások hamar jelentkeztek, a halállomány csökkenése miatt a cég 1926-ban és 1943-ban is kompenzációt fizetett a helyi halászoknak.<ref>Harada, Masazumi. (1972). Minamata Disease. Kumamoto Nichinichi Shinbun Centre & Information Center/Iwanami Shoten Publishers. {{ISBN|4-87755-171-9}} C3036</ref> A Chisso gyára volt a kisváros egyetlen komoly ipari létesítménye, a lakosok egynegyede a cégnek dolgozott és a gyár, valamint munkásai adói a város költségvetésének felét tették ki.<ref>George, S. Timothy. (2001). Minamata: Pollution and the Struggle for Democracy in Postwar Japan. Harvard University Press. {{ISBN|0-674-00785-9}}</ref>
Az üzemben 1932-ben kezdték el az [[acetaldehid]] termelését, abban az évben még csak 132 tonnányit. 1951-re a gyártás már évi 6000 tonnára növekedett és a csúcspontot 1960-ban 45 245 tonnányival érték el, ami egyharmada-egynegyede volt Japán teljes acetaldehid-
===1956–1959===
75. sor:
A betegek körülményeit vizsgálva kiderült, hogy többnyire a Minamoto-öböl partján fekvő halászfalvakból származnak és élelmük nagy részét az öböl vizéből származó hal és kagyló teszi ki. Az egyes családokban többen is megbetegedtek és az ételmaradékokkal etetett macskáik is hasonló, görcsös betegségben pusztultak el. A kutatók emiatt elvetették a fertőzés lehetőségét és inkább ételmérgezésre gyanakodtak. November 4-én bejelentették, hogy a Minamata-kórt feltehetően valamilyen nehézfém-mérgezés okozza, ami a hallal és kagylóval kerül be az emberi szervezetbe.
Miután felmerült, hogy környezeti mérgezés lehet a betegség oka, a gyanú azonnal a Chisso-üzem tengerbe engedett szennyvizére terelődött. A kémiai analízisből kiderült, hogy a szennyvíz több nehézfémet: [[Ólom|ólmot]], [[higany]]t, [[mangán]]t, [[Arzén (elem)|arzént]], [[tallium]]ot, [[Réz|rezet]], valamint [[szelén]]t tartalmaz mérgező koncentrációban. Közöttük megtalálni a Minamata-kór okozóját nehéz és hosszas folyamatnak bizonyult. Eleinte a mangánra gyanakodtak, amit a halakban és az elhunytak szerveiben is nagy mennyiségben találtak, majd a talliumra és a szelénre terelődött a gyanú, de felmerült az is, hogy több fémion [[szinergizmus|szinergista]] hatása okozza a tüneteket. Csak másfél évvel később, a Japánba látogató brit neurológus, [[Douglas McAlpine]] irányította a figyelmet a higanyra, mert a szimptómákat hasonlónak találta azokhoz, amit a szerves higanyvegyületek okoznak.
Az 1959-es higanykoncentráció-mérések során a Minamata-öböl iszapjában, halaiban és kagylóiban nagy mennyiségű higanyt találtak. A koncentráció a Chisso-gyár kivezető csatornája környékén volt a legnagyobb és onnan távolodva fokozatosan csökkent. A csatorna menti iszapban akkora mennyiséget találtak (2 kg/tonna) amelynek akár a bányászata is rentábilis lehetett volna. A Chisso később tényleg létre is hozott egy leányvállalatot a higany iszapból való kinyerésére és értékesítésére.
A betegek hajmintáinak higanytartalma akár a 705 [[Ezreléknél kisebb részek|ppm]]-et is elérte, míg a tünetmentes minamataiaknél ez az érték 191 ppm, a környéktől
===1959===
[[Fájl:Minamata map illustrating Chisso factory effluent routes2.png|bélyegkép|A Chisso-üzem szennyvízelvezetési útjai]]
A gyanúba került Chisso elébe akart menni a várható vizsgálatnak és megváltoztatta a szennyvízkivezetés helyét. 1958 szeptemberétől a Hjakken-kikötő helyett a [[Minamata-folyó]]ba engedte a hulladékait, aminek eredményeképpen a folyó torkolatánál pusztulni kezdtek a halak és a környéken a betegség újabb áldozatai jelentek meg. Az üzem nem működött együtt az egyetemi vizsgálóbizottsággal és visszatartotta az információkat a gyártási folyamatairól. A kutatók így csak találgathattak, hogy a gyárban milyen reakciókat és vegyi anyagokat használnak fel. 1959 júliusában az üzemi kórház igazgatója felszerelt egy laboratóriumot, hogy elvégezhessék a saját vizsgálataikat. Kísérleti macskák táplálékához a gyár szennyvizét keverték és mintegy két és fél hónap múlva egy állaton a Minamata-kór tüneteit észlelték. Bár a patológiai vizsgálat szerves higany-mérgezésre utalt, eredményeiket nem adták az egyetemnek és az igazgatóság leállíttatta a további kísérleteket. Más, a gyár működésének fenntartásában érdekelt szervezetek is (A Kereskedelmi és Ipari Minisztérium és a Japán Vegyipari Szövetség) olyan vizsgálatokat finanszíroztak, amelyekkel azt igyekeztek bizonyítani, hogy a betegséget nem az üzem környezetszennyezése okozta.<ref>[http://www.soshisha.org/english/soshisha_e/stockholm_appeal.htm "The Stockholm Appeal"] {{Wayback|url=http://www.soshisha.org/english/soshisha_e/stockholm_appeal.htm |date=20130125085622 }} by Soshisha - The Supporting Center for Minamata Disease</ref>
===A halászok és a betegek kártérítése===
A Chisso már korábban, 1923-ban és 1943-ban is fizetett kompenzációt a helyi halászoknak a halpusztulások miatt, de a helyzet 1953
A kis helyi szervezet sikerén felbátorodva, a folyóba vezetett szennyvíz által sújtott halászközösségek
1959-re a betegek is létrehozták a segélyegyletüket. Az ő helyzetük lényegesen rosszabb volt, mint a halászoké, Minamata lakói szinte kiközösítették őket, mert őket tartották felelősnek annak a gyárnak a nehézségeiért, amelytől a város gazdasága és jóléte függött. Novemberben ők is ülősztrájkot tartottak az üzem kapuinál és a tárgyalások után az ő ügyüket is belefoglalták a halászokkal kötendő egyezménybe. A felnőtt betegek százezer, a gyermekek harmincezer jenes évjáradékot kaptak, míg az elhunytak családjainak egy összegben 320 000 jent fizettek.
| |||