„Szűcshímzés” változatai közötti eltérés

A debreceni szűcscéh 1598. évi artikulusa így figyelmezteti a mestereket: „Senki az városi kedmenek hát felfóttyát, se vállfejét, se elei fótját meg ne irházza, hanem csak az ujja eleit”. Az ugyanez évi árszabás a ködmönökre mondja: „…ha hát fótját megirháztatja, hetvenöt pénz az jutalma…”. „Ha a mál gereznát meggallérozza, az virágát is kiketezi (kikötözi), [[felező számnév|negyedfél]] forintot adjon tüle.” A városi tanács 1646. évi határozatából már igen fejlett díszítésre, talán hímzésre következtethetünk: „Az czifrázott és mostan szokott tarkázott ködmeneket is ne legyen szabad árulni…”. A ködmön, mint ebben a korszakban általános viselet gyakran már ekkortájt hímzett díszítést mutat. A kezdetben tisztán erősítő célt szolgáló „hátfelfolt” dísszé válását ködmönein, meggyőzően szemléltetik. Az elterebélyesedő rátétek néhány, leginkább alföldi előfordulástól eltekintve, növényi eredetűek. Középen a legtöbbször szimmetrikus tengelyt alkotó leveles száron vagy annak életfára emlékeztető ágain almák, szívformák, rózsák, tulipánok, szegfűk, bogyós (böngyikés) hajtások helyezkednek el. Szerkezetileg egységesek, legtöbbször egyetlen irhadarabból kivághatók. A tisztán irházásos díszítés a csökölyi ref., a baranyai böngyikés és a hódmezővásárhelyi ködmönökön a legutóbbi időkig fennmaradt.