„Jagjú sinkage-rjú” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló |
|||
8. sor:
Kamiizumi a ''sinkage-rjú''ban változtatott az alapállásokon, a kard fogásának technikáján, és a páros gyakorlatokat is forradalmasította. Korábban a tanítványok edzéskor vagy fából faragott kardot ([[Bokken|bokken/bokutó]]) vagy élezetlen, tompa pengéjű fémkardot használtak, melyeket meg kellett állítani a találatok bevitele előtt, nehogy kárt tegyenek egymásban. Kamiizumi kifejlesztette a bőrrel átkötözött bambuszkardot ([[Sinai (kard)|fukuro sinai]]), melyet úgy alakított ki, hogy a tanoncai már nyugodtan bevihessenek egymásnak ütéseket vele, anélkül, hogy komoly sérüléssel zárulna a gyakorlat.
[[Image:Kenjutsu 001.jpg|thumb|right|Páros gyakorlat fukuro sinai alkalmazásával.]]
Kamiizumi más változásokat is bevezetett. Elkezdte szorgalmazni a könnyű páncél viselését, mivel úgy gondolta, hogy a beköszöntő békeidők harcművészeinek előnyösebb, ha nem a csatatéren alkalmazott módok szerint párbajoznak, hanem könnyedebb, gyorsabb mozgással kerekednek ellenfeleik fölé. A ''sinkage-rjú'' a ''szacudzsin-ken'' („gyilkos kard”) és a ''kacudzsin-ken'' („óvó kard”) filozófiáját egyaránt követte, és a győzelem gyors megszerzésére törekedett. Technikái offenzívak voltak, ám szembefordultak azokkal a tanításokkal, melyek szerint egy szamurájnak kötelessége felsőbbrendűségét és dominanciáját képviselni az ellenségével szemben. Kamiizumi úgy dolgozta ki iskolája technikáit, hogy azok könnyen alkalmazkodjanak az ellenfél fegyveréhez, tehát nem csak a kard kontra kard párbajokban lehetett használni őket.
15 ⟶ 17 sor:
Bár Kamiizumi nem volt szerzetes, fejét kopaszra borotválta, és igencsak szerény életet élt. Mivel gyermeke sosem született, halála után az iskolát és minden ingóságát legjobb tanítványa, Jagjú Munetosi örökölte meg. Jagjú, ki már az iskola megöröklése előtt is példás kardforgató volt, elkezdte kidolgozni a saját ''mutó'' (a kard pusztakézzel történő megállításának) technikáit, így adva hozzá saját családja nevét a ''sinkage-rjú''hoz. Fia, Jagjú Munetori tökéletesítette apja technikáit, és elkezdte kidolgozni a ''jagjú sinkage-rjú'' [[iaidzsucu]] (kardrántás) technikáit. Jagjú Munetosi halála után az iskola kettéágazott: Ovari és Edo. Az Ovari-ágat Jagjú Munatosi unokája, Jagjú Tosijosi építette ki, míg az Edo-ág [[Jagjú Munenori]] irányítása alá került. Munenori egyik tanítványa, Takenaga Hajato létrehozta az iskolán alapuló saját stílusát, a ''jagjú singan rjú heihó''t.
A ''jagjú sinkage-rjú'' ekkor még mindig nem érte el a ma is oktatott változatát. Ehhez a család további tagjainak fejlesztéseire volt szükség. Egyikük, név szerint Jagjú Tosikanéra (ötödik örökös), aki dokumentálta a stílust, és lejegyezte az iskola formagyakorlatait. Ez a dokumentum ''Hasszeihó'' és ''Szeihó'' címen is ismert. A modern [[kendó]] létrejöttében is kulcsszerepet játszott, mivel Jagjú Tosikane fejlesztette ki a sinaival történő szabad párbajozás módját. Édesapjával, Jagjú Hjógonoszukéval megalkották a páncél nélküli küzdelem filozófiáját. Mivel a Tokugava-sógunátus idején a szamurájok már inkább civil ruhákban jártak-keltek, szerették volna, ha a ''jagjú sinkage-rjú'' igazodik a kor elvárásaihoz, ellentétben a ''[[tensin sóden katori sintó-rjú]]''val, mely a mai napig a páncélok ellen felhasznált módszereket tanítja.
====A jagjú sinkage-rjú napjainkban====
| |||