„Simai Mihály (közgazdász)” változatai közötti eltérés

pedig
(→‎További információk: Kategória hozzáadása)
(pedig)
1948-ban érettségizett a [[Szeghalom|szeghalmi]] Péter András Református Gimnáziumban, majd felvették a [[Budapesti Corvinus Egyetem|Közgazdaságtudományi Egyetem]] kereskedelem szakára, ahol 1952-ben szerzett közgazdász diplomát. 1957-ben védte meg egyetemi doktori disszertációját. Posztgraduális program keretében a [[genf]]i Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében és a [[párizs]]i Európai Gazdasági és Politikai Tudományok Iskolájában tanult.
 
Diplomájának megszerzése után az egyetem nemzetközi gazdaság és politikai kérdések tanszékén kapott tanársegédi állást. 1957-től adjunktusként, 1961-től pedig docensként dolgozott. 1971-ben kapta meg [[beosztás (felsőoktatás)|egyetemi tanár]]i kinevezését. Állását a tanszék világgazdasági tanszékké történő átnevezése után is megtartotta. A tanszéknek több éven keresztül vezetője is volt. 2000-ben [[professor emeritus]]i címet kapott. Emellett a [[győr]]i [[Széchenyi István Egyetem]]en is taníttanított. Oktatói munkája mellett az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének megszervezésében és megalapításában is részt vett. 1974-től az intézet helyettes igazgatója, 1988 és 1991 között igazgatója volt. 1991-ben kutatóprofesszori megbízást kapott.
 
1962-ben védte meg a közgazdaság-tudományok kandidátusi, 1971-ben akadémiai doktori értekezését. Az MTA Közgazdaság-tudományi Bizottságának lett tagja, később a Nemzetközi Gazdasági és Fejlődéstani Bizottságba is bekerült. Egy időben az ENSZ Informatikai Bizottságában is dolgozott. 1976-ban megválasztották a [[Magyar Tudományos Akadémia]] levelező, 1985-ben pedig rendes tagjává. Több tudományos szakfolyóirat szerkesztőbizottságába is bekerült: ''Transnational'' (Genf), ''Review of International Studies'' (Cambridge), ''Journal of Development Studies'' (Hága), ''Environmental Economics'' (Amszterdam), ''Journal of Development Planning'' (Delhi) és ''Global Governance'' (New York).
 
=== Közéleti pályafutása ===
Névtelen felhasználó