A modern angoltól eltérően az angolszász nyelv igen gazdag [[Morfológia (nyelvészet)|alaktannal]] büszkélkedhetettrendelkezett. Több elhatárolható nyelvtani [[eset]]e volt: alanyeset, tárgyeset, birtokos eset, részes eset és (csökevényesen) eszközhatározói eset, melyeknek maradványai ma már csak néhány [[névmás]]ban ismerhetők fel. A modern angolban ezeket az eseteket pusztán a mondatban szereplő viszony, vagy segédleges prepozíció (''to'', ''of'') határozza meg. Az esetek közül valamennyire az aposztróf s (''<nowiki>'</nowiki>s'') őrizte meg bizonyos esetekben a birtokos esetet, azonban az óangol nyelvben az -(e)s végződés csupán az egyes számú (vö. ''my parents' friends'' – ''þā friend minra ieldrena''), hím (pl. ''stān'' > ''stānes'') és semlegesnemű (pl. ''word'' > ''wordes'') erős főnevekre korlátozódott. Fontos megjegyezni, hogy a hímnem és a semlegesnem közelebb állnak egymáshoz a ragozás tekintetében, mint a nőnem, ezért az alábbi táblázatok ennek megfelelően lettek összeállítva.
