„Névmagyarosítás” változatai közötti eltérés

Az 1940-es évek végétől megszűntek a drámai névváltoztatási hullámok. A névváltoztatás funkciói megváltoztak, erőteljesen csökkent a nemzeti asszimilációs törekvések szerepe. A névváltoztatás a megelőző száz évben több mint 90%-ban egyet jelentett a magyarosítással; ezután viszont előtérbe kerültek az egyéb szempontok, főleg a családi (egységesítés) és esztétikai jellegűek. A kérelmek elbírálási gyakorlata politikailag semlegesebb lett, a kommunista rezsim számára a névmagyarosítás – egyes exponált személyek kivételével – elvesztette ideológiai jelentőségét. A kérelmek túlnyomó többségét engedélyezték, csak olyanokat utasítottak el, amelyek nemesi származásra utaltak volna, történelmi nagyságok védett neveit kívánták elnyerni, vagy az új név nem valós család viszonyokat jelzett volna.{{refhely|Karády-Kozma|351. o.}} A családnév-változtatás egyre inkább magánüggyé vált, amit az állam inkább regisztrált, mint szabályozott.{{refhely|Karády-Kozma|353. o.}} A névváltoztatás könnyebbé, egyszerűbbé vált, ezért azonban a – nagy többségükben jóváhagyott – kérelmek száma magas szinten maradt, évi átlagban 1500–3000 körül mozgott a Kádár-korszakban, és a rendszerváltás utáni első években is.{{refhely|Karády-Kozma|357. o.}} A magyarosításnévmagyarosítás „kiment a divatból”, gyakran még erős nemzeti elkötelezettségű, a magyar őstörténettel szenvedélyesen foglalkozó közszereplők sem tartották szükségesnek magyarosítani nevüket.{{jegyzet*|Ilyenek például [[Makovecz Imre]] vagy [[Kásler Miklós]], de persze ellenpélda is van, mint [[Toroczkai László]].}}