„Norvégia történelme” változatai közötti eltérés

A 17. század nagy része dán-svéd háborúkkal telt. Az 1611–13-as [[kalmari háború]]ban 8000 norvég parasztot soroztak be a dán hadseregbe. A háborút a dánok nyerték, a svédek lemonadtaklemondtak a [[Tysfjord]] és a [[Varangerfjord]] annektálásának igényéről. A [[harmincéves háború]]ban új katonaállító rendszert vezettek be: az országot 6000 ''ledg''-re osztották, és mindegyiknek adnia kellett egy-egy katonát a király seregébe. A háborúban Dánia veszített, és a svédek jelentős norvég területeket csatoltak el. Az ugyancsak elvesztett [[Északi háború (1655–60)|második északi háború]] további területi veszteségekkel járt. 1661-ben bevezették az [[abszolút monarchia|abszolút monarchiát]], amelyben a dán és norvég nemeseknek elvesztették az uralkodóválasztás — jórészt azelőtt is formális — jogát. Az új közigazgatási rendszerben Norvégiát kormányzók által vezetett megyékre osztották fel.

A 16. századtól kezdtek elterjedni a víz hajtotta fűrészmalmok, amik lehetővé tették a hatalmas norvég erdőségek faanyagának kihasználását. Egy 1544-es szerződés alapján a következő 150 évben a hollandok szervezték meg a norvég faanyagkivitelt; [[Amszterdam]] norvég gerendákból épült. Ennek a századnak a közepére megtört a [[Hanza-szövetség]] hatalma, és [[Bergen (Norvégia)|Bergen]] újra norvég uralom alá került. Sok norvég tengerész dolgozott ekkoriban más országok hajóin, az [[angol–holland háborúk]]ban mindkét oldal hajóin szolgáltak norvég matrózok. Az ország bevételeinek mind jelentősebb részét adta a faanyagexport — a holland és az angol hajókat is jórészt norvég fából építették. A 17. században főleg az angol flottát látták el; a kivitel aggasztó növekedése miatt 1688-ban egy királyi rendelettel a kis fűrészüzemek nagy részét bezárták az erdők kipusztítását megelőzendő, és emiattn a 18. század közepére egy maréknyi nagykereskedő kezébe került az egész faipar. A 17. században a bányászat is fellendült: [[Kongsberg]]ben ezüstöt, [[Røros]]ban rezet bányásztak. Fontos ága volt a gazdaságnak a halászat; a 18. század közepétől lendült fel a sózott [[tőkehal]] exportja.

A 18. század közepén a {{szám|14000}} lakosú [[Bergen (Norvégia)|Bergen]] volt az ország legnépesebb városa. Kétszer annyian laktak itt. mint Christianiában (a későbbi [[Oslo|Oslóban]]) és [[Trondheim]]ben együtt. A városi kiváltságot élvező települések száma az 1660-as nyolcról 1800-ig huszonháromra nőtt. 1811-ben megalapították az [[Oslói Egyetem]]et.