„Alfred Dreyfus” változatai közötti eltérés

Egyes jogi szakvélemények szerint Dreyfus elítélésében egészen nyilvánvaló, hogy az antiszemitizmus játszott közre. A Dreyfust tisztázni akaró Picquart-t olyan érvekkel próbálták például egyesek leszerelni, miszerint ne zavartassa magát azért, mert egy zsidót elítéltek. A vádak némelyike kiemelte Dreyfus zsidó származását is, amit már egyfajta nyilvánvaló „indíték”-ként hoztak fel az árulás magyarázásra. Miután Dreyfust megvádolták, Franciaország több vidékén antiszemita pogromok indultak, és több antiszemita hangvételű újság behatóan foglalkozott az üggyel, sőt némelyikük közreműködött a hamis bizonyítékok gyártásában, tovább szítva ezzel az indulatokat.
 
[[Émile Zola]] ennek hatására jelentette meg ''J'accuseJ’accuse'' (Vádolom) című nyílt levelét [[Félix Faure]] köztársasági elnökhöz. A [[L'AuroreL’Aurore]] címoldalán megjelent írásban Zola azzal vádolta a bírákat, hogy a hadügyminisztérium utasításait követve mentették fel Esterhazyt. Zolát rágalmazásért bíróság elé állították és elítélték, ami elől az író [[Anglia|Angliába]] menekült. Ettől kezdve azonban Franciaország kettészakadt, egy részük a hadsereget védelmezte, amely nem zárta ki, hogy Dreyfus ártatlan, a másik viszont határozottan Dreyfus bűnössége mellett foglalt állást, s erről az oldalról újból lángra kaptak a zsidógyűlölő érzelmek. 1898-ban öngyilkosságot követett el az a Henry ezredes, akiről kiderült, hogy a Dreyfus elleni bizonyítékokat ő hamisította, Esterhazy pedig Angliába szökött.
 
Ekkorra azonban már az„az ügyügy” (''„l'Affaire”„l’Affaire”'', ahogyan a korabeli francia sajtó és a történetírás azóta is utal a Dreyfus-ügyre) az egész társadalmat megosztó, központi politikai kérdéssé vált. Dreyfus kapitány ügye a [[Royalizmus|royalista]], [[militarista]], [[Nacionalizmus|nacionalista]] jobboldal (az „antidreyfussard”-ok) és a köztársaságpárti, [[Szocializmus|szocialista]], [[antiklerikális]] baloldal (a „dreyfussard”-ok) küzdelmének ütközőpontja lett, végeredményében pedig a köztársaság és a politikai baloldal megerősödését, a hadsereg és a katolikus egyház befolyásának gyengülését idézte elő Franciaországban. Dreyfus ellen foglalt állást többek között [[Édouard Drumont]], [[Paul Déroulède]], [[Maurice Barrès]] és [[Charles Maurras]]. Kiállt mellette többek között [[Georges Clemenceau]], [[Jean Jaurès]] és [[Anatole France]]. A következő években kiderült, hogy nem bírói tévedésről van szó, hanem jogi botrányról, mivel a bizonyítékokat meghamisították, hogy az igazi bűnöst fedezzék.
 
A Dreyfus-ügy miatt kitört és Európa antiszemita köreire is hatással bíró pogromok alaposan aláásták a jogállamnak tartott Franciaország tekintélyét. Ugyanakkor elgondolkodásra késztették az európai zsidóságot, hogy valóban biztonságos-e számukra a zsidógyűlölő Európa. Épp ezért [[Herzl Tivadar]] megjelentette ''A zsidó állam'' c. értekezését, amely arra ösztökéli a zsidóságot, hogy térjen vissza az óhazába, Palesztinába, és ott maga szervezzen államot.