„Emanuel Swedenborg” változatai közötti eltérés

1724-ben felajánlották neki az uppsalai egyetemen a matematikai tanszéket, amelyet azonban nem fogadott el. Majd elhagyva e tárgybeli tanulmányait, 11 évig hallgatott, hivatalos kötelességeinek teljesítésére, a bányászat és fémolvasztás rendszerének tudományos megírására és a teremtés kezdete elmélet megállapításának szentelte életét. Ezen tanulmányainak eredménye ''Opera philosophica et mineralia'' (1734) című műve. Ezen munkáját ugyanezen évben követte egy másik, a Végtelenről és a teremtés végokáról, a [[lélek]] és test közötti összeköttetésről, melyben a lelket mint lényegében véve a Nappal egyazon anyagot tünteti föl. Ugyanezen kérdéssel foglalkoznak ''Oeconomia regni animalis'' (2 kötetben, 1741) és ''Regnum animale'' (be nem fejezve, 3 kötet, 1744-45) művei is.

 

 

Swedenborg mögött már gazdag tudományos és feltalálói életpálya állt, amikor érdeklődése szellemi síkra terelődött. 1747-ben lemondott bányatanácsosi állásáról, hogy látnoki hivatásának és a [[Szentírás]] tanulmányozásának szentelje magát.{{refhely|Görföl-Kránitzː Teológusok lexikona}} Ezen új minőségében ''Arcana coelestia'' című, 1756-ban Londonban kiadott művében lépett először a világ elé. Szól ebben, éspedig mindenütt a legmélyebb miszticizmussal, a Szentírásról, melyet minden betűjében és pontocskájában szentnek tart; [[Jézus|Jézus Krisztusról]], aki emberi alakot öltött magára; a [[Szentlélek]] nem más, mint a [[Megváltás|megváltott]] emberiség kifolyása; amire az egyház a 19. század végére jutott. Swedenborg már 1757-ben látta az [[Végítélet|utolsó ítéletet]] a lelkek világában. Ekkor egy új világ nyílott meg számára, amelyet a [[A jelenések könyve|Jelenések könyvében]] levő Új-Jeruzsálem jelez. Ennek előhírnöke ő és tanai az irataiban találhatók meg.