„Jeszenica vára” változatai közötti eltérés

 
 
== A vár mai állapota ==
Jeszenica vára, mely a Borik hegy északnyugati lejtőjének lábánál állt négyszög alaprajzú volt. A vár a Jeszenice folyó itteni átkelőjét ellenőrizte. Három oldalát a folyó kanyarulata fogta körbe, a negyedik oldalon, a vártól mintegy 70 méterrel keletebbrekeletre egy harántárkotharánt irányú árkot húztak, mely egy víznyelőtől indulvaindult és a folyó főágába futott beletorkollott. ÍgyEzáltal támadás esetén az árkot vízzel áraszthattáktudták elelárasztani. A várnak két tornya volt, egy a keleti és egy a nyugati sarkon. A harántárok menténmellett két őrgórétőrtorony is kialakítottakállt. Idővel,Később a Borik hegyen és a Sivnaka oldalába is őrgórékatőrtornyokat emeltek,. melyeketEzeket árkokkal kötöttekkötötték össze, amités az őrgórékból kiindulva ellenőriztekellenőrizték és védtekőket. A várat a két világháború között teljesen elbontották, 1924-ig még iskola működött benne. Mára semmi nem maradt belőle, a helyén látható terepalakzatok egykori formájára sem utalnak a terep alakulatai.
 
== Források ==