„Giuseppe Verdi” változatai közötti eltérés

| honlap =

}}

 

 

Idővel karmesteri munkákat is vállalt, és ennek köszönhetően megismerték. 1835-ben visszatért Bussetóba, ahol megpályázta a Filharmóniai Társaság igazgatói posztját. 1836 márciusában megkapta hivatalos kinevezését, két hónap múlva pedig feleségül vette Barezzi leányát, Margheritát. 1838-ban lemondott posztjáról, és visszaköltözött Milánóba, ahol benyújtotta a [[Teatro alla Scala|Scalának]] első operáját, az ''[[Oberto, San Bonifacio grófja|Obertót]].'' A sikeres bemutató után az operaház még három opera komponálására kérte fel. 1838-ban azonban meghalt a lánya, 1839-ben a fia, aztán 1840-ben a felesége – Verdi lelkileg összeomlott, és megpróbált kihátrálni a Scalával kötött szerződésből, de sikertelenül. ''[[A pünkösdi királyság]]'' bukása után felhagyott a vígoperák írásával. 1842-ben megírta a ''[[Nabucco (opera)|Nabuccót]]'', amelynek politikai felhangjait a szabadságra vágyó olasz nép azonnal felismerte. A következő nyolc évben tizenkettő operát komponált, köztük [[A két Foscari]]t, az [[Attila (opera)|Attilát]] és a [[Macbeth (opera)|Macbethet]]. 1851-ben megírta a ''[[Rigoletto|Rigolettót]]'', amivel megalapozta világhírét. Az ''[[Aida (opera)|Aida]]'' (1871) után tizenöt évig nem írt újabb operát. Eközben beválasztották az olasz szenátusba, ahol öt évig tevékenykedett, átdolgozta több korábbi operáját, és megírta a ''[[Requiem (Verdi)|Requiemet]]'' (1874). A ''[[Simon Boccanegra]]'' átdolgozása közben ismerkedett meg [[Arrigo Boito]] költő-zeneszerzővel, akinek szövegkönyveiből született meg a Verdi életművét megkoronázó két utolsó operája, az ''[[Otello (opera, Verdi)|Otello]]'' (1887) és a ''[[Falstaff]]'' (1893). Élete végén egyházi műveket írt. 1901-ben halt meg [[agyi érkatasztrófa|agyvérzés]] következtében Milánóban.